Hirdetés

A Real Madridban folytatja a legjobb magyar kosaras

Fotó: Facebook/Real Madrid Basket

MTI
2021. július 23., 20:10

Az egyik legnagyobb európai klub, a Real Madridban folytatja pályafutását Hanga Ádám, a magyar kosárlabda-válogatott játékosa.

MTI
2021. július 23., 20:10

A fővárosi klub a honlapján számolt be pénteken arról, hogy két évre szerződtette a Barcelonát elhagyó magyar játékost.

„Hálás vagyok a lehetőségért, amelyet kaptam, és nagyon várom már a szezonrajtot. Örülök, hogy a spanyol ligában és az Euroligában játszhatok tovább, próbálom majd a maximumot adni emberként és profi kosarasként is.

A Real egy győztes csapat, amely évek óta hihetetlen szinten teljesít, nagyon jól ismerem a játékosokat és a rendszert, amelyben játszanak. Bízom benne, hogy érvényesíteni tudom a képességeimet, és sokat tudok hozzátenni a csapat játékához.

Hirdetés

Az elmúlt években több poszton is szerepeltem, ami a hasznomra válhat, és mindig azt mondtam, hogy azon a poszton próbálok a legjobban teljesíteni, ahová az edzőm állított” – idézte a Real honlapja a 32 éves légióst.

Hanga Ádám kijelentette, négy trófeáért fog küzdeni a következő szezonban, és szeretne Euroligát is nyerni, amely még hiányzik a gyűjteményéből.

Hanga 2017-ben, a Baskoniától érkezett a Barcelonához, melyben 276 mérkőzésen szerepelt. A katalán klub egy hete adta hírül a 201 centis magyar játékos távozását.

A 32 éves kosaras a legutóbbi idényben spanyol bajnok és Király Kupa-győztes lett a gránátvörös-kékekkel, az Euroligában pedig a döntőig jutott.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Brazil varázslattal legyűrte az aradiakat az FK Csíkszereda (videóval)

A brazil játékmester Anderson Ceara szépségdíjas találataival az FK Csíkszereda már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, majd a szünet után hatékonyan védekezett, így mindhárom pontot otthon tartotta az Aradi UTA ellen.

Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Öldöklő küzdelemben győztek Brassóban a marosvásárhelyi kosarasok

Kétszeri hosszabbítás után értékes győzelmet aratott a Brassói Corona otthonában a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 14. fordulójában.

Az Euroliga győzelemtől a kincses városig

Indítunk rögtön egy időutazással, repüljünk vissza az időben egy szűk három évtizedet...

Vereséggel búcsúzott az Európa Kupától a Sepsi-SIC

Lejátszotta utolsó csoportmeccsét a női kosárlabda Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC, amely csütörtök este az olasz GEAS Basketet fogadta. A háromszéki csapat szeretett volna szépen zárni, ám nem sikerült meglepnie a továbbjutásért küzdő ellenfelét.

Három különböző válogatottba is meghívót kaptak a Sepsi-SIC játékosai

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC hat kosarasa is hazája színeiben szerepel a válogatott szünetben. A klub így egyszerre három nemzeti csapatban is képviselteti magát: a román, a magyar és a kanadai együttesben.

Felrúgta a papírformát: először győzött az Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC

Bravúros idegenbeli teljesítménnyel szerezte meg első sikerét a női kosárlabda Európa Kupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Zoran Mikes együttese a favoritnak számító Szekszárd otthonában diadalmaskodott, méghozzá magabiztos, fegyelmezett játékkal.

Közel járt a csodához az Európa Kupában, őrült meccsen kapott ki a Sepsi-SIC az éllovastól

Hatalmasat küzdött a Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa Kupában, és sokáig úgy tűnt, legyőzi a hibátlan éllovast. A zöld-fehérek végül hosszabbításban maradtak alul a belga Kangoeroes Mechelen ellen.

Kemény volt az olasz vetélytárs, újra elbukott a Sepsi-SIC

A harmadik mérkőzését is elveszítette a sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat az Európa Kupa csoportkörében, az olasz GEAS Basket túl kemény ellenfél volt a hazai bajnoki címvédőnek.

Szekszárd túl erősnek bizonyult a Szabó Kati sportcsarnokban

A Sepsi-SIC nem tudta megállítani a lendületes Szekszárdot, a magyar csapat végig kézben tartotta a mérkőzést, és magabiztos győzelmet aratott szerdán este Sepsiszentgyörgyön a női kosárlabda Európa Kupa második fordulójában.

Félidőig jól tartotta magát, majd belefutott a belga hengerbe a Sepsi-SIC

Lejátszotta első csoportmérkőzését a női kosárlabda Európa Kupában a Sepsi-SIC, amely csütörtök este a Kangoeroes Basket Mechelen otthonában lépett pályára. Zoran Mikes együttese az első félidőben jól tartotta magát, de nagyarányú vereség lett a vége.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!