Hirdetés

Kijelölték a romániai hokiválogatott keretét az ukránok elleni találkozókra

Hat sorral dolgoznak. korábbi felvétel
Fotó: Tuchiluș Alex

Egymás után három felkészülési mérkőzést játszik Ukrajnával a romániai felnőtt jégkorongválogatott. Markus Juurikkala szövetségi kapitány kijelölte a keretét a decemberi bukaresti találkozókra.

2025. december 02., 13:42

A romániai válogatott három egymást követő napon, december 11-én, 12-én és 13-án, egyaránt 19.30-tól lép jégre a bukaresti Berceni Arenában a Nemzetek Európai Kupája (NEK, European Cup of Nations) keretében Ukrajna ellen.

Hirdetés

A tornát eredetileg három- vagy négycsapatosra tervezték, azonban a másik két résztvevő (Litvánia, Spanyolország) körül fennálló objektív akadályok miatt a nemzetközi, a romániai és az ukrán szövetség közösen döntött az új lebonyolítási formáról.

Kapcsolódó

„Háromszor fogunk játszani Ukrajna ellen, és úgy gondoltuk, ez egy jó alkalom arra, hogy több játékost is kipróbáljunk a válogatottban.

Ezért úgy döntöttünk, hogy hat sorral dolgozunk, és rotáljuk a fiúkat a három mérkőzésen. Így több játékost láthatunk ezen a szinten. Néhány játékos nem lesz jelen azok közül, akik részt vettek az első tornán, viszont sok olyan hokist meghívtunk, akik nem voltak Litvániában.

Sajnos megint vannak sérülések, ezek miatt néhány játékosra nem számíthatunk a tornán. Másrészt viszont ezzel mindig esélyt adunk valaki másnak” – nyilatkozta a Román Jégkorongszövetség honlapjának a kerethirdetésről Markus Juurikkala szövetségi kapitány.

Kiemelte, az első torna után láthatták, hogyan teljesítenek a játékosok ezen a szinten, és jobban megismerhették a fiúkat, ami fontos ahhoz, hogy a lehető legjobb csapatot építsék fel a világbajnokságra.

Vannak játékosok, akik részt vettek az első tornán, és fontos szerepük van abban, hogy segítsék a többieket beilleszkedni a válogatottba. Szintén lényeges szempont, hogy fejlesszük a játékunkat és azt a módot, ahogyan szeretnénk, hogy működjön a munka a válogatottnál”

– jegyezte meg a finn szakember.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

A romániai nemzeti együttes két vereséggel indította a sorozatot, novemberben a litvániai rendezésű tornán már megmérkőzött az ukránokkal, akiktől akkor 4–1-re kapott ki, valamint 2–1-re maradt alul a házigazdákkal szemben.

Románia a tavaszi világbajnokságra készül, ahol a Divízió 1/B csoportban Kínában szerepel majd, 2026. április 25. és május 6. között Sencsenben a házigazda mellett Dél-Korea, Észtország, Spanyolország és Hollandia lesznek az ellenfelei.

A romániai jégkorong-válogatott kerete

Kapusok: Adorján Attila (Brassói Corona), Adorján Örs (Bukaresti Steaua), Ambrus Levente (Bukaresti Red Hawks);
Hátvédek: Láday Tamás (Csíkszeredai Sportklub), Salló Alpár (Csíkszeredai Sportklub), Kristó Csongor (Csíkszeredai Sportklub), Kovács Előd (Csíkszeredai Sportklub), Matias Haaranen (Gyergyói Hoki Klub), Konsta Mesikämmen (Gyergyói Hoki Klub), Sándor Bence (Gyergyói Hoki Klub), Bors Huba (Brassói Corona), Gecse Hugó (Brassói Corona), Daniel Gheorghiu (Grästorps IK, Svédország);
Támadók: Péter Balázs (Csíkszeredai Sportklub), Fodor Csanád (Csíkszeredai Sportklub), Rokaly Norbert (Csíkszeredai Sportklub), Márton Botond (Csíkszeredai Sportklub), Rokaly-Boldizsár Richárd (Brassói Corona), Molnár Zsombor (Brassói Corona), Gajdó Balázs (Brassói Corona), Andrei Dan Filip (Brassói Corona), Andrei Vasile (Brassói Corona), Részegh Tamás (Brassói Corona), Robert Timaru (Bukaresti Steaua), Radim Valchar (Bukaresti Steaua), Albert Zagidulin (Brassói Corona), Kovács Mátyás (Bukaresti Red Hawks), Mircea Constantin (Bukaresti Red Hawks), Antal László (Háromszéki Ágyúsok), Róth Zoltán (Háromszéki Ágyúsok), Gecse Olivér (Háromszéki Ágyúsok).
Szakami stáb: Markus Juurikkala (szövetségi kapitány), Péter Róbert (másodedző), Zsók Levente (másodedző), Ruczuj Gellért (kapusedző), Császár Róbert (felszerelés menedzser), Szakács Szabolcs (felszerelés menedzser), Adrian Veșcan (fizioterapeuta), Antal Előd Gergely (csapatmenedzser).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Hórihorgas magyar védőt igazolt az FK Csíkszereda

Újabb magyar játékossal bővült az FK Csíkszereda kerete: a székesfehérvári születésű Ódor Máté a Vasastól érkezett, és elsősorban a védelem jobb oldalán jelenthet megoldást a Hargita megyei gárdánál.

Halasztott a sportdöntőbíróság, egyelőre pályára léphet a Sepsi OSK játékmestere

Nem született döntés Cosmin Matei régóta húzódó doppingügyében: a Nemzetközi Sportdöntőbíróság elhalasztotta az ítélethirdetést, így a Sepsi OSK csapatkapitánya egyelőre továbbra is pályára léphet a Szuperligában.

Székelyhon

Amikor már semmilyen összefogás nem segíthet...

Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.

`
Krónika

Menesztik az állami vasúti képzőközpont éléről az RMDSZ Giurgiu megyei elnökét, aki csokoládéműhelyt működtetett egy minisztériumi épületben

Illegális csokoládéműhelyt és saját használatú lakást alakított ki a közlekedési minisztérium egyik épületében Dudás Annamária, a Vasúti Képesítési és Képzési Országos Központ (CENAFER) igazgatója.

Krónika

Tarr Zoltán: tíz évre visszamenőleg átvilágítjuk a külhoni támogatásokat

A magyarság ügye kiemelt jelentőségű a magyar kormány számára annak ellenére, hogy nincs a nemzetpolitikának külön államtitkára.

Ez is érdekelheti

Horváth Bence: már nem csak túlélni akarjuk a világbajnokságot

Horváth Bence itthon, Gyergyóban készül az új szezonra. A finn élvonalban játszó csatár az A csoportos hokivébén magabiztos játékkal, és négy gólpasszal hívta fel magára a figyelmet. Jövőre a válogatottban hasonlót, klubcsapatában előrelépést szeretne.

Máris jégre vonultak a csíki lányok

Elkezdte jeges felkészülését a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata: az idei szezonban is két fronton száll harcba, a romániai felnőtt és a magyar U25-ös bajnokságban. A felkészülés során egy szlovákiai tornán is megméretnek Varga András tanítványai.

Megvan a hokiválogatott kerete, ismertek az ellenfelek a brassói EYOF-ra

Elkezdte a felkészülést a 2027-es, Brassóban rendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a romániai ifjúsági jégkorong-válogatott. A bővített keretben számos székelyföldi játékos kapott helyet.

Románia megrendezné a jövő évi divízió I/B hokivébét

A Román Jégkorong-szövetség fontolgatja, hogy rendezője legyen a 2027-es divízió I/B világbajnokságnak. A lehetséges helyszínek között Marosvásárhely is szerepel.

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!