Itthon kikaptunk, otthon nyertünk – talán így lehetne kissé viccesen keretbe önteni a Nemzetek Ligájában történteket magyar szemmel. Legalábbis ami az ukránok elleni első és negyedik mérkőzésünket illeti. A budapesti meccsen mezőnyfölényünk és helyzeteink ellenére vereséget szenvedtünk, a felvidéki Nagyszombaton a pályaválasztó ukránokat pedig hétfő este két újonc góljával legyőztük. Így négy meccset követően Marco Rossi együttese továbbra is harcban van az első két hely megszerzéséért.

Pedig az NL-sorozat eleje egyáltalán nem indult fényesen. Az ukránok elleni vereséget követően a csapat egy kínkeserves döntetlent harcolt ki az északírek ellen úgy, hogy alig volt köze a mérkőzéshez. Kongatták is a vészharangot a szakemberek, s ahogy lenni szokott, Marco Rossi állása is szóba került. Maga az olasz szövetségi kapitány is sejtelmes nyilatkozatokat adott a gyenge kezdést követő sajtótájékoztatókon.

Aztán a magyar válogatott péntek este több mint négy év után végre megtörte a nyeretlenségi sorozatot, és egy sovány góllal felülmúlta a grúz csapatot.

Talán soknak tűnik ez a négy és fél év, de látni kell, hogy a magyar válogatott egyrészt az A ligában szerepelt két évig, és erőn felül teljesített. Másrészt egy hosszú fejlődési szakasz után megállt, majd hosszabb hullámvölgybe került. Ez utóbbinak pedig számos oka van. Ám maradjunk most inkább a magyar csoportnál.

Tizenkét ponttal lennék elégedett az első négy mérkőzést követően – nyilatkozta nem is olyan régen Szoboszlai Dominik. A válogatott csapatkapitány nyilván nem is mondhatott mást újságírói kérdésre válaszolva, hiszen a sportban (is) érdemes maximalistának lenni. Ráadásul elsőre a csoportunk sem tűnt rendkívül bonyolultnak. Sorsolás után sokan vélték úgy, hogy az ukrán csapat valamelyest kiemelkedik a négyesből, ezért első helyen végezhet. Az észak-írek valószínűleg a negyedik helyen lesznek, a második helyért pedig a magyar és a grúz csapat harcol majd.

Ehhez képest a csoport egyelőre majdnem a feje tetején áll: nagy meglepetésre az észak-írek veretlenül állnak a csoport első helyén, a grúzok pedig a sor végén kullognak.

Kiegyenlített vagy kiszámíthatatlan?

De miért is lett ennyire kiegyenlített vagy inkább kiszámíthatatlan a csoport? Az előzetes várakozásokat ugyanis a valóság – legalábbis egyelőre – részben átírta. Az ukránoknál új edző került a kispadra, a magyarok ellen soha nem látott felállásban kezdték meg a sorozatot, több rutinos játékost kihagytak a keretből, összesen majdnem 30 játékosuk lépett pályára a négy mérkőzés alatt. Ettől függetlenül az ukránokat azért nem lehet leírni, mert a csapatban több mint tíz olyan játékos van, akinek a szakportálok szerint több mint 10 millió eurós értéke van (a magyaroknál mindössze három-négy).

És ha már a kereteknél tartunk. Lehet ugyan, hogy a grúz csapat a FIFA ranglistáján mögöttünk van, és a volt szovjet tagország hosszú évekkel ezelőtt kevés válogatottnak tört borsot az orra alá. Ám az utóbb években jelentős fejlődésen ment keresztül. A legutóbbi Európa-bajnokságon nemhogy részvett, de csoportjából tovább is jutott. Merthogy a kerete mintegy 260 millió eurót tesz ki, míg a magyaré 150 milliót (amelyből Szoboszlai egymaga majdnem 100-at). A grúz válogatott tagjai közül tízen topligás csapatokban játszanak, és olyan sztárokkal rendelkeznek, mint Mamardashvili (Liverpool), a Bajnokok Ligája-győztes Kvarachelia (Paris-Saint Germain), és a sort lehetne folytatni.

Ami pedig az északíreket illeti: az ő keretük sem olyan gyenge, mint gondolnánk. A válogatott átlagéletkora 24 év, a keret négy tagja még tinédzser, de 17-en is 25 év alattiak. Jelenleg hiányzik ugyan legnagyobb sztárjuk a Liverpoolban játszó Conor Bradley, de az összes játékos az angol első- vagy másodosztályban játszik. Ez pedig elég sokat elárul a fizikai adottságukról, harciasságukról. Ennek fényében utólag a Belfastban elért 0-0-s döntetlen sem tűnik olyan rossz eredménynek, mint ahogy azt sok magyar szurkoló elsőre gondolta. Ráadásul az északiak eddig még egyetlen gólt sem kaptak. És még valami, amely a csoport kiegyensúlyozottságát mutatja: az A és a B ligában a mi csoportunkban esett a legkevesebb gól.

Tény, hogy a magyar válogatott játéka az első két mérkőzésen elég gyatra volt. Amelyen azért annyira nem is kellene csodálkozni. Marco Rossi szövetségi kapitány egyrészt sok újoncot hívott be a keretbe, igyekezett fiatalítani a keretet, másrészt sok hiányzóval kellett megküzdenie. A legfontosabb egyértelműen az immár a görög élvonalban szereplő Varga Barnabás. A kiválóan fejelő, gólerős csatárunkat sajnos senkivel nem tudjuk pótolni.

Ahogy Rossi fogalmazott néhány napja: nincs szupererőnk, hogy egy másik Varga Barnabást hozzunk létre.

Innen is látszik, milyen nehéz helyzetben van a szövetségi kapitány: a merítési lehetőség véges. Ha egy-egy fontos láncszem – betegség, sérülés vagy eltiltás miatt – kiesik a gépezetből, rendkívül nehéz azt pótolni. A hiányzók helyére behívott játékosok ugyan próbáltak helyt állni, ám a minőség sajnos nem volt ugyanaz. És ez mind a mutatott játékon, mind pedig az eredményességen meglátszott.

A talján szakembernek különben azért is van nehéz dolga, mert a sorozatot nekünk nem szabad félvállról vennünk. Szükségünk van arra, hogy jól szerepeljünk a csoportban.

Ha ugyanis az első két helyen végzünk, az Európa-bajnokságra a decemberi sorsolásnál a második kalapból sorsolnak minket. Ellenkező esetben a harmadik kalapba esnénk vissza.

Jól kell szerepelnünk azért is, mert ne feledjük: háromszor jutottunk ki az elmúlt időszakban az Eb-re, ebből kétszer pedig úgy, hogy az NL-ben mutatott jó játékunk miatt pótselejtezőt játszhattunk. Marco Rossi nehéz helyzete abból adódik, hogy miközben eredményeket kell elérnie, a csapatot részben újjá kell építenie. Hiszen számos egykori válogatott vonult vissza az elmúlt esztendőkben, őket viszont pótolni kell újakkal. És akkor nem beszéltünk még a sérültekről, eltiltott játékosokról. Az adott körülmények között a lejátszott négy meccs alapján kijelenthető: a második hely az ukránok előtt jó eredmény, a hátra levő két meccsen akár még az első hely is megszerezhető. Ugyanakkor a mutatott játék nem a legjobb, de ahogy Schafer András fogalmazott a nagyszombati mérkőzést követően: ha nemcsak eredményt akarunk látni, hanem szép játékot is, akkor nézzük a spanyolokat.

Megterhelő sorozat?

Az is külön kérdés, miszerint jól tette-e az UEFA, hogy változtatott a lebonyolítási rendszeren. Egyáltalán van-e értelme annak, hogy a válogatottak egymás után négy meccset játszanak le? A nagy nemzetek együttesei nyilván nem sínylik meg az egészet. Egyrészt azért, mert a játékosok hozzá vannak szokva a sorozatterheléshez, és képesek háromnaponta tétmérkőzéseket játszani. Másrészt van merítési lehetőségük: az angol, a német, a francia, a spanyol vagy a portugál akár két (esetleg három) csapatot is kiállíthat, de ide sorolható a belga, az olasz vagy a holland is. A kisebb csapatoknak viszont sokkal megerőltetőbb és hátrányosabb. Lásd a magyarokat: egyetlen csatár (Varga Barnabás) hiánya egyrészt feje tetejére állítja a taktikát, másrészt az eredményességet is befolyásolja.

Egy dolog viszont egyértelművé vált: akár kis csapatok, akár nagy csapatok lépjenek pályára, a négy mérkőzés alatt a sérülésveszély megnő. Európában az elmúlt két hétben számos játékos szorult hosszan tartó ápolásra vagy került éppen műtőasztalra.

Az UEFA-nak el kellene gondolkodnia azon, hogy e kevésbé fontos sorozatot hasonló módon akarja-e folytatni a jövőben. Magyar szempontból viszont pozitív hozadéka is van a hosszú összetartásnak: a negyedik meccs végére az új játékosok jobban összeszoktak, s ez részben a játék képén is megmutatkozott. Érdemes külön kiemelni Rossi megjegyzését, aki szerint meg kell emelni a kalapunkat a válogatott sztárjai előtt. Szoboszlai, Orban, Schafer vállalták, hogy mind a négy meccsen pályára lépnek tudva ugyanakkor, hogy ezt követően hosszú menetelés vár rájuk klubjaikban is.

Történelmi mélyponton a Kárpátok Maradonájával

A magyarnál sokkal nehezebb helyzetben van Gheorghe Hagi együttese. A román válogatott ezúttal a korábbi évekkel ellentétben a legnehezebb csoportba került. Az eredmények pedig lesújtóak. Az már a sorsolás pillanatában eldőlt, hogy Denis Man és társai nem a csoportelsőségért fognak harcolni, Haginak a kispadra való kinevezésével sokak számára pedig az is, hogy a harmadik hely elérése sem lesz könnyű. No de azért ilyen sorozatra a legpesszimistább szurkolók sem számíthattak. Hagi ugyanis rekordot állított fel: minden idők leggyengébb román szövetségi kapitány lett, ugyanis eddig a kispadon senki nem kezdett négy egymást követő vereséggel. Arról nem is beszélve, hogy a péntek esti lengyelek elleni 6–0-ás megalázó vereség (csak szegény Hindrich Ottót sajnálom, aki kapusként nem igazán tehetett a gólokról) azt jelenti, hogy a válogatott mintegy 60 év után kapott ki újra ilyen nagy gólkülönbséggel.

És akkor nem említettünk még egy történelmi mélypontot: a sorozatos vereségek miatt Románia története során először az 57. helyre esett vissza a FIFA világranglistáján. A válogatott öt helyet veszített, és többek között Szaúd-Arábia, Dél-Afrika, Mali és Szlovénia is megelőzte. Románia számára a korábbi negatív rekord az 56. hely volt 2010–2011-ben Răzvan Lucescu, majd Victor Pițurcă szövetségi kapitánysága alatt. A jelenlegi visszaesés különösen fájó annak fényében, hogy a román válogatott 1997-ben története legjobb FIFA-helyezését érte el: akkor a világ harmadik legjobb csapataként jegyezték. Azóta viszont kisebb-nagyobb fellángolásokat leszámítva az együttes mélyrepülésbe kezdett, és számos sportcsatornán már a vészharangokat kongatják.

Gheorghe Hagi szövetségi kapitányt különben már a bukaresti bosnyák zakó után megkérdezték, nem akar-e lemondani, ám a „Kárpátok Maradonája” hárított, és a lengyel meccsre való felkészüléssel takarózott. Varsóban hasonló volt a helyzet. Újságírói kérdésre válaszolva Hagi ismét azt mondta: a svédek elleni mérkőzésre kell összpontosítani.

Az idősebb szurkolónemzedéknek lassacskán olyan érzése van, hogy a román foci kezd hasonlítani a 90-es évek magyar futballjára. Valószínűleg akkor született a vicc is, miszerint a gyermek a válóper alkalmával a bírónak azt mondja, hogy az anyja vagy az apja helyett inkább a válogatotthoz akar költözni, mert az nem ver meg senkit.