„Ezúttal is örülünk a három pontnak, ma a második harmadban játszottunk jól. Az első harmadban nem igazán ment a játék, és igaz, hogy jónéhány játékosunknak ez volt a negyedik mérkőzése ezen a héten, és lehet kifogásokat keresni, de amikor bedobják a korongot, készen kell állnod.
A középső harmadban szintet léptünk, majd a felvonásban kicsit ismét visszaesett a játékunk. Összességében elvégeztük a munkát, megvan a három pont, a FEHA mindig nehéz ellenfél. Fontos, hogy ismét nyerni tudtunk, és ebből a meccsből is nagyon sokat kell tanulnunk” – összegzett Markus Juurikkala a GYHK vezetőedzője a mérkőzést követően.
Arany Máté, a FEHA19 másodedzője pedig így értékelte a történteket: „Jól kezdtünk, próbáltuk az előző meccsről átmenteni azokat a dolgokat, amelyek sikerre vezettek. Amit ennek a csapatnak meg kell tanulnia az, hogy miként kell továbbmenni egy győztes mérkőzésről. Jó első harmadunk volt, a másodikban viszont nagyon megnyíltunk, a Gyergyó ellen pedig minden hiba egyből megbosszulja magát”.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!