Nagy megtiszteltetés a városnak és a klubnak, hogy a Nemzetközi Kosárlabda-szövetségtől Sepsiszentgyörgy megkaphatta a buboréktorna rendezési jogát, amely lényegében elismerése a már évek óta tartó kiváló munkának. A hazai pálya előnye tehát adott, azonban a szurkolók támogatására nem számíthat a Sepsi-SIC, a mérkőzéseket ugyanis a járványhelyzet miatt zárt kapuk mögött rendezik. Márpedig a Sepsi Aréna közönsége korábban többször is bebizonyította, hogy képes kedvenceit belehajszolni a győzelembe, ezúttal viszont csak a képernyők előtt izgulhatnak a csapat sikeréért.
A zöld-fehérek kedden 19 órakor lépnek pályára a spanyol pontvadászatban érdekelt Lointek Gernika Bizkaia ellen, és az erőviszonyokat tekintve ez a találkozó ígérkezik a nyolcaddöntők legkiegyensúlyozottabb csatájának.
A Mario Lopez által irányított baszkföldi együttes jelenleg a nagyon erős spanyol bajnokság rangsorának ötödik helyét foglalja el, de jelentős sikerként említhető, hogy a Spanyol Kupában idén a legjobb négy közé jutottak, a döntőbe azonban már nem sikerült továbblépniük.
A Sepsi-SIC ebben az idényben már kupagyőztesnek mondhatja magát, és a hazai pontvadászatban is veretlenül őrzi vezető pozícióját, a hétvégén pedig két bajnoki győzelemmel hangolt a nemzetközi megmérettetésre. A csapat háza tájáról jó hírek érkeztek abban a vonatkozásban, hogy a sérülés miatt hosszabb ideje hiányzó játékosai felépültek, Marie Ruzickova és Rebecca Tobin is edzésbe állhatott, és a keddi mérkőzésen már pályára léphetnek.
A Gernika Bizkaia elleni nyolcaddöntő előtt Zoran Mikes, a székelyföldi együttes vezetőedzője úgy vélekedett, elégedettek lehetnek mindazzal, amit ebben az idényben eddig elértek, de nem akarnak itt megállni, élni kívánnak a lehetőséggel, hogy az Európa Kupában is továbblépjenek. A március 15-én születésnapját ünneplő bosnyák szakember szerint legfontosabb az egészség, de ajándékképpen elfogadná a továbbjutást is, ami nehéz feladatnak ígérkezik, hiszen a spanyol bajnokság legjobbjai közé tartozó csapattal kell megküzdeniük.
„A továbbjutás a lebonyolítási rendszer miatt most egyetlen meccsen fog eldőlni, ezért minden lehetséges. Nem lesz könnyű dolgunk, mert a Gernika a spanyol bajnokság élvonalába tartozik, tavaly az Európa Kupában is a negyeddöntőig jutott, egy nagyon szervezett, jól játszó csapatról beszélünk. Tiszteljük az ellenfelet, de úgy gondolom, nekünk is megvannak az esélyeink, és amikor a parkettre lépünk, a legjobb tudásunkat fogjuk nyújtani, ugyanakkor igyekszünk majd kihasználni a hazai pálya előnyét is.
Elégedett vagyok, mivel eljutottunk addig, hogy az Európa Kupában a negyeddöntőbe jutásért játszhatunk. Ez már önmagában is nagyszerű teljesítmény, és ha győzünk, az már csak ráadás lesz, és nyilván egy szép ajándék nekem. Elsősorban tehát egészséget kívánok magamnak, de természetesen mindent meg fogunk tenni a siker érdekében is” – nyilatkozta Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője.
A zöld-fehérek rangidős játékosa, Andra Mandache szerint a Gernika Bizkaia elleni összecsapáson előnyt jelenthet számukra a hazai pálya, ahol nap mint nap edzenek, de erősségük a csapategység, a hosszú cserepad, és hogy teljes kerettel vághatnak neki a küzdelemnek. A 40 éves kosárlabdázó kihangsúlyozta, egyenlő ellenfelei lesznek a baszkföldi csapatnak, de ahhoz, hogy élni tudjanak az esélyeikkel, százszázalékos teljesítményre lesz szükségük.
Az Európa Kupa sepsiszentgyörgyi buboréktornájának zárt kapuk mögött zajló mérkőzéseit a kosárlabda kedvelői a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség YouTube-csatornáján (FIBA TV) és az Erdély TV-n élőben követhetik, ahogy a Marosvásárhelyi Rádió is a helyszínről közvetít.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!