A fővárosi klub a honlapján számolt be pénteken arról, hogy két évre szerződtette a Barcelonát elhagyó magyar játékost.
A Real egy győztes csapat, amely évek óta hihetetlen szinten teljesít, nagyon jól ismerem a játékosokat és a rendszert, amelyben játszanak. Bízom benne, hogy érvényesíteni tudom a képességeimet, és sokat tudok hozzátenni a csapat játékához.
Az elmúlt években több poszton is szerepeltem, ami a hasznomra válhat, és mindig azt mondtam, hogy azon a poszton próbálok a legjobban teljesíteni, ahová az edzőm állított” – idézte a Real honlapja a 32 éves légióst.
Hanga Ádám kijelentette, négy trófeáért fog küzdeni a következő szezonban, és szeretne Euroligát is nyerni, amely még hiányzik a gyűjteményéből.
Hanga 2017-ben, a Baskoniától érkezett a Barcelonához, melyben 276 mérkőzésen szerepelt. A katalán klub egy hete adta hírül a 201 centis magyar játékos távozását.
A 32 éves kosaras a legutóbbi idényben spanyol bajnok és Király Kupa-győztes lett a gránátvörös-kékekkel, az Euroligában pedig a döntőig jutott.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!