HIRDETÉS

Javított az Európa Kupában a Sepsi-SIC

Az utolsó negyedet nagyon megnyomták
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Miután egy héttel korábban a női kosárlabda Európa Kupa csoportkörének első mérkőzésén alulmaradt az ukrán bajnokkal szemben, csütörtökön este hazai környezetben tizenöt pontos diadalt aratott a Sepsi-SIC a török Elazig Il Özel Idare csapata felett.

Elszántan kezdték a mérkőzést a zöld-fehérek, agresszív védekezéssel sikerült megzavarni a vendégeket, Miljkovic irányításával pedig támadásban is remek játékot mutattak, így néhány perc alatt tizenhárom pontos előnyt dolgoztak ki. Ebből tízet meg is tudtak tartani az első negyed végére, amelynek utolsó másodpercében Sonmez egy triplával faragott a törökök hátrányából (21–11).

HIRDETÉS

A folytatásban aztán megtorpantak Zoran Mikes tanítványai, a védekező játék még úgy ahogy, működött, az ellenfél palánkjánál azonban rendre kimaradtak a lehetőségek, a törökök pedig élni tudtak a felkínált eséllyel, és fel is zárkóztak két pontra. Hogy ebből mégsem lett nagyobb baj, és a háromszékiek hatpontos előnnyel vonulhattak pihenőre, az elsősorban Pasic és Wallace találatainak köszönhető (30–24).

Szünet után is nehezen lendültek játékba a szentgyörgyi lányok, de néhány perc elteltével úgy tűnt, ismét magukra találnak, amikor az eredményjelző tábla tizenkét pontos különbséget mutatott a Sepsi-SIC javára. A vendégek viszont nem adták fel a küzdelmet, Morgan pedig kétszer is távolról talált a gyűrűbe, így újból felére csökkentették hátrányukat (43–37).

•  Fotó: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Az utolsó negyed azonban a zöld-fehérekről szólt, akik mintha hirtelen megtáltosodtak volna, öt perc leforgása alatt összehoztak egy 15–0-s sorozatot, amiből Fraser és Podar alaposan kivették részüket, és ezzel lényegében el is dőlt a mérkőzés sorsa. A törökök még megpróbálkoztak a lehetetlennel, de túl sokra már nem futotta erejükből, a háromszékiek a találkozó végéig őrizni tudták kényelmes előnyüket, és 62–47 arányban nyerték az összecsapást.

Győzelmének köszönhetően a székelyföldi együttes felkapaszkodott csoportja második helyére, azonban a még hátralevő négy fordulóban sok minden történhet, ami majd eldönti a továbbjutás sorsát.

A Sepsi-SIC legközelebb jövő szerdán szintén a Sepsi Arénában lép pályára, amikor ellenfele az UNI Győr lesz, amely eddig mindkét meccsét elvesztette.

Női kosárlabda Európa Kupa, B csoport, 2. forduló:

Sepsi-SIC–Elazig Il Özel Idare 62–47 (21–11, 9–13, 13–13, 19–10).
Sepsi-SIC: Fraser 19 (1x3), Miljkovic 10, Pasic 8, Orbán 7, Wallace 6. Cserék: Podar 10 (1x3), Neagu 2, Ghizilă, Botos, Cătinean, Croitoru, Nemes. Edző: Zoran Mikes.
Elazig: Morgan 12 (2x3), Pulliam 11, Dabakoglu 10, Yalcinkaya 5 (1x3), Razheva 4 (1x3). Cserék: Sonmez 3 (1x3), Yalcin 2, Brych, Bakir, Turk. Edző: Aziz Akkaya.
Játékvezetők: Anastasios Manos (görög), Maria Ignatiou (ciprusi), Nikolaos Tziopanos (görög).

A csoport másik mérkőzésén: UNI Győr–Prometey BC 83–117 (18–24, 23–38, 20–27, 22–28).

A rangsor: 1. Prometey BC 4 pont, 2. Sepsi-SIC 3. 3. Elazig Il Özel Idare 3, 4. UNI Győr 2.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

A Sepsi a legaktívabb, szétszedik az Oțelult – átigazolási körkép a Szuperligában

Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.

Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

Csak megszorongatni tudta szerb ellenfelét, vereséggel búcsúzott a Sepsi-SIC az Eurokupától

Utolsó csoportmeccsét játszotta a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda Eurokupa 2024–25-ös kiírásában, csütörtökön este saját közönsége előtt szenvedett vereséget a Crvena zvezda együttesétől és a harmadik helyen zárta a C kvartettet.

Eddig egy meccsen sem dobott ennyire kevés pontot, kikapott Spanyolországban a Sepsi-SIC

Nehéz összecsapáson van túl a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, ugyanis a háromszéki alakulat szerdán este a spanyol IDK Euskotren otthonában lépett pályára a női kosárlabda Eurokupa 5. fordulójában. A házigazda hozta a kötelezőt és simán nyerte a meccset.

Négy Sepsi-SIC-játékos utazik az Eb-selejtezőre a női kosárválogatottal

Folytatódik a csatározás a női kosárlabda Európa-bajnokságon való részvételért, a selejtezősorozatban Románia legjobbjai most idegenben kell bizonyítsanak. Alexandru Oltea­nu szövetségi kapitány négy Sepsi-SIC-játékost hívott be a tizennégy fős keretbe.

Érvényesítette a papírformát, megvan a Sepsi-SIC első győzelme az Eurokupában

Saját közönsége előtt lépett pályára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, szerdán este a görög Proteasz Voulasz együttesét látta vendégül a női kosárlabda Eurokupa 4. fordulójában. A háromszéki alakulat megszerezte első győzelmét a sorozatban.

Hiába vezetett végig a hosszabbításban, kikapott Szerbiában a Sepsi-SIC

Újabb vereséget szenvedett el a női kosárlabda Eurokupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, miután a harmadik játéknapon, csütörtökön este nem tudta megverni a házigazda Crvena zvezda együttesét.

Végig futott az eredmény után a Sepsi-SIC a spanyolok ellen

Elveszítette a második mérkőzését is a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa Kupa csoportkörében, csütörtökön este hazai közönség előtt végig hátrányban játszva maradt alul a spanyol IDK Euskotren csapatával szemben.

Nagy hátrányt dolgozott le a Sepsi-SIC, a hosszabbítás döntött

Finoman fogalmazva sem indította jól a mérkőzést a háromszéki együttes Görögországban a női kosárlabda Európa Kupában. A találkozó második felében aztán összekapták magukat a csajok.

Elindítja európai kupakalandját a Sepsi-SIC

A nemzetközi porondon mutatkozik be a 2024–2025-ös szezonban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata, csütörtökön este a görög AEO Proteasz Voulasz otthonában játszik az Európa Kupa csoportkörének nyitófordulójában.

Győzelemmel hangolt az európai kupamérkőzésre a Sepsi-SIC

Idegenben játszott edzőmeccset a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata, amely szoros eredménnyel nyert a CSM Târgoviște ellen.

Megismerte csoportellenfeleit az Európa Kupában a Sepsi-SIC

Kisorsolták a második legrangosabb európai kupasorozat, a női kosárlabda Európa Kupa 2024–2025-ös idényének csoportkörét. A hazai bajnoki bronzérmes Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC szerb, spanyol és görög ellenfeleket kapott.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!