HIRDETÉS

Egy pont híján százat szórt a románoknak a magyar kosárválogatott

Nagyon elverték a románokat
Fotó: Facebook/kosarsport

MTI
2022. november 24., 20:20

A magyar női kosárlabda-válogatott legyőzte a román együttest csütörtökön Temesváron az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.

MTI
2022. november 24., 20:20

A magyarok a kvalifikáció tavalyi nyitányán négy ponttal kikaptak a favorit spanyoloktól Szekszárdon, majd 115–58-as kiütéses győzelmet arattak Izlandon. A román válogatott is megverte Bukarestben az izlandiakat, majd 55 ponttal alulmaradt Spanyolországban.

HIRDETÉS

A két hárompontos gárda csütörtöki összecsapásán Daniel Calancea román szakvezető 0–8-nál, már a 3. percben időt kért. Az első hazai kosár ennek ellenére csak 0–25-nél (!) született meg, ekkor Kiss Virág már 10 pontnál tartott.

A románok a 15. percben érték el a 10 pontot, amikor a vendégek már 43-nál álltak, és a mérkőzés már gyakorlatilag eldőlt.

A februári végelszámolásnál fontos szerepe lehet majd a csoportmásodikok között a kosáraránynak, a magyarok ennek megfelelően 40 ponttal elhúztak, a nagyszünetben 14–56 volt az állás.

Térfélcsere után 49 pontra nőtt a különbség, a temesvári sportcsarnok lelátóin egyre kevesebben ültek, a nyomasztó magyar fölény végül 59 pontos diadalt eredményezett.

A magyarok három forduló után 2 győzelemmel és 1 vereséggel állnak a C csoportban, és legközelebb vasárnap lépnek pályára a spanyolországi Huelvában.

A 2023-as szlovén-izraeli közös rendezésű Eb-ről a nemzetközi szövetség az ukrajnai háború miatt kizárta Oroszországot és Fehéroroszországot, így az F és az I csoportból már csak a csoportelsők kerülnek az Eb-re, a csoportmásodikok biztosan nem.

A maradék nyolc csoport másodikjai közül a legjobb négy csatlakozik majd a 10 csoportgyőzteshez és a 2 rendezőhöz – amennyiben egyik rendező ország sem kvalifikálja magát a selejtezőből. Ha megteszi, akkor ez további csoportmásodikok kijutását jelenti.

Női kosárlabda Eb-selejtező, 3. forduló, C-csoport:

Románia–Magyarország 40–99 (4–32, 10–24, 14–18, 12–25).

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Így látták a szurkolók és a játékosok a sepsiszentgyörgyi hokivébét (videóval)

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

A Sepsi-SIC három játékosára számítanak a román női kosárválogatottban

Az utolsó két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésére készül a női román kosárlabda-válogatott, amely négy játéknap elteltével sereghajtó az F csoportban. Alexandru Olteanu szövetségi kapitány keretet hirdetett, a Sepsi-SIC három játékosára számít.

Csak megszorongatni tudta szerb ellenfelét, vereséggel búcsúzott a Sepsi-SIC az Eurokupától

Utolsó csoportmeccsét játszotta a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda Eurokupa 2024–25-ös kiírásában, csütörtökön este saját közönsége előtt szenvedett vereséget a Crvena zvezda együttesétől és a harmadik helyen zárta a C kvartettet.

Eddig egy meccsen sem dobott ennyire kevés pontot, kikapott Spanyolországban a Sepsi-SIC

Nehéz összecsapáson van túl a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, ugyanis a háromszéki alakulat szerdán este a spanyol IDK Euskotren otthonában lépett pályára a női kosárlabda Eurokupa 5. fordulójában. A házigazda hozta a kötelezőt és simán nyerte a meccset.

Négy Sepsi-SIC-játékos utazik az Eb-selejtezőre a női kosárválogatottal

Folytatódik a csatározás a női kosárlabda Európa-bajnokságon való részvételért, a selejtezősorozatban Románia legjobbjai most idegenben kell bizonyítsanak. Alexandru Oltea­nu szövetségi kapitány négy Sepsi-SIC-játékost hívott be a tizennégy fős keretbe.

Érvényesítette a papírformát, megvan a Sepsi-SIC első győzelme az Eurokupában

Saját közönsége előtt lépett pályára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, szerdán este a görög Proteasz Voulasz együttesét látta vendégül a női kosárlabda Eurokupa 4. fordulójában. A háromszéki alakulat megszerezte első győzelmét a sorozatban.

Hiába vezetett végig a hosszabbításban, kikapott Szerbiában a Sepsi-SIC

Újabb vereséget szenvedett el a női kosárlabda Eurokupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, miután a harmadik játéknapon, csütörtökön este nem tudta megverni a házigazda Crvena zvezda együttesét.

Végig futott az eredmény után a Sepsi-SIC a spanyolok ellen

Elveszítette a második mérkőzését is a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa Kupa csoportkörében, csütörtökön este hazai közönség előtt végig hátrányban játszva maradt alul a spanyol IDK Euskotren csapatával szemben.

Nagy hátrányt dolgozott le a Sepsi-SIC, a hosszabbítás döntött

Finoman fogalmazva sem indította jól a mérkőzést a háromszéki együttes Görögországban a női kosárlabda Európa Kupában. A találkozó második felében aztán összekapták magukat a csajok.

Elindítja európai kupakalandját a Sepsi-SIC

A nemzetközi porondon mutatkozik be a 2024–2025-ös szezonban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata, csütörtökön este a görög AEO Proteasz Voulasz otthonában játszik az Európa Kupa csoportkörének nyitófordulójában.

Győzelemmel hangolt az európai kupamérkőzésre a Sepsi-SIC

Idegenben játszott edzőmeccset a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata, amely szoros eredménnyel nyert a CSM Târgoviște ellen.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!