Túl nagy volt az elvárás a romániai válogatott iránt

Amikor egy évvel ezelőtt az Olaszországban, Dél-Tirolban rendezett Divízió I/A vébén negyedik lett a romániai jégkorong válogatott, a bennmaradás kiharcolásáért, egy győzelemért utazott a csapat. Ehhez képest három is lett. Az akkor is Dave MacQueen vezetett együttes számára akkor az első két meccs (Szlovénia és Olaszország ellen) igazából felkészülési mérkőzésnek számított és az ott szerezett tapasztalat, összeszokás minden várakozásnál többet hozott. Óriási fegyvertény volt Magyarország legyőzése, majd Dél-Korea ellen bebiztosított lett a bennmaradás, Japán legyőzésével pedig az utolsó napon még akár a feljutás sem volt kizárt.

A három győztes meccs kulcsa a kiválóan megszervezett és kivitelezett védekezés volt, a magyar csapat egyetlen gólt tudott lőni a mieinknek, a távol-keletiek pedig 2-2 alkalommal tudtak betalálni. Az akkori eredményekre alapozva bátran lehetett reménykedni abban, hogy itthon, a Sepsi Arénában is szépet alkothat az együttes.

Főként úgy, hogy ránézésre több pozícióban is erősödött a gárda, az Erste Ligában meghatározó játékosnak számító három honosított jégkorongozó, Valchar, Mesikammen és Williams is ott volt a keretben.

Fotó: Pinti Attila

Azonban már az első nap után lehetett látni, hogy itt valami nem megy. A lengyelek elleni 4–1-et még le lehetett nyelni, hiszen az élvonalból visszaesett riválistól kikapni nem a csalódás kategória. A britek elleni pontszerzésre pedig jogosan lehet büszke a romániai jégkorong. A lelátó népe azonban már ekkor sem értette igazán, hogy a válogatott szövetségi kapitánya miért variálta folyamatosan a sorokat. Ezt még rá lehetett fogni arra, hogy ez tudatos lehet, a tapasztalt kanadai tréner a legjobb formulát keresi a bennmaradás szempontjából fontosabb csatákra.

Közben megérkezett az első két mérkőzésről hiányzó Haaranen is, de ezzel sem javult a helyzet. Az Ukrajna elleni 4–0-s eredmény teljesen reális volt a mérkőzés képe alapján. Nagyon nem ment a játék, kívülről az volt a benyomása a nézőknek, hogy nem tudják a játékosok, hogy hol a helyük, mi a feladatuk, nem látszott az elképzelés, a stratégia. Ekkor már egyre több lett az elégedetlen komment is, a közösségi médiában megugrott a hozzáértők száma. Voltak akik szégyennek titulálták a vereséget. Maga a vereség nem volt szégyen, ez ez az ukrán válogatott nem az, ami éveken át volt, felneveltek egy nagyon erős generációt (legtöbbjüket észak-amerikai utánpótlásképző központokban), a játékosok nagyobb része erős bajnokságokban légióskodik, legyőzték az olaszokat és a lengyeleket is.

Fotó: Pinti Attila

Az más kérdés, hogy a vereség módja már kínos volt. Az első tíz percben már hárommal vezetett Ukrajna Románia ellen, aztán pedig különösebb megerőltetésre sem volt szükségük, hogy megőrizzék az előnyüket.

Ilyenkor szokták mondani, hogy ezt gyorsan el kell felejteni és menni tovább előre. És amit még el lehetett mondani: a válogatott gyorsan össze kell kapja magát, hiszen jön a Japán elleni meccs. És ha ott is ilyen marad a játék, akkor baj lesz.

Baj lett. Az első harmad felénél már 3–0 volt a japánok javára. És a szünetig a negyedik is megjött. A következő negyven percre már kevésbé lehet panaszunk, de négygólos hátrányt ledogozni lehetetlen küldetés volt. Kikaptunk, kiestünk.

Fotó: Pinti Attila

Bombameglepetés, és lázas matekezés

Az utolsó napon két dolog volt biztos: az hogy Románia az utolsó, valamint a másik ami teljesen biztosnak tűnt az volt, hogy Ukrajna megveri Japánt, hiszen az ázsiaiaknak teljesen mindegy volt, az ukránok pedig egy győzelemmel biztosan feljutottak volna az elitbe.

Erre jött a blama: Japán egy karaterúgással padlóra küldte a szomszédainkat. A Sepsi Aréna szurkolói zónájában a legtöbben a gyengébbnek tartott csapatnak szurkoltak, nagy taps érkezett a végén. Az olasz drukkerek pedig egyenesen örömmámorban úsztak, hiszen így ők kerültek a feljutás kapujába. Mindössze le kellett ezért győzniük Romániát. Közben sok szurkoló lázasan számolgatott. Mi van ha Rokalyék is csodát tesznek, elkapják az olaszokat, hogy marad ezután esélye az ukránoknak, hány góllal kell nyerjenek a lengyelek, mi van ha... rengeteg variáció felmerült. Az olaszok nem matekeztek, megvertek minket. Kíméletlenül, tükörsimán, 7–1-re. Ünnepelhettek, jövőre az elitvébén játszanak.

Fotó: Pinti Attila

És jött az esti meccs, ahol Lengyelország és Nagy-Britannia csapott össze, és mindkét félnek volt feljutási esélye. Persze az sem volt mindegy, hogy ki és az sem, hogy hány góllal, hiszen lengyel győzelem esetén három 9 pontos csapat között dőlt volna el a történet, a körbeverés pedig tovább bonyolította a helyzetet. Itt kiderült, hogy nem kell matekezni és szabálykönyvet lesni a végén: a formaidőzítés a briteknek sikerült tökéletesen.

Míg az első meccseken botladoztak, most domináns hokival verték 3–0-ra a lengyeleket, akik pedig a legerősebb csapatnak tűntek az első két napon.

A jósgömb ezúttal becsapós volt.

Fotó: Pinti Attila

A vébé előtti jóslatom azt mondta, hogy Lengyelország, Nagy-Britannia, Olaszország, Románia, Ukrajna és Japán lesz a végső sorrend. Nos, legalább a résztvevőket eltaláltam... Aki bennem bízott és fogadóirodába ment ezt megfogadni, attól bocsánatot kérek.

Az idei vébén főként az tette lehetetlenné a jóslat megvalósulását, hogy Ukrajna egy vártnál jóval erősebb csapatnak bizonyult, több esélyesebbet is legyőzve, és a végső győztes britektől is pontot szerzett. Aztán betlizett a végén egy simának kinéző meccsen. A sorrendbe az ő győzelmei kavartak be leginkább, majd az említett veresége is, ami az olaszok álmait valósította meg.

A másik (számunkra fájóbb) tény, amelyre szintén nem számítottunk (nem akartunk ilyenről még beszélni sem egy nagyszerű hangulatú itthoni vébére készülve), az Románia csalódást keltő szereplése volt. Az együttes csapatként is a leggyengébbnek bizonyult, a játékosok java része pedig szintén a tudása alatt teljesített ezen az öt mérkőzésen. Voltak kivételek egy-egy meccs hosszabb-rövidebb periódusaiban, de általánosan ez volt a jellemző.

Fotó: Pinti Attila

Románia jövőre a Divízió I/B-ben folytatja. És azt a jósgömb sem tudja megmondani, hogy mikor lesz még olyan élményünk, hogy hazai jégen, Székelyföldön lehessünk részesei egy Divízió I/A vébének. Ami az eredményeket nem számítva fantasztikus volt. Rengeteg ember, felnőtt és gyerek volt ott és élvezte a történéseket, akik korábban sosem jártak jégkorong mérkőzésen. Sepsiszentgyörgy megszerette a hokit. Van igény rá. Ha én most Antal Árpád, Tamás Sándor és más befolyásos háromszéki vezetők helyében lennék, ezekben a napokban azon dolgoznék, hogy megteremtődjön a háttér ahhoz, hogy a Háromszéki Ágyúsok már a következő szezonban az Erste Ligában induljanak. Mert most van lelkesedés a hoki iránt. Most kellene ezt kihasználni.