Hirdetés

Háromszor meccsel Ukrajnával a romániai jégkorong-válogatott

November után decemberben is három felkészülési mérkőzése lesz a romániai felnőtt férfi jégkorong-válogatottnak
Fotó: Tuchiluș Alex

Véglegessé vált a romániai és a magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott decemberi tornájának programja. A magyarok Budapesten, a romániai együttes pedig Bukarestben játszik három felkészülési mérkőzést.

2025. november 27., 12:41

A Romániai Jégkorongszövetség (FRHG) bejelentette, hogy a felnőtt férfi válogatott három egymást követő napon lép jégre a bukaresti Berceni Arenában, ahol a Nemzetek Európai Kupája (NEK, European Cup of Nations) keretében Ukrajna ellen mérkőzik meg – a nemzetközi szövetség (IIHF) által kiírt decemberi bajnoki szünetben.

A tornát eredetileg három- vagy négycsapatosra tervezték, azonban – mint közölték – a harmadik és negyedik résztvevő (Litvánia, Spanyolország) körül fennálló objektív akadályok miatt az IIHF, a romániai és az ukrán szövetség közösen döntött az új lebonyolítási formáról.

Hirdetés

Így a két válogatott háromszor is összeméri erejét, és mindkét oldalon 30 fős kibővített keret áll a szakvezetők rendelkezésére. A szövetségi kapitányok minden nap más-más összeállítást küldhetnek jégre, ami kiváló lehetőség a játékosok tesztelésére.

Mindhárom mérkőzést 19.30-tól játsszák, egymást követő napokon: december 11-én, 12-én és 13-án. A belépők hamarosan elérhetők lesznek a bilete.ro felületén: egy belépő 30 lejbe kerül, a diákoknak, egyetemistáknak és nyugdíjasoknak 20 lejbe, míg a 6 év alatti gyermekek számára ingyenes a belépés. A találkozókat a tervek szerint élőben közvetíti a TVR Sport.

A romániai felnőtt férfi jégkorong-válogatott a tavaszi világbajnokságra készül, ahol a Divízió 1/B csoportban szerepel. A vb-t Kínában rendezik 2026. április 25. és május 6. között. Sencsenben a házigazda mellett Dél-Korea, Észtország, Spanyolország, Hollandia és Románia lép majd jégre.

Sárközy-emléktorna a Tüskecsarnokban

December 12-től 14-ig a Tüskecsarnokban rendezik a férfi jégkorong Nemzetek Európai Kupájának (NEK) magyar érdekeltségű vetélkedőjét, amely egyben a Sárközy Tamás Emléktorna is lesz. A magyar válogatott első ellenfele az olimpiai házigazda Olaszország, amely szintén a világbajnoki elitmezőnyben szerepel. A második napon Franciaországgal, zárásként pedig a tavaszi divízió 1/A-világbajnokság rendezőjével, Lengyelországgal mérkőzik Majoross Gergely szövetségi kapitány együttese.

A Sárközy Tamás Emléktorna programja

December 12. (péntek): 16 órától Lengyelország–Franciaország, 20 órától Magyarország–Olaszország.
December 13. (szombat): 16 órától Olaszország–Lengyelország, 20 órától Magyarország–Franciaország.
December 14. (vasárnap): 13.30-tól Franciaország–Olaszország, 17.30-tól Magyarország–Lengyelország.

Magyarország felnőtt férfi jégkorong-válogatottja az elit világbajnokságon szerepel jövő tavasszal Svájcban. A zürichi, A jelű csoportban Svájc, Egyesült Államok, Finnország, Németország, Lettország, Ausztria és Nagy-Britannia lesznek az ellenfelek.

A május 15-31. közötti vb-n a fribourgi és a zürichi nyolcas utolsó helyezettje kiesik, és 2027-ben a Divízió 1/A-ban játszik, míg a legjobb négy-négy válogatott negyeddöntőbe jut.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Történelmi aranyéremre hajt Svájc, Finnország visszahódítaná a trónt

Vasárnap rendezik a zürichi Swiss Life Arenában a 2026-os A csoportos jégkorong-világbajnokság éremmérkőzéseit. Az esti döntőben a házigazda Svájc és Finnország csap össze az aranyért, míg a bronzmeccsen Kanada és Norvégia lép jégre.

Alaposan megkavarták 2027-től a divíziós hokivébék lebonyolítását

Fontos döntéseket hozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) zürichi éves kongresszusa, ahol nyilvánosságra hozták a 2027-es világbajnokságok helyszíneit és csoportbeosztásait, valamint jelentős versenyrendszer-reformot is elfogadtak.

A norvég hokiválogatott története legragyogóbb pillanatait éli

Története során először játszhat elődöntőt Norvégia az A csoportos jégkorong-világbajnokságon, ellenfele a házigazda Svájc lesz, míg a másik ágon Kanada–Finnország párharcot rendeznek.

Már a hokivébé negyeddöntőjében megismétlődik az olimpiai finálé

Kialakult a negyeddöntő mezőnye a Svájcban zajló 2026-os jégkorong-világbajnokságon: a keddi csoportzáró mérkőzések után eldőlt, hogy már a nyolc között összecsap egymással az olimpiai döntő két résztvevője, a Kanada és az Egyesült Államok.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!