A mérkőzés első húsz percében 15–4 volt a kapura lövések aránya, és ez sok mindent elmond arról, ami a jégen zajlott. Folyamatos nyomás, gólhelyzetek sora az UTE kapujánál. A lilák a felezővonalon sem gyakran jutottak át. Rajna tartotta meccsben őket és ha 3-4 góllal vezetett volna a GYHK akkor sem lett volna túlzó az eredmény. Azonban csak 1–0 volt az állás az első szünetben, Bodó talált be éles szögből.
A második harmad nagy része is ugyanolyan volt mint az első, csak most a gólok is jöttek. Előbb Vincze Péter szúrt bele egy Bodó lövésbe, majd Sárpátki tette be a saját kipattanóját, aztán Vincze megint át lőtte Rajnát, és a csapatkapitány Orbán is értékesített egy sakk mattig játszott akciót.
Az összecsapás már eldőlt, a piros-fehér szurkolók csak egy dolgot szerettek volna: hogy Rinnének legyen meg az első idei shutoutja, azaz kapott gól nélkül hozza le a meccset. Ez meg is történt, csapattársai továbbra sem hagyták helyzetbe kerülni az újpestieket. Sőt Sárpátki, Vayrynen és Bodó még hármat hozzátettek az addigi öt gólhoz, így 8–0 lett a vége.
A Gyergyói Hoki Klub veretlenül zárja az októbert az Erste Ligában, és újra vezeti a tabellát. Jövő hétvégén Budapesten szerepel Markus Juurikkala csapata amikor az FTC-Telekom és az UTE otthonában gyarapíthatja a pontjai számát.
| 2024. 10. 25. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 1-5 | |
| 2024. 10. 25. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Újpesti TE UTE | 2-1 | |
| 2024. 10. 25. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | DVTK Jegesmedvék DVTK | 4-1 | |
| 2024. 10. 25. 19:30 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Budapest JAHC BJAHC | 2-9 | |
| 2024. 10. 25. 19:30 | FTC-Telekom FTC | Debreceni EAC DEAC | 5-2 | |
| 2024. 10. 27. 15:05 | Budapest JAHC BJAHC | FTC-Telekom FTC | 2-3 | |
| 2024. 10. 27. 17:30 | Brassói Corona Brassó | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 3-2 | |
| 2024. 10. 27. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | DVTK Jegesmedvék DVTK | 4-0 | |
| 2024. 10. 27. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Újpesti TE UTE | 8-0 | |
| 2024. 10. 27. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 6-1 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 13 | 9 | 2 | 0 | 2 | 59-32 | 31 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 14 | 9 | 0 | 1 | 4 | 61-41 | 28 |
3 | Brassói Corona Brassó | 12 | 8 | 1 | 0 | 3 | 42-27 | 26 |
4 | Debreceni EAC DEAC | 12 | 7 | 1 | 0 | 4 | 54-36 | 23 |
5 | Újpesti TE UTE | 14 | 6 | 0 | 1 | 7 | 32-39 | 19 |
6 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 14 | 5 | 0 | 4 | 5 | 32-41 | 19 |
7 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 14 | 4 | 2 | 0 | 8 | 33-46 | 16 |
8 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 13 | 4 | 2 | 0 | 7 | 26-42 | 16 |
9 | FTC-Telekom FTC | 12 | 4 | 1 | 1 | 6 | 38-38 | 15 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 14 | 1 | 0 | 2 | 11 | 35-70 | 5 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!