Hirdetés

Markus Juurikkala: újra megtaláltuk önmagunkat

A GYHK a harmadik játékrészben döntötte el a meccset
Fotó: Catalina Zorojanu/Brassói Corona

A Gyergyói Hoki Klub hangzatos, a Brassói Corona otthonában aratott 7–4-es sikerrel szakította meg vereségsorozatát a jégkorong Erste Ligában és épp házigazdájától vette vissza az első helyet. Edzői értékelők.

Markus Juurikkala szerint igazi csapatmunka volt a brassói győzelem, még úgy is, hogy rövid volt a GYHK kerete, igaz, az ellenfélé is az volt. „Mindkét oldalon csatárok játszottak hátvédként, kellett ez a mélység, és a srácok jól oldották meg.

Úgy érzem, ma újra megtaláltuk önmagunkat. Felszívtuk magunkat és jó meccset játszottunk”

– kezdett bele összefoglalójába a finn szakember.

Hirdetés

„Gondjaink voltak a helyzetkihasználással, de Väyrynen a sérülése után három gólt szerzett. Óriási visszatérés volt, nagy szükségünk volt ezekre a gólokra és erre a pluszra a keretben” – emelte ki.

Juurikkala szerint a GYHK energiával, nagy szívvel és erős csapategységgel játszott, pont úgy, ahogy azt szeretné. „Nem adtunk el annyi korongot, mint korábban, amikor ezekből gólokat kaptunk.

Felelősebben hokiztunk, és nagyon tetszett a tempó, a szenvedély, és az, hogy mennyire éltek a srácok, ahogy küzdöttek egymásért”

– örvendezett.

Kapcsolódó

Matthew Myers, a Brassói Corona társedzője szerint hullámzó volt a csapat teljesítménye. „Túl nagy tiszteletet adtunk nekik, hagytuk, hogy megcsinálják azokat a játékokat, amelyekre képesek. Nagyon jó csapat, és kihasználták a helyzeteiket” – mondta.

Úgy véli, a csapatnak agresszívabb, támadóbb felfogást kell tartania a hasonló mérkőzéseken. „Ha ezt a mentalitást tartani tudjuk, másképp alakulhatnak a játékhelyzetek. De ez a hoki: tanulunk belőle és megyünk tovább” – hangsúlyozta.

Erste Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, Tizenkettedik hét

Erste Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
20
16
0
0
4
91-42
48
2
Brassói Corona Corona
20
14
0
1
5
82-60
43
3
Újpesti TE UTE
19
12
1
0
6
78-54
38
4
Debreceni EAC DEAC
20
7
3
5
5
67-56
32
5
DVTK Jegesmedvék DVTK
19
9
1
2
7
60-53
31
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
20
7
1
2
10
55-62
25
7
Budapest JAHC BJAHC
19
5
3
0
11
58-67
21
8
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
20
5
0
1
14
50-87
16
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
19
2
2
0
15
48-108
10
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Átgázolt a hollandokon, magabiztos sikerrel indította a hokivébét Románia

Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.

Még sokat érhet a kínaiak ellen szerzett pont a romániai hokiválogatottnak

Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Krónika

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Ez is érdekelheti

Visszalépés és elutasított licenckérelmek az Erste Ligában

Kilenc csapat nevezett az Erste Liga 2026/27-es idényére, de a liga közleménye nem árulta el, kik alkotják a mezőnyt. A háttérben visszalépés és elutasított licenckérelmek is vannak.

Kulcsjátékos távozik a Gyergyói Hoki Klubtól

Új kihívások után néz, és öt szezon után elhagyja a Gyergyói Hoki Klub együttesét. A támadó az elmúlt években a csapat egyik legfontosabb játékosa volt, hét trófea elnyerésében játszott meghatározó szerepet.

„Ha ezt nem nyerjük ma meg, én elsírom magam” (videó)

A Gyergyói Hoki Klub csütörtökön este Brassóban lezárta a jégkorong Erste Liga döntőjét, és 4:1-es összesítéssel megvédte bajnoki címét. A lefújást követően Császár Hunor, Imre Patrik és Szilassy Zoltán vezetőedző melegében értékelte a finálét.

Bevitte a végső döfést, megvédte címét az Erste Ligában a Gyergyói Hoki Klub (videóval)

Óriási küzdelemben dőlt el a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzése. A Gyergyói Hoki Klub kevesebb, mint két másodperccel a rendes játékidő vége előtt bevitte a győztes döfést és megvédte a címét.

Az edzők egyetértettek, ez a győzelem ugyanannyit ér, mint egy hosszabbításos siker (videóval)

Kiütéssel nyerte meg a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzését a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Corona ellen, és egy lépésre került a címvédéstől. A két együttes vezetőedzője úgy véli, a gólkülönbség nem mérvadó, a párharc még nincs lefutva.

Átgázolt a Coronán, meccslabdához jutott a Gyergyói HK a döntőben

Három végtelenül kiélezett meccs után nagyon egyoldalú lett a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzése. A gyergyóiaknak az első szünet után minden összejött és végül 7–0-ra győztek, ennek köszönhetően pedig 3:1-re vezetnek összesítésben.

Ezúttal sem bírtak egymással, újra ráadásban döntött a GYHK és a Corona

Továbbra is rendkívül kiélezett a jégkorong Erste Liga döntője, a harmadik mérkőzésen is hosszabbításra volt a szükség a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona között. A fordulatos csatából a címvédő jött ki győztesen és átvette a vezetést összesítésben.

Másodszor is aranygól kellett az Erste Liga döntőjében

Ha lehetne döntetlen mérkőzés az Erste Liga rájátszásban, akkor a döntő második meccse az lett volna. De valahogy el kellett dőljön, és ezúttal a Brassói Corona lőtte az aranygólt, ezzel kiegyenlítette a Gyergyói Hoki Klub elleni finálét.

A Corona kifogásolja a játékvezetést, vizsgálatot kér az Erste Ligától

Az Erste Liga döntőjének első mérkőzését követően több kritika érte a játékvezetést, a Brassói Corona pedig hivatalos úton is jelezte kifogásait a ligának.

Apró hibák döntöttek a Corona–GYHK csata első meccsén – így látták az edzők

Rendkívül kiélezett csatát vívott egymással a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén, amely csak hosszabbítás után dőlt el. Mindkét vezetőedző kiemelte: apró hibák és speciális játékhelyzetek döntöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!