Márton Hunor már egész kisgyerekként a jégkorong bűvöletébe került, pedig akkoriban még nem volt műjégpálya Kézdivásárhelyen, a Molnár Józsiás-parkban kialakított jégen lehetett csúszkálni. Ő úgy emlékszik vissza, hogy otthon felkötötték lábára a korcsolyát, majd az egész napot a jégen töltötte.
Édesapjának, Sándornak köszönhetően sajátította el a sportág alapjait, majd a HC Bikáknál eltöltött tanulóéveket követően Csíkszeredában, majd a felvidéki Szakolcán és Nagyszombaton, és végül hazatérve a Brassói Coronánál kergette a korongot csatárként. A 2015–16-os idényt követően szögre akasztotta korcsolyáját és egyetemi tanulmányait Finn Hokiegyetemen folytatta edző és sportmenedzsment szakon.
Az egyetem mellett a 2017–18-as szezonban elkezdett edzősködni az U18-as korosztályú Pelicans Akadémia csapatánál, amit a következő idényben az U20-as Vierumaki Unitedre váltott, ahol három évet ült a kispadon, az utolsó kettőt már vezetőedzőként.
„Közben volt szerencsém az U19-es finn válogatottnál is dolgozni, nagyon szerettem ezt az időszakot, nagyon sokat tanultam” – emlékszik vissza. Finnország után 2021-ben újra Felvidékre vitt az útja, Besztercebányán előbb az U20-as csapatot irányította, majd elhívták segédedzőnek az Extraligában érdekelt felnőttcsapathoz. A 2022–23-as idényben párhuzamosan dolgozott mindkét együttesnél, majd a következő szezonban már csak az élvonalbeli klubra koncentrált.
– mesélte Hunor, de még mielőtt aláírta volna a szerződést a mannheimi utánpótlásközpontban dolgozó Csata Székely Levente véleményét is kikérte a németországi viszonyokról.
Ezt követően aláírt, így 2024. júliusában a magyar női jégkorongválogatott kanadai kapitányát, Pat Cortinát váltotta a kispadon a festői szépségű Garmisch-Partenkirchenben.
„Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, első alkalommal dolgozhatok vezetőedzőként egy felnőttcsapatnál. Úgy gondolom, sikerült megtalálnom a saját stílusomat, sikerült megtalálni a közös hangot a játékosokkal – akik között vannak nálam idősebbek is. A játékosaim tudják, hogy mindent megteszek értük és segítek nekik a céljaik elérésében. Jó úton haladunk, a menedzsment is megbízik bennem, nagyon örülök, hogy két évvel meghosszabbították a szerződésem” – fogalmazott a maga 31 évével az Oberliga legfiatalabb vezetőedzője. Aki mellesleg hozzászokott ehhez a jelzőhöz, hiszen korábban Felvidéken is ő volt a mezőnyben a legfiatalabb segédedző, illetve U20-as vezetőedző.
A csaknem százéves bajor kék-fehér mezes klubnál nagyon büszkék a hagyományokra, 1927-ben szerezték első német bajnoki címüket – ezt további kilenc követte. Pénzügyi problémákból, hullámvölgyből is kijutott bőven. A 2013–2014-es szezon előtt még a 2. Bundesligában szerepeltek. Hazai meccseiket a 7000 férőhelyes Olympia-Eissport-Zentrumban játsszák – tudtuk meg Hunortól, aki szerint fanatikus szurkolótáborral rendelkeznek, derbiken 4-5000 ember tombol a lelátón.
– jegyezte meg szerényen.
Az SC Riessersee jelenleg a Tilburg Trappers elleni rájátszásbeli párbajra készül, amelyet egyik csapat harmadik győzelméig játszanak.
Hunor azt is elárulta a Székely Sportnak, hogy figyelemmel követi a Háromszéki Ágyúsok szereplését, ugyanakkor fájó pont számára, hogy ritkán tud hazalátogatni.
„Utoljára 14 éves koromban laktam Kézdivásárhelyen, azóta mindig máshová visz az utam a jégkorongnak köszönhetően. Ami nyilván nagyszerű, ugyanakkor kevés időt tudok a családommal tölteni, a testvérem esküvőjére sem tudtam hazamenni és keveset látom a kicsi unokahúgomat. Ők megértik ezt, én pedig tudom, hogy csak ez a járható út ahhoz, hogy elérjem célomat, és egy topligában edzhessek” – összegzett bizakodva.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!