A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a másodrangú kontinentális sorozat rájátszásba bejutott 16 együttes erősorrend alapján osztotta fel. A nyolcaddöntő párosításításait úgy alakították, hogy az első a tizenhatodikkal, a második a tizenötödikkel, a harmadik a tizennegyedikkel (és így tovább…) került össze.
A sepsiszentgyörgyi buboréktornán a francia ESBVA Lille Métropole-t, a spanyol Cadi La Seu-t és a belga Basket Namur Capitalet is megelőző Sepsi-SIC a kilencedik helyre került a listán, így a nyolcadik pozíciót elfoglaló Lointek Gernika Bizkaiát kapta ellenfélnek.
A baszkföldi együttes a francia Carolo Basket mögött két győzelemmel és egy vereséggel második lett az F-jelű csoportban. A Gernika Bizkaia a rangos spanyol bajnokság élmezőnyéhez tartozik, jelenleg negyedik a tabellán a 16 csapatos pontvadászatban.
A korábbi tervekkel ellentétben a nyolcaddöntőket és a negyeddöntőket nem egy, hanem négy buborékban rendezik meg március 16–18. között.
A Sepsi-SIC a Reyer Venezia és a InvestInTheWest ENEA Gorzow gárdájával szerepel majd azonos tornán, így továbbjutás esetén az olasz vagy a lengyel csapat lehet a következő ellenfele.
A nyolcaddöntőbe három magyarországi együttes is bejutott, a Szekszárd és a Cegléd egyaránt francia, míg a Miskolc spanyol együttessel csatázik a negyeddöntős szereplésért.
A négyes döntőt április 9–11-én rendezik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!