Miután idén harmadik próbálkozásra sem sikerült továbbjutniuk az Euroliga főtáblájára, a háromszékiek az Európa Kupa csoportkörében folytathatják szereplésüket, ahol az Elitzur Holon mellett még két török csapat, a Bursa Uludag Basketbol és a Nesibe Aydin ellen kell megküzdeniük a kvartett kvalifikációt jelentő első két helyéért.
A zöld-fehérek első csoportmérkőzésüket hazai pályán játszhatják, majd zsinórban három kiszállás vár rájuk, ezért fontos lehet, hogy a bemutatkozásuk jól sikerüljön és legyőzzék az izraelieket, akik hazájuk bajnokságában tavaly a nyolcadik helyen végeztek, és soraikban tudják azt a Daniel Rabert, aki az előző idényben még a szentgyörgyiek keretét erősítette. Az Elitzur Holon a görög Esperides Kallitheas elleni selejtezőben aratott kettős győzelmével szerezte meg jogát az Európa Kupa csoportkörében való részvételre.
A szerda esti találkozót megelőzően Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője fontosnak tartotta legelőször a szurkolókat megszólítani, hogy minél többen legyenek ott a meccsen és buzdítsák a lányokat. A bosnyák tréner továbbá kiemelte, nem szeretne jóslatokba bocsátkozni, de csapatát képesnek tartja, hogy megnyerje első mérkőzését, és arra is valós esély lát, hogy továbbjusson csoportjából.
„Legelőször a szurkolókat szeretném megszólítani, és meghívást intézni feléjük, hogy minél nagyobb számban legyenek mellettünk, mert utána három idegenbeli mérkőzésünk következik, ezért fontos számunkra, hogy telt ház előtt játsszunk és megszerezzük első győzelmünket a csoportkörben. Fel vagyunk készülve erre az új idényre, és esélyünk van megmutatni szurkolóinknak azt, amire eddig idén még nem nyílt lehetőségünk, vagyis legjobb tudásunkat adjuk. Az ellenfél csapatát tapasztalt kosárlabdázók alkotják, és bár tiszteljük őket, úgy gondolom, mi vagyunk a jobbak.
– nyilatkozta Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője.
A háromszékiek válogatott kosárlabdázója, Ioana Ghizilă elmondta, csalódást jelentett, hogy idén sem sikerült az Euroliga főtáblájára jutni, de mivel ez már elmúlt, most a következő feladatra összpontosítanak, és bár esélyesek a továbbjutásra, hiba lenne könnyelműen játszani, erejüket pedig csapatként kell megmutatniuk.
A szerdán este 19 órakor kezdődő Sepsi-SIC–Elitzur Holon mérkőzésre a belépőjegy felnőttek számára 15 lejbe kerül, gyermekeknek viszont a belépés ingyenes. Az összecsapás a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség YouTube-csatornáján (FIBA TV) élőben követhető.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!