
Alig kezdődött el a mérkőzés, máris vezetett az UTE. Kovács Alex indulhatott el szólóban és a kapuvasról bepattant a lövése Rinne ketrecébe. A bekapott gól rányomta a bélyegét Orbánék játékára, az első 10 percben nem nagyon találták egymást a játékosok, eléggé kusza volt a piros-fehérek játéka.
A harmad vége fele talált magára a hazai alakulat, jöttek sorra a gólhelyzetek, de Rajna remekelt. A második harmadban a GYHK hatalmas iramot diktált, a beszorított újpestiek csak a védelemmel törődtek, és várták a pillanatot, amikor hibázik a házigazda.
A 29. percben jött ez el: a GYHK emberelőnyben játszott, amikor egy korong az újpestiek szempontjából szerencsésen pattant, és a kontrából Benk növelte az előnyt.
A gyergyóiaknak nagyon nem volt szerencséjük sem, a középső játékrészben háromszor is a kapuvas mentette meg a vendégeket.
Az utolsó húsz percben tovább fokozódott a nyomás UTE ketrece előtt, egy lapra tett fel mindent Szilassy Zoltán együttese, de ez a lap nem volt nyerő, továbbra sem jött össze a gól, miközben az újpestiek többször is 3-1 ellen sőt 4-1 ellen is kontrázhattak, ezek egyikéből Suter is betalált, beállítva a 0–3-as végeredményt.
A küzdőszellemmel, hajtással nem volt probléma, ezt tapssal is honorálta a gyergyói közönség, de külön tapsot kapott Rajna Miklós is, aki miután Brassót és Csíkszeredát is egy gólon tudta tartani, ezúttal egyet sem kapott.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!