A romániai jégkorongsport új vezetőségének kezdeményezése jelentős nemzetközi támogatást élvez: a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) 48 ezer svájci frankkal, míg a Román Jégkorong-szövetség (RJSZ) további 10 ezer svájci frankkal járul hozzá a program sikeréhez, amelynek szakmai partnere a Magyar Jégkorong-szövetség (MJSZ).
A hétvégén, augusztus 30. és szeptember 1. között Karcfalvára zajló háromnapos szemináriummal kezdődő program célja, hogy a romániai jégkorong játékvezetői színvonalát nemzetközi szintre emelje, különös tekintettel a kezdő bírók képzésére. Ezzel a kezdeményezéssel nem csak a sípmesterek technikai tudása fejlődik, hanem a romániai és magyarországi játékvezetői közösségek közötti együttműködést is erősíteni kívánják. A szervezők közleménye szerint a program több elemből tevődik össze.
„Ennek során elméleti és gyakorlati képzések lesznek a 2024–2025-ös idény során. Ez abból áll, hogy a játékvezetők rendszeres szemináriumokon vesznek részt, amelyek célja a szabályismeret elmélyítése és gyakorlati alkalmazásának fejlesztése. Ugyanakkor bevezetjük a mentorprogramot, melynek lényege, hogy a kezdő játékvezetők egy tapasztalt mentorral párosulnak, akik segítik őket a fejlődésben és a karrierjük építésében. A technológiai feltételek biztosítása is fontos a hosszútávú fejlődés biztosítása érdekében.
Ez egy digitális platform lesz, amely megkönnyíti a játékvezetők adminisztrációját és menedzsmentjét, beleértve a meccsekre való kijelölést, a kommunikációt, a teljesítményértékelést és a fizetéseket. Nem mellékes az sem, hogy a programban részt vevő játékvezetők egy része jelentős nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőséghez is juthat” – írták a szervezők.
Nagy Attila Ferenc, az RJSZ elnöke elmondta, a szövetségnek azért volt fontos, hogy ezt a képzést megpályázza, mert évek óta tapasztalható, hogy nehézségekkel küszködnek a hazai játékvezetők. „Láttuk, hogy mennyiség és minőség szempontjából is vergődött a bírói társadalom. Kötelességünknek tartjuk, hogy a játékvezetők képzését is a lehető legmagasabb szintre vigyük, mert ez által fog javulni a játék minősége.”
Az elnök hozzátette, fontos a toborzás, mert a bajnokságokban történő bővülés, több korosztály megjelenése jóval több mérkőzést generált.
„El kell érni azt a szintet, hogy megfelelő számú és felkészültségű játékvezető legyen minden egyes mérkőzésen” – nyomatékosított a szövetség vezetője.
Csata Attila, a játékvezetői testület elnöke kiemelte, hogy az elmúlt évtizedekben sokat fejlődtek a csapatok, a játékvezetés fejlesztése ellenben senkinek nem volt prioritás.
Örvendünk, hogy a hazai-, a magyar- és a nemzetközi szövetség támogatását élvezhetjük. Köszönet jár érte, és mindazoknak, akik részt vesznek a képzések lebonyolításaiban” – mondta el a játékvezetői testület vezetője.
Csata kihangsúlyozta, a cél az, hogy a fejlesztésekkel egyre felkészültebb játékvezetők tevékenykednek a mérkőzéseken. „Szeretnénk, hogy olyan tudásszinttel és felkészültséggel rendelkező szakemberek legyenek a mérkőzéseken, akik pozitívan motiválják a következő generációt. Azt szeretnénk, hogy kollégáink büszkék legyenek arra, hogy mérkőzéseket vezetnek, és természetesen nemzetközi szinten és méltó módon képviseljenek” – jelentette ki.
Rédai Botond programkoordinátor arról beszélt, hogy a fokozott érdeklődés is azt mutatja, már nagyon szükség volt egy ilyen jellegű fejlesztési programra. „Első körben több mint 80 személy érdeklődött a képzés iránt, ezek között jelentős számú aktív játékvezető is van, azonban legalább harmada új jelentkező.
Olyan szakmai programot állítottunk össze, amely több évre biztosítja a játékvezetők képzését, hangsúlyt fektetve az utánpótlás nevelésére. Szeretnénk vonzóvá tenni a játékvezetői pályát” – hangsúlyozta a programkoordinátor.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!