A G csoportban brillírozó és éllovas kolozsvári együttes úgy lépett pályára szerdán este a török fővárosban, hogy győzelem esetén biztosan az első helyen végez, és továbbjut a legjobb tizenhat közé.
Az összecsapást a szünetig a kiegyensúlyozottság jellemezte, a román bajnok minimális, két pontos előnyben volt. A házigazdák a harmadik negyed végén megléptek, majd az utolsó tíz perc kezdetén 18 pontra duzzadt az előnyük. Innen azonban a vendégek óriási hajrába kezdtek, hatékony játékukkal fokozatosan csökkentették a lemaradásukat. Az egyenlítés az utolsó percben sikerült, majd az ellenfél támadóhibáit kihasználva két büntetődobással 103–101-re megnyerték a mérkőzést.
A Kolozsvári U-BT öt győzelemmel és egy vereséggel megnyerte a csoportot – amelyben még az izraeli Hapoel Holon és az olasz Brindisi volt érdekelt – , és egyenes ágon bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!