Az ötödik Final Fourjukban szereplő soproniak álomszerűen kezdtek: főként a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia révén 12-0-ra elhúztak, a favorit törökök hét és fél perc elteltével találtak először a gyűrűbe. A folytatásban egy 5-0-ás hazai roham sem zökkentette ki a magyar bajnokot, az Európa-bajnok szerb Jelena Brooks triplájával visszaállt a tízpontos különbség, a nagyszünetben 29-19 volt az állás.
Térfélcsere után Gáspár Dávid együttese több folyamatos játékot engedett a riválisnak, amely egy pontra csökkentette hátrányát (33-32), de az utolsó szakasz 45-38-ról indult. Ebben a törökök már nem tudtak újítani, miközben a Sopron hallatlan fegyelemmel küzdött, így megérdemelten nyert.
A 14-szeres magyar bajnok ötödik Final Fourjában 2018 után másodszor jutott fináléba és első magyar csapatként diadalmaskodott az 1959-ben életre hívott kontinentális elitsorozatban.
Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!