A sepsiszentgyörgyi kosárlabdacsapat október végén a törökországi Izmitben alulmaradt a katalán Spar Gironával szemben a legrangosabb versenysorozat, az Euroliga selejtezőjében, így nem jutott fel a főtáblára, helyette azonban zsinórban a negyedik alkalommal indul el az Európa Kupában.
Az már korábban kiderült, hogy a Sepsi-SIC a G jelű négyesbe kapott besorolást, ahol ellenfelei a francia ESB Villeneuve-d'Ascq, a spanyol bajnokságban érdekelt Cadi la Seu, illetve a belga Basket Namur Capitale és a luxemburgi BBC Grengewald Hueschtert közötti selejtező győztese lesz – ezt a párharcot december 16-én vagy 17-én játsszák le.
A Sepsi-SIC tájékoztatása szerint
a buborékrendszerben zajló csoportkör mérkőzéseit január 19. és 22. között rendezik, és a klub megpályázta a torna megszervezését, a házigazda kilétéről később dönt a nemzetközi szövetség.
A csoportban a csapatok csak egyszer játszanak egymással, majd az első két helyezett továbbjut a legjobb 16 közé. Ezután március 16. és 18. között ismét zártkörű tornát szerveznek, ekkor a nyolcaddöntős és a negyeddöntős párharcokat rendezik, amelyek szintén egy mérkőzésen dőlnek el. Az innen továbbjutó együttesek már a négyes döntőbe kerülnek, amelyre április 9. és 11. között kerül sor.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!