Hirdetés

A székelyföldi pályázatok nagyját elutasították a román hokiszövetségnél

Nagy Attila, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia ügyvezető igazgatója is pályázott az elnöki tisztségre
Fotó: Gábos Albin

2022. szeptember 07., 11:19

Székelyföldről számos pályázatot nyújtottak be a Román Jégkorong-szövetség elnöki, alelnöki, illetve a többi vezetőségi posztjára, ezek többségét azonban a szövetségi büró keddi ülésén elutasította. A jelenlegi elnök, Alexandru Hălăucă és a Steaua vezetője, Valentin Dragomir jelentkezését viszont jóváhagyták, így ők küzdenek meg a szövetség elnöki tisztségéért a szeptember 15-ei választásokon.

2022. szeptember 07., 11:19

A szövetségi büró keddi ülésén elutasították Nagy Attila és Miklós Ervin pályázatát az elnöki posztra, mert az indoklás szerint nem a szövetség alapszabályában meghatározott határidőn belül (augusztus 30-ig) nyújtották be azt, valamint ugyanebből az okból 16 másik dossziét is visszadobtak, a 19. jelölés pedig hiányos volt. Az alelnöki posztért Miklós Ervin, Alexandru Dedu és Bereczky Szilárd, a vezetőségi tagságra László Zoltán, Bereczky Szilárd, Kozma Ervin, Miklós Ervin, Horváth Tamás, Nagy Attila, Kernászt Huba, Mester Zoltán és Cosztin Ádám pályázatát érvénytelenítették, a cenzori posztra Rancz Csilla és György László, a fellebbezési bizottságba Demeter Róbert és Ráduly Róbert-Kálmán dossziéját utasították el, illetve Cristinel Munteanu jelölését sem fogadták el.

Hirdetés

A szövetség sajtóközleményében megjegyezte, hogy a szeptember 15-én tartandó választásokra a 34 közül 15 pályázatot érvényesített, amelyeket a törvényes határidőn belül nyújtottak be, ezek teljesek, és a jelöltek jogosultak az elnöki (2 dosszié), az alelnöki (2 dosszié), a vezetőségi tagságra (8 dosszié), a cenzori (2 dosszié) és a fellebbezési bizottsági tagságra (1 dosszié) .

A Román Jégkorong-szövetség elnöki tisztségéért a jelenlegi elnök, Alexandru Hălăucă és a Steaua vezetője, Valentin Dragomir küzdenek meg, az alelnöki posztért Marius Păun és Emilian Cernica van versenyben, a vezetőségi tagok Adrian Poeană, Hodos László, Marian Caval, Petru Zahariea, Ioan Martin, Robert Anghel, Ion Ioniță és Iurgen Lică közül kerülnek ki, a cenzori tisztségért Valentin Dragomir és Florin Ioniță, a fellebbezési bizottsági tagságért pedig Viorel Liga indul.

Kapcsolódó

Kapcsolódó

Kapcsolódó

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

`
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

Nyolc csapat küzd négy továbbjutó helyért a hoki Román Kupában

Brassóban és Gyergyóremetén rendezik péntektől vasárnapig a jégkorong Román Kupa csoportkörének a küzdelmeit. Lesznek meccsek, ahol előre borítékolható a győztes kiléte, de számos izgalmas összecsapás is várható.

A legvégén csap össze a Corona és a BJAHC a Kontinentális Kupában

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) közzétette a Kontinentális Kupa csoportkörének menetrendjét. A romániai ezüstérmes Brassói Corona és a magyar bajnok BJAHC a B jelű négyes utolsó fordulójában találkozik egymással.

Új tájékoztató kiadványt indított a romániai hokibírók kollégiuma

Új kommunikációs eszközt hozott létre a Román Jégkorong-szövetség Központi Játékvezetői Kollégiuma (CCA), amelynek célja, hogy közérthető formában tájékoztasson a játékvezetéssel, szabályzattal kapcsolatos fontos tudnivalókról.

Közel állt a meglepetéshez a magyarok ellen a romániai U17-es jégkorong-válogatott

Fontos felkészülési állomáson van túl a 2027-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai férfi jégkorong-válogatott. A fiatalok Lengyelországban három mérkőzésen náluk idősebb ellenfelekkel mérkőztek meg.

Magyarország ellen debütált a romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott

Történelmi mérkőzéseken van túl a román női 3x3-as jégkorong-válogatott: a 2027-es hazai rendezésű Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő együttes Budapesten Magyarország válogatottjával találkozott.

A véghajrában dőlt el a jégkorong Szuperkupa

Izgalmas, fordulatos mérkőzésen maradt alul a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Coronával szemben a Szuperkupáért vívott összecsapáson. A kiegyenlített szombati meccsen a hazaiak 47 másodperccel a rendes játékidő vége előtt lőtték a mindent eldöntő találatot.

Összehívták az U18-as női romániai jégkorong-válogatott keretét

Szeptember 1. és 3. között Csíkkarcfalván tartja első összetartását a romániai női U18-as jégkorong-válogatott az új idényben. Több székelyföldi játékos kapott meghívót.

Méltó ellenfél volt a Sapientia, a gólokat a gyergyóiak lőtték

Szezonkezdetnek teljesen vállalható, iramos mérkőzést vívott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23. Az edzőmeccset a várakozások szerint a piros-fehérek nyerték, de az egyetemisták sem lehetnek elégedetlenek.

Búcsúmeccs, tesztelnek a csapatok, bérletárusítás a hokisoknál

Javában készülnek a hokicsapatok a közelgő idényre. Búcsúmeccset és felkészülési találkozót is rendeztek Brassóban, elkezdték a Csíkszeredai Sportklub-bérletárúsítást, jégen a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 is.

Összetartás az ifi hokiválogatottnál, a székelyföldi csapatok adják a keret zömét

A romániai U20-as jégkorong-válogatott Csíkkarcfalván kezdi meg a felkészülést a 2026–2027-es idényre. A fiatalok négynapos edzőtábort tartanak, a keretbe kizárólag a hazai bajnokságokban szereplő játékosok kaptak meghívót.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!