Hirdetés

Dobogót ért az Ágyúsok kiszenvedett győzelme a Sapientia ellen

Meglepetésre az Ágyúsok felfértek a dobogóra az alapszakasz végén
Fotó: Máté Bence

A várakozásoknak megfelelően sikerült péntek este bezsebelni a három pontot a Háromszéki Ágyúsoknak hazai pályán a Sapientia U23 csapata ellen a kézdivásárhelyi Deme László műjégpályán. A sikernek köszönhetően az Ágyúsok a dobogón zárják az alapszakaszt.

2025. december 05., 21:42

Kedden Brassóban óriási skalpot gyűjtött a Háromszéki Ágyusok gárdája a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszában, sikerült ugyanis kétgólos hátrányból felállva, fordítani a bajnoki ezüstérmes és Szuperkupa-győztes Corona ellen. Ennek megfelelően jól is kezdték a hazaiak a mérkőzést, a 2. percben az első kapuralövésből Róth Zoltán révén sikerült megszerezni a vezetést. A Sapientia csapata azonban nem illetődött meg a bekapott góltól, rögtön a következő lehetőséget Julin váltotta gólra, egy nagyszerű egyéni megmozdulással járt túl László Arnold eszén.

A folytatásban a hazaiak ismét megpróbálták magukhoz ragadni a kezdeményezést, de igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani a vendégek kapuja előtt, a túloldalt viszont ismét villant Julin és máris a vendégeknél volt az előny (1–2).

Hirdetés

A középső harmad egy igazi nyíltsisakos küzdelmet hozott, a Sapientia U23 Gidró értékesített kipattanójával, valamint Péter büntetőből szerzett gólját követően már hárommal ment, de az igazi fordulat csak ezután következett.

Szűk három perc alatt előbb Szőcs, majd Biró Ottó, valamint Gecse is be tudott találni, ismét nyitott volt a találkozó (4–4).

Jött is a menetrendszerű időkérés a vendégeknél, úgy tűnt a svéd mesternek sikerült rendet tenni a fejekben. A harmad hajrájához közeledve emberelőnybe került a felcsíki gárda, gólt azonban ismét a hazaiak szereztek. Róth kapott egy forintos átadást a félpályán, egyedül vezette rá Islikre a korongot, és okosan eltette kötényben.

A harmadik harmadban már csak egy találat született, Gecse tudott betalálni emberelőnyben, a túloldalt a vendégek az utolsó percben hat a négy ellen is próbálkoztak, de a harmadik harmadban László Arnold lehúzta a rolót.

Az Ágyúsok sikere azt eredményezte, hogy Kertész Zoltán csapata nem kis meglepetést okozva a dobogón zárja az alapszakaszt, míg a Sapientia U23 az alsóházban lesz érdekelt.

A Duna-parton megrendezett találkozón pedig az is eldőlt, hogy a további eredményektől függetlenül, utolsóként a Csíkszeredai Sportklub is csatlakozott a felsőházhoz.

Jégkorong, román bajnokság, alapszakasz:
Háromszéki Ágyúsok-Sapientia U23 6–4 (1–2, 4–2, 1–0)
Gólszerzők: Róth Zoltán (2., 37.), Szőcs Zalán (33.), Biró Ottó (34.), Gecse Olivér (35., 50.), illetve Noah Julin (3., 12.), Gidró Gergő (23.), Péter Andor (33.-büntetőből)
Kapura lövések: 46–34.
Büntetőpercek: 16–10
Játékvezetők: Bandi Csaba és Filip Cristian, illetve Filip Teodor és Simon Roland. Megfigyelő: Málnási Huba

További eredmények:
Brassói Corona–Gyergyói HK 4–7 (1–1, 1–3, 2–3)
Galaci CSM–Csíkszeredai Sportklub 1–4 (0–2, 1–0, 0–2)
Bukaresti Red Hawks–Bukaresti Steaua – később

Háromszéki Ágyúsok: László Arnold, Béres Szilárd (kapusok) – Szabó Zsolt-Ákos, Horváth Pál, Bíró Ottó, Szergej Pajor, Lukas Zukauskas (első sor); Antal Előd, Markus Magnusson, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal László (második sor); Kernászt Máté, Ferencz Szilárd, Szőcs Zalán, Ilyés Tamás, Barkó Gergely (harmadik sor); Nagy Tamás, László Hunor, Kertész Ákos, Király Ádám (negyedik sor). Stáb: Kertész Zoltán (vezetőedző), Szentes Ervin (felszerelésmenedzser), Miklós Ervin (csapatvezető).

Sapientia U23: Islik Mihály, Biró Nándor (kapusok) – István Sándor, Baraboi Csongor, Symon Fus, Ágoston Tamás, Noah Julin (első sor); Incze Béla, Davis Gardner Kinne, Farkas Alpár, Péter Andor, Márton Tamás (második sor); Málnai Zalán, Váncsa Krisztián,Vaslabán Csongor, Kozma Gergő, Mic Ádám (harmadik sor); László Kende, Erőss Ervin, János Dávid, Gidró Gergő, Bogács Tamás (negyedik sor). Stáb: Jens Brӓndström (vezetőedző), Tódor Krisztián (másodedző), Császár Róbert (felszerelés menedzser), Bács Lóránt (kapusedző).

Jégkorong, romániai bajnokság, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
16
14
0
0
2
110-28
42
2
Brassói Corona Brassó
16
11
2
0
3
99-46
37
3
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
16
11
0
1
4
113-41
34
4
Bukaresti Red Hawks Red Hawks
16
9
1
0
6
95-52
29
5
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
16
9
0
1
6
92-41
28
6
Bukaresti Steaua Steaua
16
8
0
1
7
104-50
25
7
Galaci CSM Galac
16
4
0
1
11
50-72
13
8
Sapientia U23 Sapientia
16
2
1
0
13
43-95
8
9
Sportul Studențesc Sportul
16
0
0
0
16
26-307
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Túl kicsi a stadionja, már nem játszhat élvonalbeli meccseket benne az FK Csíkszereda

Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

`
Krónika

Tusványos: a Tisza politikusai elutasították a meghívást, román együttes is fellép

A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.

Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Egyik gárda nem nevezett, várhatóan nyolccsapatos lesz a romániai hokibajnokság

A Román Jégkorong-szövetség összesítése szerint 59 csapat jelezte részvételi szándékát a következő idényre. A férfi felnőtt mezőnyben nyolc gárda indul, nem lesz ott a Bukaresti Red Hawks.

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!