A két együttes október 11-én találkozott már egymással a Sepsi Arénában, akkor a vendégek 70–58-as győzelemmel térhettek haza Olaszországba. Azóta több változás is történt a háromszékiek keretében, voltak érkezők, távozók, illetve sérülések is hátráltatják az együttest. Az új játékosok közül Courtney Range és Katy Armanu már be is mutatkozhatott Zoran Mikes csapatában, előbbi a Zaragoza elleni találkozón, utóbbi az Arad ellen játszott román bajnokin húzhatta magára először a zöld-fehérek mezét.
Az utóbbi időben kiválóan teljesít a Sepsi-SIC, a bajnokságban továbbra is hibátlan mérleggel vezetik a pontvadászatot, míg az Euroligában november végén megszerezték első győzelmüket, majd legutóbb hosszabbításban kaptak ki 69–68-ra a Zaragoza ellen.
A háromszéki gárdának támadójátéka hasonlóan hatékony, mint az olaszoké, előbbi 522 pontot dobott, míg utóbbi 541-et az eddigi nyolc lejátszott találkozó alatt. Zoran Mikes lányai az utolsó helyen állnak, míg ellenfelük a negyedik pozíciót foglalja el az A csoportban, ami még éppen továbbjutást ér.
Az októberi összecsapáshoz képest változtatás nem történt a Famila Schio keretében, Juhász Dorka sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot az utolsó két nemzetközi kupameccsükön.
A két csapat mérkőzését szerdán este 21 órától rendezik Olaszországban, a FIBA YouTube-csatornáján élőben közvetítik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!