Szűk egy héttel ezelőtt a szurkolókkal együtt ünnepelt a VSK Székelyudvarhely. Az együttes megnyerte a férfi kézilabda A osztály 2023–2024-es kiírását, feljutott a Bölények Ligájába. Onnan, ahonnan egy évvel ezelőtt kiesett. Nagyon simán jutottak vissza.
„Úgy tartottuk meg az élvonaltól búcsúzó keret játékosait, hogy gyorsan visszakerüljünk a Bölények Ligájába A feljutás az biztos volt. Nem csak egy év volt a projekt, hanem most lejárt abból egy idény. A terv végén az áll, hogy újabb egy szezon múlva bennmaradjunk az élvonalban.
Tehát, az első lépést sikerrel vettük. Nem véletlenül, jól fel volt építve, a csapat is remekül fejlődött, voltak egyénileg is kiemelkedő teljesítmények. Már hetekkel a bajnokság vége előtt feljutottunk, megnyertük az A osztályt.
– összegzett a Székely Sportnak a VSK Székelyudvarhely edzője, Sipos Lóránt.
Az eredmények valóban őket igazolják, a csoportkörben egyetlen találkozót veszítettek el, a rájátszás felsőházában pedig csak egy döntetlent jegyeztek. A további meccseken rendre győzelemmel hagyták el a játékteret.
Arra a kérdésre, hogy van-e hiányérzet benne, amennyiben visszatekint a lejárt szezonra, így válaszolt: „A Székely Medvék szurkolótábora jobban kitarthatott volna mellettünk. Azért külön öröm, hogy helyükre a Székely Bocsok érkeztek, többnyire fiatalokból összeverbuválódott egy olyan szurkolótábor, amelyik a nehéz pillanatokban átsegítette a csapatot a hullámvölgyeken”.
A jövő idény keretét már elkezdték építeni. „A legfontosabb, hogy ha még kicsit későre is, de a gazdasági háttér rendeződött, elkezdtük kialakítani a csapatot. A tavalyi hibánkból szeretnénk tanulni, akkor úgy-e nem sikerült bennmaradni az élvonalban. Lesz jövés-menés, vannak, akik maradnak, vannak, akiktől elbúcsúzunk.
– árulta el a tréner.
A díjátadásnál az érmeket és az emlékplakettet a Román Kézilabda-szövetség alelnöke, Sorin Dinu nyújtotta át. A vezető nem ismeretlen a sportág kedvelőinek, többször játékvezetőként látogatott a városi sportcsarnokba. „A férfiaknál sokkal erősebb volt az A osztályos felsőházi rájátszás, mint a nőknél. Nagyon úgy fest, ezt a versenykiírást meg is tartjuk.
– nyilatkozta.
Az A osztályból a székelyudvarhelyi együttes mellett a CSM Alexandria jutott fel egyenes ágon. A Fogarasi VSK és a Nagyváradi VSK még osztályozót játszik, egy tornán két élvonalbeli gárdával csapnak össze, a Bukaresti Steauával és a CSM Vaslui-jal.
Intő jel, hogy ezúttal is azon két klub búcsúzott az első osztálytól – a Segesvári CSM és a Kolozsvári U –, akik tavaly feljutottak. Azaz, igencsak nagy a különbség a két szint között.
Az együttes egyik irányítója, a székelyudvarhelyi születésű Katona Tamás az első pillanattól a VSK Székelyudvarhely keretének tagja volt, az egy évvel ezelőtti élvonalbeli csapatban is helyet kapott. „Mindenki kivette a részét a munkából, kemény szezonon vagyunk túl. Egy találkozón botlottunk, az benne van a sportban. Teljesen megérdemelt a bajnoki címünk, várjuk az új szezont ismét a legjobbak között. Nem volt épp annyira könnyű ez az idény, voltak nehézségeink, de mindent megoldottunk.
Ami meg a jövő szezont illeti, van egy jó alap, amire lehet építeni, kíváncsian várom, hogy milyen lesz a mezőny, remélem, hogy ezúttal megragadhatunk a Bölények Ligájában” – fejtette ki a játékos.
A klubvezetőségnek és a szakmai stábnak ezek a hetek nagyon nehezek, hiszen az új keret kialakításán dolgoznak. A sportolók kis pihenőre mennek, az élvonal az elmúlt éveket véve alapul augusztus végén, szeptember elején kezdődik.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!