A papírforma alapján a magyar együttes számított esélyesebbnek, hiszen a Szekszárd remekül kezdte a csoportkört: az első két fordulóban győzött, majd két vereség következett. A Sepsi-SIC ezzel szemben háromszor is alulmaradt, és bár legutóbb közel állt a bravúrhoz a belga Mechelen ellen, hosszabbítás után végül negyedszere is vereséget szenvedett.
Zoran Mikes tanítványai ezúttal azonban bátran kezdtek, és határozott játékuk gyorsan eredményt hozott. A vendégek az első percekben öt ponttal megléptek, de kiegyenlített a Szekszárd, mégis az első negyed végére kilencpontos előnyt épített ki a sepsiszentgyörgyi csapat (15–24).
A második negyedben sem változott a játék képe: a házigazda próbált zárkózni, de a Sepsi-SIC pontosabb és higgadtabb maradt, így a félidőben már 49–38-ra vezetett.
A harmadik játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, mindkét csapat húsz pontot szerzett, így biztató előnnyel várhatta a zárónegyedet a háromszéki alakulat.
A hajrában a Szekszárd mindent megtett a felzárkózásért, és 82–84-nél már szorossá vált az állás, ám a Sepsi-SIC koncentrált maradt, és végül lezárta a mérkőzést (82–86).
A Sepsi-SIC ezzel megszerezte első győzelmét az idei Európa Kupában. A következő mérkőzést november 27-én játssza, amikor a San Giovanni látogat Sepsiszentgyörgyre.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!