A szövetségi büró keddi ülésén elutasították Nagy Attila és Miklós Ervin pályázatát az elnöki posztra, mert az indoklás szerint nem a szövetség alapszabályában meghatározott határidőn belül (augusztus 30-ig) nyújtották be azt, valamint ugyanebből az okból 16 másik dossziét is visszadobtak, a 19. jelölés pedig hiányos volt. Az alelnöki posztért Miklós Ervin, Alexandru Dedu és Bereczky Szilárd, a vezetőségi tagságra László Zoltán, Bereczky Szilárd, Kozma Ervin, Miklós Ervin, Horváth Tamás, Nagy Attila, Kernászt Huba, Mester Zoltán és Cosztin Ádám pályázatát érvénytelenítették, a cenzori posztra Rancz Csilla és György László, a fellebbezési bizottságba Demeter Róbert és Ráduly Róbert-Kálmán dossziéját utasították el, illetve Cristinel Munteanu jelölését sem fogadták el.
A szövetség sajtóközleményében megjegyezte, hogy a szeptember 15-én tartandó választásokra a 34 közül 15 pályázatot érvényesített, amelyeket a törvényes határidőn belül nyújtottak be, ezek teljesek, és a jelöltek jogosultak az elnöki (2 dosszié), az alelnöki (2 dosszié), a vezetőségi tagságra (8 dosszié), a cenzori (2 dosszié) és a fellebbezési bizottsági tagságra (1 dosszié) .
A Román Jégkorong-szövetség elnöki tisztségéért a jelenlegi elnök, Alexandru Hălăucă és a Steaua vezetője, Valentin Dragomir küzdenek meg, az alelnöki posztért Marius Păun és Emilian Cernica van versenyben, a vezetőségi tagok Adrian Poeană, Hodos László, Marian Caval, Petru Zahariea, Ioan Martin, Robert Anghel, Ion Ioniță és Iurgen Lică közül kerülnek ki, a cenzori tisztségért Valentin Dragomir és Florin Ioniță, a fellebbezési bizottsági tagságért pedig Viorel Liga indul.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Ott szeretné lezárni pályafutását, ahol elkezdte. A 39 éves Mihalcea Andrei a VSK Székelyudvarhely másodosztályos férfi kézilabdacsapatához tért vissza, emellett edzőként is segíti a helyi utánpótlást.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!