Hirdetés

Juurikkala: igazi csapatteljesítmény volt a 8–0

A Gyergyói Hoki Klub edzője a szurkolókra is büszke
Fotó: Suciu Cristian

2024. október 28., 11:00

Nagyon ritkán történik meg az Erste Ligában, hogy egy csapat olyan szinten felülmúlja az ellenfelét, mint ahogyan a GYHK tette az UTE ellen. Ezt a mérkőzés utáni nyilatkozatok is tükrözik.

2024. október 28., 11:00

„A teljesítmény és az eredmény egyaránt boldoggá tesz, szép gólokat szereztünk, ami jót tesz az önbizalomnak, annak pedig külön örülök hogy a kapusunk kapott gól nélkül hozta le a meccset. Sok mérkőzésen biztos pont ő számunkra, és most nem is kapott gólt, ami tökéletes teljesítmény. A negyedik sorunk picit kevesebbet játszott, de ugyanolyan értéket képviselt a hozzáállásuk, kiállításokat harcoltak ki, igazi csapatmunka volt ez. Örülök és büszke is vagyok.

Hirdetés

Meg kell említenem a szurkolóinkat, minden hazai mérkőzésen érezzük, hogy milyen sokat jelent a jó hangulat, és úgy állunk fel, hogy a teljes közösségért játszani akarunk. Ma ismét egy emberként állt mögöttünk az egész csarnok, ezért pedig kimondottan hálásak vagyunk” – nyilatkozta Markus Juurikkala a Gyergyói Hoki Klub edzője.

Kapcsolódó

Az UTE csapatától nem vett részt a sajtótájékoztatón sem a vezetőedző, sem a másodedző, helyettük Tornyai Gábor nyilatkozott: „Tudtuk, hogy a Gyergyó nagyon jó formában van, és úgy gondoltuk fel is készültünk, de ahogy az ábra is mutatta, ez egyáltalán nem így volt. Nem tudok olyan szegmenst kiemelni a meccsből, ahol mi lettünk volna jobbak”.

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
13
9
2
0
2
59-32
31
2
Budapest JAHC BJAHC
14
9
0
1
4
61-41
28
3
Brassói Corona Brassó
12
8
1
0
3
42-27
26
4
Debreceni EAC DEAC
12
7
1
0
4
54-36
23
5
Újpesti TE UTE
14
6
0
1
7
32-39
19
6
DVTK Jegesmedvék DVTK
14
5
0
4
5
32-41
19
7
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
14
4
2
0
8
33-46
16
8
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
13
4
2
0
7
26-42
16
9
FTC-Telekom FTC
12
4
1
1
6
38-38
15
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
14
1
0
2
11
35-70
5

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tuzson Ágnes nem ismer lehetetlent – út a fogorvosi praxistól a hawaii-i világbajnokságig

Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Ez is érdekelheti

Szilassy több „mocskos gólt” vár, Lundh az eltűnt ritmust keresi

Győzelme ellenére sem volt maradéktalanul elégedett a Sportklub vezetőedzője, a GYHK szakvezetője a kapu előtti munkát hiányolta, az Ágyúsoknál pedig a helytállást emelték ki a jégkorong Erste Liga vasárnapi mérkőzései után.

A szépítés igen, az egyenlítés nem jött össze az Ágyúsoknak

A párharc elején kétgólos előnybe kerültek a miskolciak, az utolsó harmadban a háromszékieknek összejött a szépítés, így izgalmassá vált a végjáték, de az egyenlítés már nem sikerült nekik a jégkorong Erste Liga vasárnapi összecsapásán.

Két pontot tudott otthon tartani a Sportklub a FEHA19 ellen

Vasárnap este a Vákár Lajos Műjégpályán a Csíkszeredai Sportklub az erdélyi túráján egyelőre nyeretlen FEHA19-et fogadta. Szoros összecsapás végén Ágoston Tamás győztes büntetőjével húzták be a győzelmet a hazaiak.

Fordulatokban nem volt hiány, végül a Corona behúzta a győzelmet

Ráijesztett a DEAC a Corona csapatára a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján, de a brassóiak higgadt játékkal behúzták a győzelmet. Colby McAuley három góllal vette ki a részét a hazaiak sikeréből.

Hiába a hazai mezőnyfölény, a BJAHC felülmúlta a GYHK-t

Élesebb volt a kapu előtt a BJA HC, jóval kevesebb lövésből is több gólt tudott szerezni mint a Gyergyói Hoki Klub a vasárnap délutáni Erste Liga meccsen. Ezzel elvitte a három pontot a Remete Ice Arénából.

Hullámzó teljesítmény Gyergyóban, hétgólos brassói öröm és fájó csíki vereség (videóval)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a GYHK megszenvedett a DEAC ellen, a Corona hét gólig jutott, a Háromszéki Ágyúsok a DAB otthonában nyertek, a Sportklub viszont hiába dolgozott ki több helyzetet, pont nélkül maradt. Edzői értékelők.

Jobban bírták a végét, legyűrték az Acélbikákat az Ágyúsok

A háromszékiek Daniel Kuljas vezérletével győzték le idegenben a Dunaújvárosi Acélbikákat. A hajrában egy kihasznált emberelőny, majd a hazaiak kapuslehozatala is az Ágyúsoknak kedvezett.

Mesterhármassal vitte el a pontokat Csíkszeredából a BJAHC

A csíkiak a mérkőzés elején még vezetést szereztek, ám a vendégek fordítottak, majd a harmadik harmadban szerzett két újabb góllal bebiztosították győzelmüket a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

Továbbra is fekszik a hazai pálya a GYHK-nak

Nagyon is elégedett lehetett a látottakkal az, aki ott volt a Remete Ice Aréna lelátóján pénteken este. A Gyergyói Hoki Klub és a vendég Debreceni EAC nagyszerű meccset vívott egymással a jégkorong Erste Ligában.

Fölényesen verte a fehérvári fiatalokat a Brassói Corona

Nem sok ideje volt a Brassói Corona játékosainak kipihenni az elmúlt nap izgalmas mérkőzésének fáradalmait, pénteken a fehérvári fiatalokkal néztek farkasszemet. Bár a végén oda-vissza záporoztak a gólok, nem volt kérdés, ki hagyja el győztesen a jeget.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!