A háromszéki gárda öt pontos előnyből várta a lett fővárosban rendezett selejtező szerda esti visszavágóját, miután egy héttel korábban 59:54 arányban nyerte meg az első mérkőzést a Sepsi Arénában.
A párharc ezúttal is kiélezett volt, a tét viszont rányomta a bélyegét a két csapat teljesítményére, a találkozó első részében mindkét oldalon nagyon sok volt a hiba.
A felek felváltva vezettek, azonban a Sepsi-SIC kisebb lépéselőnyben volt, de a házigazdák nem szakadtak le. Így nagyon szoros maradt az összecsapás, a szünetben a székelyföldiek három ponttal vezettek.
Hasonló volt a játék alakulása a folytatásban is, a zöld-fehérek egy ideig tartották az előnyüket, de a lettek a harmadik negyed közepén fordítani tudtak.
Ezután a Sepsi-SIC a svéd Ellen Nyström két és Gereben Lívia egy triplájával visszavette a vezetést, és hét ponttal elhúzott. A hazaiak nem adták fel, megpróbáltak közelebb férkőzni, majd
az utolsó játékrész közepén újra Nyström és a bolgár Hristova egymás utáni triplája sorsdöntő volt. Immár tíz pont fölé nőtt a különbség, és nagyban eldőlt a továbbjutó kiléte.
A végéig megőrizte előnyét a Sepsi-SIC, bár az utolsó percben a Riga ugyan egy pontra felzárkózott, de a továbbjutás ekkor már nem volt veszélyben.
A Sepsi-SIC kettős győzelemmel búcsúztatta a legrangosabb európai kupasorozat rekordbajnokát, és az összecsapás végén a nagyjából 15 fős sepsiszentgyörgyi szurkolótáborral hangzatos győzelmet ünnepelt a Rimi Olympic Centre-ben.
A székelyföldi együttes negyedik nekifutásra története során először jutott be az Euroliga csoportkörébe,
ahol az A csoportban játszik a török Fenerbahce, az olasz Famila Schio, a spanyol Valencia, a francia LDLC Lyon, a lengyel UMCS Lublin, a spanyol Zaragoza és a magyarországi DVTK Miskolc mellett.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!