Hirdetés

A szünetig szoros volt, aztán megrázta magát a Sepsi-SIC

Fokozatosan javult fel a sepsiszentgyörgyiek támadójátéka
Fotó: FIBA

2022. november 02., 18:22

Az első török riválisa, a Nesibe Aydin otthonában játszott szerdán délután a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa Kupa csoportkörének második fordulójában. A székelyföldi együttes értékes győzelmet húzott be, és az élre állt a csoportban.

2022. november 02., 18:22

Mindkét csapat győzelemmel kezdte a csoportkört, a múlt héten a Sepsi-SIC házigazdaként egy ponttal bizonyult jobbnak az izraeli Hapoel Holon gárdájánál, míg a Nesibe idegenben fölényesen nyert a Bursa BSB elleni török párharcban.

Nagyon szoros játékot hozott a mérkőzés első negyede, ez főleg annak tudható be, hogy mindkét fél sok hibával játszott. A folytatásban a törökök öt ponttal elhúztak, de

a dán Maria Jespersen egymás után dobott három triplájának köszönhetően a háromszékiek fordítottak.

Az előnyük azonban csak rövid ideig tartott, többször változott a vezető csapat kiléte, a szünetben pedig a Sepsi-SIC három ponttal vezetett.

Hirdetés

Jobban kezdte az összecsapás második részét a székelyföldi együttes, amely tíz ponttal meglépett, majd Cave és Hristova kosaraival már tizenöttel vezettek. A harmadik negyed végére azonban a hazaiak is magukra találtak, és a hátrányuk több, mint felét lefaragták.

Ezután újra megrázta magát a Sepsi-SIC – amelynél Mununga nem kevesebb, mint 21 lepattanót gyűjtött be –, visszaállította a tizenöt pontos különbséget, ezzel pedig végleg eldöntötték a párharcot, és a végére már nem volt kérdéses a győzelmük.

Második győzelmével Zoran Mikes vezetőedző csapata átvette a vezetést az E csoportban. A Sepsi-SIC számára két újabb idegenbeli mérkőzés következik az Európa Kupában, november 10-én a Bursa, 16-án a Holon vendégeként játszanak.

Női kosárlabda Európa Kupa, E csoport, 2. forduló:

Nesibe Aydin–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 56–70 (12–12, 18–21, 13–17, 13–20).

A Sepsi-SIC pontszerzői: Jespersen 17 (3), Jones 16 (1), Hristova 14 (2), Mununga 9, Cave 8, Ghizilă 6 (2). Játszott még: Gödri-Părău, Kmetovszka, Cătinean.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

Huszonnyolc év után jutott ki a világbajnokságra a magyar női kosárlabda-válogatott

A magyar női kosárlabda-válogatott 89–74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét a tornán.

Eb- és vb-álmok kapujában: a válogatottakban bizonyíthatnak a Sepsi-SIC kosarasai

A Sepsi-SIC két rendkívül magabiztos győzelemmel lépett túl a Temesvári Poli együttesén a női kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében, a válogatott szünetben pedig négy játékosa is nemzetközi porondon bizonyíthat.

Első győzelmére hajt a világbajnoki selejtezősorozatban a román kosárválogatott

Két világbajnoki selejtezőmérkőzést játszik a következő napokban Portugália ellen a román férfi kosárlabda-válogatott, amely az első győzelmét célozza a csoportban.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Öldöklő küzdelemben győztek Brassóban a marosvásárhelyi kosarasok

Kétszeri hosszabbítás után értékes győzelmet aratott a Brassói Corona otthonában a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 14. fordulójában.

Az Euroliga győzelemtől a kincses városig

Indítunk rögtön egy időutazással, repüljünk vissza az időben egy szűk három évtizedet...

Vereséggel búcsúzott az Európa Kupától a Sepsi-SIC

Lejátszotta utolsó csoportmeccsét a női kosárlabda Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC, amely csütörtök este az olasz GEAS Basketet fogadta. A háromszéki csapat szeretett volna szépen zárni, ám nem sikerült meglepnie a továbbjutásért küzdő ellenfelét.

Három különböző válogatottba is meghívót kaptak a Sepsi-SIC játékosai

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC hat kosarasa is hazája színeiben szerepel a válogatott szünetben. A klub így egyszerre három nemzeti csapatban is képviselteti magát: a román, a magyar és a kanadai együttesben.

Felrúgta a papírformát: először győzött az Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC

Bravúros idegenbeli teljesítménnyel szerezte meg első sikerét a női kosárlabda Európa Kupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Zoran Mikes együttese a favoritnak számító Szekszárd otthonában diadalmaskodott, méghozzá magabiztos, fegyelmezett játékkal.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!