Hirdetés

Negyedikek lettek a romániai női jégkorongozók

A végére belejöttek a lányok
Fotó: Román Jégkorong Szövetség

Tízet lőtt Bulgáriának, így két győzelemmel zárta a Divízió III/A világbajnokságot a romániai női jégkorongválogatott. Az utolsó meccs tömegverekedéssel zárult.

2023. április 10., 12:43

A bolgár lányok szerezték meg a vezetést a vébé zárómérkőzésén, de Ana Voicu góljának köszönhetően 1–1-es döntetlennel zárult az első húsz perc. A második játékrész elején már a romániai csapathoz került az előny és innen már csak fokozatosan nőtt a különbség, a vége 10–2-lett. Ana Voicu remekelt, a társaság góljainak fele az ő botjáról került a délszláv csapat ketrecébe.

Hirdetés

A meccs végén a bolgár lányokban elszakadt a cérna, nekiestek a jégen levő hazai játékosoknak. A romániai csapat fele a kapusuk felé korcsolyázott, hogy ünnepeljék a győzelmet, amikor látták, hogy társaikat ütlegelik az ellenfelek. Segítségükre siettek, lett egy általános tömegverekedés.

•  Fotó: Román Jégkorong Szövetség Galéria

Fotó: Román Jégkorong Szövetség

Miután sikerült ezt lecsillapítani a játékvezető már nem engedte vissza a jégre a feleket a különdíjak átadására és a himnusz meghallgatására sem.

Jégkorong női Divízió III/A világbajnokság:

Románia–Bulgária 10–2 (1–1, 2–0, 7–1).
A romániai gólszerzők: Ana Voicu 5, Sonia David 2, Bálint Anna, Alina Oprea, Maissa Simina.

A zárónap másik két mérkőzésének eredményei: Hongkong–Észtország 3–0, Ukrajna–Litvánia 2–1.

A győzelemnek köszönhetően romániai női jégkorong válogatott a 4. helyen zárta a brassói tornát.

A vébét Hongkong nyerte 13 ponttal, az utolsó mérkőzésén 3-0-ra verve Észtországot, amely így nyeretlenül lett utolsó és kiesett az utolsó értékcsoportba. Az utolsó napon a litván válogatottnak is esélye volt még a feljutásra, de ők kikaptak Ukrajnától, és így kicsúszott a kezükből az esély.

A vébé végeredménye: 1. Hongkong 13 pont, 2. Ukrajna 12, 3. Litvánia 11, 4. Románia 6, 5. Bulgária 3, 6. Észtország 0.

Egy hét felkészülés nem elég

„Egy mérkőzés volt, ahol egyértelműen jobb volt az ellenfél, és ez éppen az első összecsapás volt Ukrajna ellen. A későbbi világbajnok Hongkong ellen frusztráló volt látni, hogy végig mi domináltunk, de semmi sem ment be, míg az ázsiai lányok kihasználták a néhány helyzetüket. Litvániával szemben is volt keresnivalónk, de a 4 gólt és egy gólpasszt elérő Klara Müller egymaga megnyerte a meccset a balti országnak.

Lényegében a vébé végére állt össze a játék és ez meg is hozta a két győzelmet”

– összegezte röviden a világbajnokság történéseit Barabás László, a romániai válogatott vezetőedzője.

Az is látszott, hogy nem volt elég a felkészülésre a vébé előtt az egy hét összetartás, olyan játékosa is volt, akivel Brassóban a vébén találkozott először. A végére ugyan összeállt a csapat, de egy vébén már az első meccsen élesnek kellene lenni – tette hozzá.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Az U18-as hokisok Kézdivásárhelyen, az U20-asok Csíkkarcfalván gyűlnek össze

November elején edzőtáborba vonul a romániai U18-as és U20-as jégkorong-válogatott. Az utánpótláscsapatok a 2027-es világbajnokságokra készülnek, mindkét korosztály a Divízió II/A jelű tornán szerepel majd.

Az U20-as bajnokságban is legyőzte a Sapientiát a GYHK

Derbit játszott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 csapata a romániai U20-as jégkorongbajnokságban. Ezzel mindenki bemutatkozott az idei sorozatban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!