Hirdetés

Egy harmadnyi jó játék nem volt elég a GYHK-nak Újpesten

Hazai pályán is legyűrte az UTE a GYHK-t
Fotó: Jani Martin/UTE

2021. szeptember 30., 21:50

A visszavágás reményével lépett pályára az UTE vendégeként a Gyergyói Hoki Klub a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. A meccs elején úgy tűnt, ez így is alakul, de aztán a házigazdák akarata érvényesült: négygólos különbségű újpesti győzelem lett a vége.

2021. szeptember 30., 21:50

Jól indult a meccs a piros-fehérek szempontjából, az első pillanattól kezdve hatalmas nyomás volt az UTE kapujánál, a lilák alig tudtak kijönni a saját harmadukból. A gyergyói fölény a 6. percben ért góllá, amikor Sylvestre adott középre és Bodó kapásból lőtt Rajna ketrecébe.

Hirdetés

Ezt követően is a piros-fehérek irányították a játékot, de a következő találatot mégis a GYHK kapta, Kovács botjáról az ő szempontjából szerencsés módon pattant be a korong Rinne mellett a harmad végén.

A második játékrész első percében egy nem sokat ígérő akció során Kiss Patrikot engedték korcsolyázni a gyergyói védők, aki fonákkal dobta a kapu felé a korongot, és máris vezetett az Újpest.

Nemsokára pedig már 3–1 állt az eredményjelzőn, megint Kiss csapta be Rinnét.

Silló a 26. percben hozta közelebb a vendégeket, a pálya középén szerzett koronggal lendült előre, és a rövid oldalon talált be. Egyenlíteni azonban nem sikerült, sőt ismét nőtt a különbség: Suter a kapu mögül dobta a finn kapus hátára a pakkot, ami így került a ketrecbe. A 37. percben Trancă bombájába ért bele Bodó, és ismét egyre szűkítette a különbséget, de aztán Coatta értékesített egy kettős emberelőnyt.

5–3 volt az állás a második szünetben az UTE javára.

Nem alakult jól ezután a harmadik harmad kezdete sem, Kiss két gól után sakk-matt helyzetbe hozta Benket, aki 6–3-ra alakította az eredményt. Ezzel igazából le is zárta a meccset, a mérkőzés hátralévő részében már senki nem számított arra, hogy a GYHK visszakapaszkodhat. Az 57. percben Coatta még egyet hozzátett és beállította a 7–3-as végeredményt.

A gyergyói védekezés és kapusteljesítmény távol állt attól, amit a szurkolók elvártak volna, vereséggel indult a magyarországi túra.

Jégkorong Erste Liga
UTE-GYHK 7–3 (1–1, 4–2, 2–0)
Gólszerzők: Kovács Sebestyén (19. perc), Kiss Patrik (21., és 24. perc), Jack Suter (32.), Sam Coatta (39., 56.), Benk András (41.), illetve Chris Bodó (6., 37.), Silló Arnold (26.).
Kapura lövések: 39–42
Kiállításpercek: 8–10

Erste Liga, 2021–2022, alapszakasz, Harmadik hét

Erste Liga, 2021–2022, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Brassói Corona Brassó
7
5
0
1
1
44-18
16
2
FTC-Telekom FTC
6
5
0
1
0
25-10
16
3
Gyergyói Hoki Klub GYHK
8
4
2
0
2
42-29
16
4
MAC HKB Újbuda MAC HKB
6
3
2
1
0
22-13
14
5
Újpesti TE UTE
7
3
2
1
1
21-14
14
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
8
4
0
2
2
32-28
14
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
6
2
1
0
3
19-18
8
8
Debreceni EAC DEAC
5
2
0
1
2
24-22
7
9
Győri ETO HC Győri ETO HC
6
2
0
0
4
17-20
6
10
Fehérvári Titánok Titánok
7
0
0
0
7
10-41
0
11
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
8
0
0
0
8
14-57
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Valentin Suciu: A bizalom kölcsönös a csapat és közöttem

Az önbizalomhiány a csapat egyik legnagyobb problémája az FK Csíkszereda nemrég kinevezett vezetőedzője szerint. Valentin Suciu minél hamarabb elérné az első győzelmet a Szuperligában. Saját játékfilozófiát és harcos mentalitást szeretne.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Ez is érdekelheti

Szilassy több „mocskos gólt” vár, Lundh az eltűnt ritmust keresi

Győzelme ellenére sem volt maradéktalanul elégedett a Sportklub vezetőedzője, a GYHK szakvezetője a kapu előtti munkát hiányolta, az Ágyúsoknál pedig a helytállást emelték ki a jégkorong Erste Liga vasárnapi mérkőzései után.

A szépítés igen, az egyenlítés nem jött össze az Ágyúsoknak

A párharc elején kétgólos előnybe kerültek a miskolciak, az utolsó harmadban a háromszékieknek összejött a szépítés, így izgalmassá vált a végjáték, de az egyenlítés már nem sikerült nekik a jégkorong Erste Liga vasárnapi összecsapásán.

Két pontot tudott otthon tartani a Sportklub a FEHA19 ellen

Vasárnap este a Vákár Lajos Műjégpályán a Csíkszeredai Sportklub az erdélyi túráján egyelőre nyeretlen FEHA19-et fogadta. Szoros összecsapás végén Ágoston Tamás győztes büntetőjével húzták be a győzelmet a hazaiak.

Fordulatokban nem volt hiány, végül a Corona behúzta a győzelmet

Ráijesztett a DEAC a Corona csapatára a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján, de a brassóiak higgadt játékkal behúzták a győzelmet. Colby McAuley három góllal vette ki a részét a hazaiak sikeréből.

Hiába a hazai mezőnyfölény, a BJAHC felülmúlta a GYHK-t

Élesebb volt a kapu előtt a BJA HC, jóval kevesebb lövésből is több gólt tudott szerezni mint a Gyergyói Hoki Klub a vasárnap délutáni Erste Liga meccsen. Ezzel elvitte a három pontot a Remete Ice Arénából.

Hullámzó teljesítmény Gyergyóban, hétgólos brassói öröm és fájó csíki vereség (videóval)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a GYHK megszenvedett a DEAC ellen, a Corona hét gólig jutott, a Háromszéki Ágyúsok a DAB otthonában nyertek, a Sportklub viszont hiába dolgozott ki több helyzetet, pont nélkül maradt. Edzői értékelők.

Jobban bírták a végét, legyűrték az Acélbikákat az Ágyúsok

A háromszékiek Daniel Kuljas vezérletével győzték le idegenben a Dunaújvárosi Acélbikákat. A hajrában egy kihasznált emberelőny, majd a hazaiak kapuslehozatala is az Ágyúsoknak kedvezett.

Mesterhármassal vitte el a pontokat Csíkszeredából a BJAHC

A csíkiak a mérkőzés elején még vezetést szereztek, ám a vendégek fordítottak, majd a harmadik harmadban szerzett két újabb góllal bebiztosították győzelmüket a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

Továbbra is fekszik a hazai pálya a GYHK-nak

Nagyon is elégedett lehetett a látottakkal az, aki ott volt a Remete Ice Aréna lelátóján pénteken este. A Gyergyói Hoki Klub és a vendég Debreceni EAC nagyszerű meccset vívott egymással a jégkorong Erste Ligában.

Fölényesen verte a fehérvári fiatalokat a Brassói Corona

Nem sok ideje volt a Brassói Corona játékosainak kipihenni az elmúlt nap izgalmas mérkőzésének fáradalmait, pénteken a fehérvári fiatalokkal néztek farkasszemet. Bár a végén oda-vissza záporoztak a gólok, nem volt kérdés, ki hagyja el győztesen a jeget.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!