A felnőtt férfi válogatott vezetőedzője a következő vébén is A 65 éves kanadai Dave McQueen lesz, aki a Brassói Coronát is felkészíti. McQueen munkáját Góga Attila és Péter Róbert másodedzők, illetve Ruczuj Gellért kapusedző fogja segíteni. A férfi divízió 1/A jelű világbajnokságnak Sepsiszentgyörgy lesz a házigazdája 2025. április 27. és május 3. között. A részt vevő csapatok: Nagy-Britannia, Lengyelország, Olaszország, Románia, Japán és Ukrajna.
Belgrádban szerepel a vb-n a romániai női felnőtt jégkorong-válogatott, amelynek vezetőedzője Barabás László maradt, segítői pedig Varga András másodedző és Csergő Csaba kapusedző lesznek. A női divízió 3/A jelű vébét 2025. március 2-8. között rendezik, ahol a házigazda Szerbia mellett a Dél-Afrikai Köztársaság, Litvánia, Horvátország és Thaiföld lesz a romániai együttes ellenfele.
A férfi U20-as romániai válogatott vezetőedzőjévé Góga Attilát nevezték ki, másodedző Papp Szabolcs, kapusedző pedig Fülöp Rajmond lesz. Az U20-as divízió 2/A jelű vébé házigazdája a horvátországi Zágráb lesz, ahol 2025. január 6-12. között Horvátország, Litvánia, Nagy Britannia, Kína, Hollandia és Románia együttesei lépnek majd jégre.
Olaszországba utazik majd a romániai U18-as férfi válogatott, amelynek vezetőedzőjévé ifj. Antal Elődöt nevezték ki, őt Antal Norbert másodedző és Bács Loránd kapusedző fogja segíteni. A divízió 2/A jelű U18-as férfi vébén, Asiagóban a házigazda Olaszország mellett Nagy-Britannia, Hollandia, Románia, Horvátország és Kína szerepel.
Először vesz részt világbajnokságon a romániai női U18-as válogatott. A csapatot a divízió 3-ba sorolták be, a vébét pedig 2025. január 23-26. között a horvátországi Zágrábban tartják. Ebben a csoportban Litvánia, Románia, Thaiföld és Horvátország küzd majd a felsőbb osztályba jutásért.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!