Hirdetés

Kanadai centere vezette a Brassói Coronát

A fehérváriak nem tudták megállítani a sárga-kékeket
Fotó: Corona Brasov Wolves

2021. szeptember 20., 22:44

A csíkszeredaihoz hasonló gólgazdag Erste Liga-mérkőzést rendeztek hétfőn este Brassóban. A Titánok ellen a kanadai Brock Trotter három góllal és ugyanennyi gólpasszal emelkedett ki a házigazdáktól.

2021. szeptember 20., 22:44

A jégkorong Erste Liga hétfői játéknapján két játékos is mesterhármast ünnepelhetett, de míg a Csíkszeredában triplázó Németh Péter (Dunaújvárosi Acélbikák) nem jegyzett gólpasszt, addig a brassói Brock Trotter ebben a mutatóban is jeleskedett.

Hirdetés

A komoly AHL-, illetve KHL-tapasztalattal rendelkező, ugyanakkor két mérkőzés erejéig az NHL-ben is megfordult kanadai center, aki a Montreal Canadiens mezét is magára ölthette, nem mindennapi egyéni teljesítményt tett le az asztalra.

A 11 gólos brassói összecsapást 3+3-as mutatóval zárta, kis túlzással egymaga győzte le a Titánokat.

A fehérváriak jól küzdöttek első erdélyi túrájuk utolsó állomásán, igaz a harmadik harmad elején a csata igencsak eldurvult, a játékvezetők kevesebb mint tíz perc alatt 55 percnyi büntetést osztottak ki a hokisoknak.

A Brassói Corona legközelebb szeptember 30-án lesz jégen az Erste Ligában, a menetrend szerint Dunaújvárosban, míg a Titánok vasárnap Győrbe látoganak.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz, első játékhét
Hétfői eredmények:

Brassói Corona–Fehérvári Titánok 7–4 (2:1, 4:1, 1:2)
Gólszerzők: Radim Valchar (6., emberelőny), Garet Hunt (13.), Brock Trotter (31., 34., 40., büntetőlövés), Niklas Huard (35., 60.), ill. Németh Kristóf (19., emberelőny), Makszim Vesutkin (34., 57., emberelőny), Parragi Dániel (59.)
Kapura lövések: 41–29
Kiállítások: 44, ill. 39 perc

Gyergyói Hoki Klub–Újpesti TE 0–3 (0:1, 0:1, 0:1)
Gólszerzők: Kovács Alex (1.), Benk András (29., emberhátrány), Jack Suter (51.)
Kapura lövések: 39–38
Kiállítások: 6, ill. 8 perc

Kapcsolódó

Csíkszeredai Sportklub–Dunaújvárosi Acélbikák 8–4 (4:1, 2:1, 2:2)
Gólszerzők: Gecse Hugó (8.), Vojtech Polak (10.), Jevgenyij Szkacskov (11.), Becze Tihamér (13.), Biró Tamás (22.), Sofron István (37.), Rokaly Szilárd (51.), Gyenisz Kuljas (59.), ill. Németh Péter (10., 29., 51., büntetőlövés), Németh Árpád (45.)
Kapura lövések: 47–27
Kiállítások: 6, ill. 16 perc

Kapcsolódó

Erste Liga, 2021–2022, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Brassói Corona Brassó
3
2
0
1
0
16-7
7
2
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
3
2
0
1
0
15-7
7
3
Újpesti TE UTE
3
1
2
0
0
7-2
7
4
Gyergyói Hoki Klub GYHK
3
2
0
0
1
19-8
6
5
MAC HKB Újbuda MAC HKB
2
1
1
0
0
8-4
5
6
FTC-Telekom FTC
1
1
0
0
0
5-4
3
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
2
1
0
0
1
7-7
3
8
Debreceni EAC DEAC
1
0
0
1
0
2-3
1
9
Győri ETO HC Győri ETO HC
2
0
0
0
2
6-10
0
10
Fehérvári Titánok Titánok
3
0
0
0
3
6-22
0
11
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
3
0
0
0
3
9-26
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!