A piros-fehérek remekül kezdtek, már a 16. percben kétgólos előnyben voltak Imre Patrik és Vincze Péter találataival, és bár a második harmadban Becze Tihamér szépített, a Sportklubnak nem sikerült egyenlítenie. A harmadik játékrészben mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, de az eredmény már nem változott, így Markus Juurikkala együttese otthon tartotta a három pontot.
A hazai gárda mestere elégedetten értékelte csapata teljesítményét.
– mondta, majd hozzátette, hogy az első harmadban sok helyzetük volt, és némi szerencsével talán több gólt is szerezhettek volna. Elismerte, hogy a második harmadban „túl sok korongot elszórtunk, lefordulásokat engedtünk”, de dicsérte csapatát, amiért a harmadik játékrészben fegyelmezetten védekezett, és megtartotta az előnyt.
Peteris Skudra gratulált az ellenfélnek, és köszönetet mondott a csíki szurkolóknak, akik elkísérték a csapatot. „Szép csarnok, jó hangulat, telt ház, és egy szórakoztató meccs volt” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy az első harmadban nem találták a ritmust, az ellenfél magas tempója megnehezítette a dolgukat. Ugyanakkor kiemelte, hogy a második játékrészben „erősen kezdtünk, és minőségben is javulást mutattunk, nagyon jó volt az offenzív játékunk, a lehetőségeink is megvoltak és gólt is szereztünk.” Skudra szerint a befektetett energia ezúttal nem hozott pontokat, de ha csapata ezt az intenzitást és játékszínvonalat tartani tudja, akkor a következő mérkőzéseken jönni fognak az eredmények is.
Az Erste Liga alapszakaszának küzdelmei november 28-án, pénteken folytatódnak. A Csíkszeredai Sportklub a DVTK Jegesmedvéket fogadja a Vákár Lajos Műjégpályán, a GYHK a DEAC-ot látja vendégül a Remete Ice Arénában, míg a Brassói Coronához a BJAHC látogat. Mindhárom mérkőzés 18.30-kor kezdődik, és élőben közvetíti az Erste Liga TV.

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!