Sikeres idényt tudhatnak maguk mögött a zöld-fehérek, hiszen a bajnoki arany mellett a Román Kupát is elhódították, és az Európa Kupában is a negyeddöntőig menetelve remekül helytálltak. A nyáron azonban jelentős átalakuláson esett át a játékoskeret, miután idegenlégiósaik a montenegrói Jovana Pasic kivételével elhagyták a csapatot, és a hazaiak közül is többen távoztak.
Helyükre viszont érkeztek olyan tapasztalt kosárlabdázók, akikkel a székelyföldi együttes képes lesz szembenézni a kihívásokkal.
Az új igazolások között szerepel két tengerentúli játékos, a Vasas Akadémiától érkező Brianna Fraser és Aaliyah Wilson, aki eddig az észak-amerikai profi bajnokságban (WNBA) részt vevő Indiana Fever csapatát erősítette. Csatlakozott a szentgyörgyiekhez a szerb nemzeti csapattal 2019-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerzett Maja Miljkovic, valamint az orosz Marina Baș, aki hazája válogatottjának mezében lett bronzérmes a 2008-as pekingi olimpián, illetve ezüstérmes a 2009-es Európa-bajnokságon.
A sort kiegészítik az újonnan igazolt hazai játékosok – Alina Podar, Teodora Neagu és Anisia Croitoru –, és az előző idényhez hasonlóan továbbra is zöld-fehérben folytatják pályafutásukat Annemarie Gödri-Părău, Orbán Nikolett, Ioana Ghizilă és Ștefania Cătinean.
Rusz István, a háromszéki klub ügyvezetőjének tájékoztatása szerint ez a játékoskeret immár véglegesnek tekinthető, a szakmai stábban viszont az előző évhez képest nem történt változás, a csapatot továbbra is Zoran Mikes vezetőedző irányítja a kispadról, munkáját másodedzőként Samoilă Zoltán segíti majd.
A zöld-fehérek a jövő héten hazai környezetben kezdik el a felkészülést, majd Magyarországon folytatják, ahol több edzőmérkőzés is szerepel a programjukban.
A székelyföldi csapat számára az idény a szeptemberi Euroliga-selejtezővel rajtol, így mindjárt a legelején két nagyon nehéz mérkőzésre számíthatnak a magyar bajnoki ezüstérmes Szekszárdi Atomerőmű KSC és a török Bellona Kayseri Basketbol ellen.
Viszont előnyt jelenthet számukra, hogy a tornát Sepsiszentgyörgyön rendezik, így ha időközben a járványügyi intézkedések nem hoznak változást, újra a Székely Légió szurkolásától lehet hangos a Sepsi Aréna.
Rusz István a bizalom jelének tekinti, hogy a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség úgy döntött, Sepsiszentgyörgyön rendezhetik ezt a rangos tornát, az ellenfelekről szólva pedig kiemelte, mindkét csapat az európai élmezőnyhöz tartozik, ezért nagy küzdelemnek néznek elébe. „Sportdiplomáciai siker, hogy házigazdaként mi rendezhetjük a selejtezőtornát, remélhetőleg közönség előtt, ami biztos vagyok abban, hogy nagy lendületet ad majd a lányoknak. A Szekszárdnak nagyon erős csapata van, a török bajnokságot pedig nem kell bemutatni, ismerve annak színvonalát, elmondható, hogy a Kayseri is kemény dió lesz.
– fogalmazott a Sepsi-SIC ügyvezető igazgatója.
A selejtezőtornán részt vevő három csapat közül csak a csoportgyőztes kerül majd az Euroliga főtáblájára, a 2. és 3. helyezetteknek viszont az Európa Kupában lesz lehetőségük a bizonyításra, tehát bárhogy is alakuljanak a történések, Székelyföldnek idén is lesz képviselője a női kosárlabda európai színpadán.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!