Nemcsak a bajnokságot szeretné ismételten megnyerni az ország legjobb lány kosárlabdacsapata, a Sepsi-SIC, de a legnagyobb szurkolói táborért folyó versenybe is beszállnak. A közönséget illetően eddig sem panaszkodhatott a szentgyörgyi csapat, hiszen legutóbbi mérkőzésükön is közel 450 nézőjük volt, igaz, ez csak fele annak, mint ahányan a Szabó Kati Sportcsarnokba beférnek. Pásztori István menedzser szerint a koronavírus ideje előtt a nézőszám jelentősen nagyobb volt, ahhoz képest nagyon megcsappant a látogatottság, ez országszerte méginkább igaz, olyan mérkőzésük is volt idegenben, amelyen alig volt 50 hazai néző.
– mutatott rá a szurkolók távolmaradásának esetleges okaira Pásztori.
A menedzser szerint egyértelműen levonható az a következtetés, hogy a pandémia óta minden sportágnál, de kulturális rendezvényeken is, visszaesett a nézőszám. A megoldást erre a problémára a gyerekekben vélik megtalálni. „Ha a gyerek szívesen jár meccsre, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy elmegy vele a szülő, akár a nagyszülő is, ezért találtuk ki ezt a kimondottan diákoknak szóló, pontgyűjtő versenyünket” – avatott be Pásztori.
Fontos tudni, hogy mind a diákoknak, mind pedig a kisérőiknek ingyenes a belépés a Sepsi-SIC kosármérkőzéseire. A verseny nem személyeknek, osztályoknak szól, a bajnokság végén az nyer, amelyik a legnagyobb létszámban és a legtöbbször látogatta a mérkőzéseket. A pontozási rendszer alapján az Európa Kupa-találkozókon való részvételt háromszorosan, a bajnoki és Román Kupa-meccseket kétszeresen számolják.
„Ez úgy van elképzelve, hogy érkezéskor a diákcsapatok jelzik, melyik iskolát és osztályt képviselik, egy megbízott személy pedig külön figyel arra is, hogy mennyire kreatívan és lelkesen szurkolnak, mert ezekért pluszpontok járnak. Szóval, bátran fiatalok, hiszen itt pont azt díjazzuk, amit az iskolapadban általában nem, a hangoskodást, természetesen a sportszerű viselkedés határain belül” – hívta fel a figyelmet Pásztori.
A pontokat április végén, a bajnokság döntője után összesítik, és az élményen túl a nyeremények is eléggé kecsegtetőek: a nyertes osztályt belépőket kap a brassói Aqua Parkba, ahová a klub autóbuszával szállítják el. A második helyezett csapat ingyenesen megnézhet egy filmet a Művész Moziban, illetve a harmadik helyezettek szurkolói mezeket kapnak.
A verseny január 12-én, csütörtökön indul, 19 órától a Sepsi Arénában a belga Basket Namur Capitale együttesét fogadja a Sepsi-SIC. Az Európa Kupa visszavágóját esélyesként várja a háromszéki alakulat, miután az első összecsapáson 93–74-re diadalmaskodtak.
Szerződést bontott vezetőedzőjével a labdarúgó Szuperligában kieső helyen álló FC Botoșani, a Törökországban edzőtáborozó együttes közös megegyezéssel megvált Liviu Ciobotariutól.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!