Kiválóan kezdte a csütörtök esti találkozót a miskolci csapat, az első tíz percben 22 pontot dobott, ráadásul a védelemben is jeleskedett, mindössze 11-et engedett a háromszékieknek. A második negyed viszont már Zoran Mikes lányairól szólt, akik 23 egységet szereztek, így a mérkőzés feléhez érve 34–34-re álltak a felek.
A folytatásban tempót váltott a DVTK, egyre nagyobb előnyt kovácsolt magának. Milica Jovanovic remekelt az összecsapás alatt, a montenegrói játékos 20 pontot dobott, míg Kaila Charles tizenötig jutott, ezzel oroszlánrészt vállalva a hazaiak 72–54-es sikerében.
A vendégeknél az eddig megszokottól visszafogottabb volt Borislava Hristova és Morgan Green teljesítménye: előbbi 11, utóbbi 9 pontot szerzett Miskolcon, a csapatban Jovana Pasic volt a legeredményesebb (15).
A DVTK sokkal hatékonyabb volt távolról, a három pontos kísérleteik 36 százaléka betalált, míg a sepsiszentgyörgyieknél ez a mutató mindössze 18,5 százalék volt. Összességében megérdemelte a győzelmet a hazai csapat, amely így tizenkét játéknapot követően a második helyen áll, egy ponttal az éllovas Fenerbahce mögött. A Sepsi-SIC a nyolc fős tabellán a hetedik pozíciót foglalja el, 14 egységet gyűjtött eddig.
A csoportkörből mindössze két forduló maradt vissza, a háromszékiek január 24-én hazai pályán fogadják a török Fenerbahce csapatát, majd január 30-án a Lyon ellen zárnak idegenben.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!