A már megszokott telt ház előtt rendezték a házigazda romániai válogatott meccsét a Sepsi Arénában, a fiúk bátran is kezdtek, ám mire berendezkedtek volna a japán térfélen, az ellenfél első támadásából hatalmas gólt lőtt, Nakajima akasztotta be a bal felsőbe.
A folytatásban sem változott a játék képe, a román válogatott birtokolta a korongot, de az újabb találatot ismét az ázsiaiak szerezték, Suzuki lőtt nagy gólt, igaz, senki sem zavarta célzás közben. Ebből a gyomrosból pedig nem nagyon tudott talpra állni Románia, japánok pedig kihasználták első emberelőnyüket, a belőtt korong Láday ütőjéről került a ketrecbe.
A folytatásban sem tudta összeszedni magát a válogatott, a szünet előtt pedig kilátástalan helyzetbe került, amikor Sato megszerezte Japán negyedik gólját.
A második harmadot kapuscserével kezdte a házigazda, Tőke váltotta Adorjánt, majd sikeresen kivédekezett egy emberhátrányt. Végül megtört a hosszú hazai gólcsend – ugyebár Ukrajna ellen nem sikerült betalálni –, Valchar szerzett korongot, nem tudták utolérni és szépített.
A közönség hangja is visszajött, főleg, hogy Szkacskov, majd Rokaly is ziccerbe került, de nem sikerült tovább csökkenteni a hátrányt. Aztán egy figyelmetlenség elég volt, és az agilis japánok ismét visszaállították a négygólos előnyüket.
Innentől magasabb fokozatba kapcsolt a házigazda, közönségszórakoztató hokit kezdett játszani, és egy nagyon szép kombináció végén Szkacskov is betalált.
A harmadot emberelőnyben zárta a csapat, és sikerült is kihasználni a fölényt, Rokaly hozta vissza a reményeket (3–5).
Az utolsó harmadban is nagy csata zajlott a jégen, a közönség kitartóan tolta előre a hazaiakat, de nem sikerült közelebb férkőzni, a japánok ellentámadásból többet veszélyeztettek. Az utolsó két és fél percet hiába játszotta lehozott kapussal Románia, nem sikerült zárkózni.
Japán 5–3-ra nyert és bebiztosította helyét az 1/A divízióban.
Románia kiesett – legutóbb 2019-ben szerepelt az 1/B-ben, amikor megnyerte Tallinban a tornát, és az elmúlt négy világbajnokságot az 1/A-ban töltötte.
Szombaton jön az utolsó forduló, 16 órától a hazaiak számára tét nélküli meccsen Olaszország lesz az ellenfél.
Divízió I/A jégkorong-világbajnokság, negyedik nap
Románia–Japán 3–5 (0–4, 3–1, 0–0)
Gólszerzők: Valchar (27.), Szkacskov (36.), Rokaly (40.), illetve Nakamajima (1.), Suzuki (6.), Osawa (12.), Y. Sato (19.), Hirano (35.).
Kapura lövések: 17–36.
Kiállítások: 8–2 perc.
Románia: Adorján Attila, Tőke Zoltán – kapusok; Matias Haaranen, Ferencz-Csibi Róbert, Rokaly Szilárd, Részegh Tamás, Péter Balázs (első sor); Konsta Mesikammen, Owen Williams, Radim Valchar, Sándor Székely Ottó, Molnár Zsombor (második sor); Salló Alpár, Láday Tamás, Roberto Gliga, Jevgeni Szkacskov, Imre Patrik (harmadik sor); Bors Huba, Andrei Filip, Rokaly Norbert, Gajdó Balázs, Fodor Csanád (negyedik sor); vezetőedző: Dave Macqueen.
Japán: Issa Otsuka, Yuta Narisawa – kapusok; Yusei Otsu, Riku Ishioda, Chikara Hanzawa, Teruto Nakajima, Yu Sato (első sor); Hiroto Sato, Jiei Halliday, Yushiroh Hirano, Shogo Nakajima, Kenta Takagi (második sor); Yutaka Toko, Shunta Kimura, Sota Isogai, Taiga Irikura, Fuji Suzuki (harmadik sor); Rin Takada, Kohei Sato, Yutoi Osawa, Masato Okubo (negyedik sor); vezetőedző: Jarrod Skalde.
A nap nyitómeccsén Nagy-Britannia erődemonstrációt tartva győzte le az olaszokat és vette át a csoport vezetését, míg a második meccsen Ukrajna kiváló utolsó harmadbeli játékával győzte le Lengyelországot és elitvébét érő helyen áll.
Olaszország–Nagy-Britannia 1–5 (0–2, 1–2, 0–1),
gólszerzők Misley (31.), illetve Kirk (1., 21.), Halbert (18.), Duggan (28.), O'Connor (59.).
Lengyelország–Ukrajna 1–4 (0–0, 1–1, 0–3),
gólszerzők Lyszczarczyk (26.), illetve Zaharov (33., 44.), Szadovikov (51.), Traht (56.).
A vébé állása
1. Nagy-Britannia 9 pont
2. Ukrajna 9
3. Olaszország 7
4. Lengyelország 6
5. Japán 4
6. (és kiesett) Románia 1.
Május 3., szombat:
12.30-tól Japán–Ukrajna
16 órától Olaszország–Románia
19.30-tól Nagy-Britannia–Lengyelország.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!