A csütörtök esti találkozó elején a magyar gárda ugyan 9–0-s vezetéssel indított, viszont az első negyed végére felzárkózott a háromszéki együttes és 20–20-ról várhatták a folytatást.
A második tíz percben viszont kijött a különbség a két fél között, a szentgyörgyiek csupán 12 pontot dobtak, míg ellenfelük éppen a dupláját, 24-et, így jelentős előnnyel érkeztek a féltávhoz (32–44).
A harmadik és negyedik játékrészben ismét fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyik sem tudott ellépni a másiktól, előbb ismét 20–20-ra, majd 16–16-ra végeztek, így végül a DVTK 80–68-ra győzött, és továbbra is vezeti az A csoportot.
Öt játéknapot követően Zoran Mikes vezetőedző csapata még mindig nyeretlen a legrangosabb nemzetközi kupában, csupán a Lyon van mögöttük, viszont a francia gárda eggyel kevesebb mérkőzést játszott.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!