A Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője, Kevin Constantine úgy véli, hogy csapata fáradt. Kiemelte, hogy nagyon sűrű a menetrend, ugyanis lényegében a csapatok két naponta játszanak, ezért kevés idő van a pihenésre.
„41 éve vagyok ebben a szakmában, és tudom, hogy amikor tíz mérkőzésed van körülbelül 15 nap alatt, akkor pontosan így mutat a játékod, ahogyan a miénk. Úgy éreztem, ma adtunk egy esélyt saját magunknak azzal, ahogyan dolgoztunk, de aztán igazoltuk, hogy kissé el vagyunk fáradva.
– mondta el a tapasztalt szakember a vereség után.
Ezt követően továbbra is hangsúlyozta, hogy januárban rendkívül nehéz sorsolás vár rájuk, valamint mérkőzés mérkőzést követ a programban.
„Muszáj küzdenünk, ahogyan ma is megragadtuk az esélyt a korai vezetés megszerzésével. Aztán kaptunk egy nagyon peches gólt a harmad végén, de voltak érvénytelenített találatai is az ellenfélnek.
– értékelt Kevin Constantine.
A Sportklub vezetőedzője kiemelte, hogy a közeljövőben sokat kell dolgozni a védelmen.
„Nagyon sok megugrást, kettő az egy elleni szituációt engedünk emberelőnyben. Ezen mindenképpen változtatnunk kell, hogy legyen esélyünk ezeken a találkozókon, ugyanis a speciális egységek játéka kiemelten fontos, főként a maihoz hasonló estéken, amikor már kissé fáradt vagy, és így az öt az öt elleni játékhoz kevesebb energiád marad. Ezt lehet megsegíteni jó speciális játékkal. Az ellenfél pedig ma kellően jó volt ezekben a helyzetekben” – nyilatkozta Kevin.
Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője szerint megérdemelten nyertek. „Nagyon keményen dolgoztunk végig, 60 percen át. Hamar gólt kaptunk, de jól reagáltunk a 0–1-re. Nagyon jól dolgoztunk, csapatként működtünk. Kikó (Nagy Kristóf – szerk. megj.), a kapusunk, nagyon jól védett.
Hatvan percig, csapatként, nagyon komoly munkát beletéve dolgoztunk. Ha pedig valaki ilyen keményen beleteszi a munkát, akkor ilyen nagy különbségű győzelmet tud szerezni” – mondta el a budapestiek menedzsere.
A Csíkszeredai Sportklubra újabb két hazai mérkőzés vár: vasárnap este a Fehérvári Titánok csapatát, kedden este pedig a Brassói Coronát fogadják a Vákár Lajos Műjégpályán. A Ferencváros vasárnap késő délután Brassóban vendégszerepel.
2025. 01. 03. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | FTC-Telekom FTC | 2-6 | |
2025. 01. 03. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Debreceni EAC DEAC | 5-5 | 6-5 |
2025. 01. 03. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 10-3 | |
2025. 01. 03. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Újpesti TE UTE | 1-3 | |
2025. 01. 03. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 5-5 | 6-5 |
2025. 01. 05. 16:00 | Újpesti TE UTE | Budapest JAHC BJAHC | 2-4 | |
2025. 01. 05. 17:30 | Brassói Corona Brassó | FTC-Telekom FTC | 3-7 | |
2025. 01. 05. 18:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | DVTK Jegesmedvék DVTK | 1-5 | |
2025. 01. 05. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 2-1 | |
2025. 01. 05. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Debreceni EAC DEAC | 2-3 | |
2025. 01. 07. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Brassói Corona Brassó | 3-4 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 29 | 20 | 2 | 2 | 5 | 127-72 | 66 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 29 | 17 | 4 | 2 | 6 | 110-75 | 61 |
3 | Debreceni EAC DEAC | 29 | 14 | 3 | 1 | 11 | 114-94 | 49 |
4 | Brassói Corona Brassó | 28 | 14 | 3 | 1 | 10 | 90-85 | 49 |
5 | FTC-Telekom FTC | 28 | 10 | 5 | 3 | 10 | 91-83 | 43 |
6 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 28 | 9 | 2 | 5 | 12 | 68-79 | 36 |
7 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 29 | 9 | 3 | 2 | 15 | 63-83 | 35 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 29 | 8 | 4 | 3 | 14 | 66-94 | 35 |
9 | Újpesti TE UTE | 29 | 8 | 2 | 5 | 14 | 70-91 | 33 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 28 | 6 | 0 | 4 | 18 | 76-119 | 22 |
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!