Az első harmad 8. percében emberelőnybe került a romániai együttes, amelyből pár másodperccel később kettős emberelőny lett. Ezt hamar ki is használta székelyföldi játékosokra épülő romániai együttes, Részegh Tamás átadásából Rokaly Szilárd védhetetlen gólt lőtt a rövid felsőbe (0–1).
Nagy iramú, jó színvonalú, kemény, de sportszerű mérkőzés zajlott a folytatásban, a lengyelek támadtak többet, de Románia válogatottjának is voltak helyzetei,
a második harmadban Részegh Tamás, Anton Butocsnov és Rokaly Szilárd növelhette volna az előnyt. A harmadik harmadban a lengyelek hatalmas rohamot indítottak a román kapu ellen, és az 52. percben sikerült az egyenlítés (1–1), nagy kavarodásban közelről betaláltak.
Két percre rá újra átvette a vezetést Románia:
a lengyel kapus és az egyik hátvéd mögött állt Bíró Gergő, a hálóőr rosszul ütötte ki a korongot, és a játékszer visszapattant a lengyel kapuba (1–2).
A gólt a hivatalos statisztikákban Anton Butocsnov neve mellé írták. A rendes játékidő utolsó percére a lengyelek kapusuk helyett is mezőnyjátékost küldtek a jégre, és 23 másodperccel a dudaszó előtt, egy újabb kapu előtti kavarodás végén sikerült az egyenlítés (2–2).
A ráadásban felváltva alakultak ki gólhelyzetek, az öt perces hosszabbítás 64. percében emberelőnybe került Románia,
és ezt Pavlo Boriszenko ki is használta, távoli lövése a lengyel kapuban kötött ki (2–3).
A romániai csapatból a mérkőzést legjobbjának Tőke Zoltán kapust választották.
Románia győzelmével beérte pontszámban Lengyelországot, egyenlő pontszám esetén a végső rangsor kialakításakor ez egymás elleni eredményt veszik figyelembe.
Divízió 1/B világbajnokság:
Lengyelország–Románia 2–3 – hosszabbítás után (0–1, 0–0, 2–1, 0–1).
Gólszerzők: Damian Kapica (52.) és Krystian Dziubinski (60.), illetve Rokaly Szilárd (9.), Anton Butocsnov (54.) és Pavlo Boriszenko (65.).
Kapura lövések: 38–23.
Büntetőpercek: 6–8.
A játéknap másik két mérkőzésén:
Ukrajna–Hollandia 8–1,
Japán–Észtország 5–2.
Korábbi eredmények: Észtország–Románia 3–4 (szétlövés után), Japán–Ukrajna 3–2 és Lengyelország–Hollandia 8–1, illetve Japán–Románia 2–3, Lengyelország–Ukrajna 7–3 ás Észtország–Hollandia 4–1
A csoport állása:
1. Románia 7 pont (10–7),
2. Lengyelország 7 pont (17–7),
3. Japán 6 pont (10–7),
4. Észtország 4 pont (9–10),
5. Ukrajna 3 pont (13–11),
6. Hollandia 0 (3–20).
A csütörtöki program: 13 órától Japán–Hollandia, 16.30-tól Ukrajna–Románia, este 8-tól pedig Észtország–Lengyelország.
Szombaton, a zárónapon: 13 órától Románia–Hollandia, 16.30-tól Lengyelország–Japán, este 8-tól pedig Észtország–Ukrajna.
A csoport első helyezettje feljut a divízió 1/A-ba, az utolsó pedig kiesik a divízió 2-be.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!