HIRDETÉS

A Sapientia hokicsapata nem lesz ott a felnőtt bajnokságban

Egy évig szünetel a Sapientia U23 csapatának a tevékenysége
Fotó: Forrás: Sapientia U23

Mivel az előző szezonban jégre lépő együttesükből 16 játékosuk más kluboktól kapott profi szerződést, a Sapientia U23 csapata nem vesz részt a 2024–2025-ös román felnőtt jégkorong-bajnokságban.

A székelyföldi egyetemista klub közleményben jelentette be az új helyzetet. „Az előző szezon csapatából 16 játékos profi szerződést kapott a környező kluboktól. Ezáltal a Sapientia U23 első ciklusában elértük a kitűzött célt, segítettünk szintet lépni fiatal székelyföldi jégkorongozóknak. Így a klub a 2024-2025-ös idényben a román felnőtt bajnokságban és az Európai Egyetemi Jégkorong Ligába sem indul el. A fejlesztési projekt azonban folytatódik, és várhatóan egy év múlva újabb generációval kezdjük meg a közös munkát.

HIRDETÉS

Az egyetemi csapat azzal a céllal jött létre 2018-ban, hogy az utánpótlás és a felnőtt jégkorong között hidat képezzen, illetve lehetőséget teremtsen a fejlődésre olyan fiatal jégkorongozóknak, akik még nem kapnak játékperceket a felnőtt együtteseknél. Az alapítás óta évről évre 4-5 játékos kapott felnőtt szerződést, az idei nyár azonban minden korábbin túltett, hiszen 16-an igazolnak profi klubhoz ” – közölte a Sapientia U23 vezetősége.

Hat jégkorongozójuk a Csíkszeredai Sportklubhoz került, hárman a Gyergyói Hokiklubnál, hárman a Háromszéki Ágyúsoknál, egy-egy játékos pedig Galacon, illetve Székesfehérváron folytatja.

„A Sapientia U23 a korábbi években is szoros együttműködésben állt a székelyföldi klubokkal, és minden esetben segítette a játékosokat, hogyha a csíki, a gyergyói vagy a háromszéki csapat igényt tartott a szolgálataikra. A fejlesztést célzó klub esetében ugyanis a siker mércéjét nem annyira a megnyert meccsek, mint a szintet lépő játékosok jelentették.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az elmúlt hat évben összesen 85 játékos öltötte magára a zöld-fehér mezt. Ez idő alatt a klub nagyon gyors felívelésen ment át, mint a játék minőségében, mint pedig szervezeti szinten.

Az emlékezetes bravúrgyőzelmek fokozatosan sűrűsödtek, közben pedig stabil nemzetközi kapcsolatokat épített a klub, amelyek eredményeként több EUHL Sekler Cup és egy Egyetemi Jégkorong Világkupa házigazdája is lehetett a Sapientia U23. Most a Sapientia U23 nevet viselő fejlesztési projekt első fejezete lezárul. A klub és a küldetés azonban ugyanúgy megmarad a következőkben is. Amint pedig a székelyföldi játékosállomány és a környező klubok játékospolitikája azt követeli, ismét nevezünk a bajnokságokba” – olvasható a Sapientia U23 közösségi oldalán.

Az elmúlt romániai felnőtt jégkorong-bajnokságban nyolc együttes vett részt, a Sapientia U23 a 7. helyen végzett.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Kényszerigazolás, a Sepsi OSK volt kapusa a Rapidhoz szerződött

Megsérült a fővárosiak elsőszámú hálóőre, így gyors megoldást kellett találniuk. A háromszékiektől januárban elköszönt, most új szerződést kapott a hálóőr.

Ezt várják a romániai hokibajnokság négyes döntőjétől a csapatok (videóval)

Bajnokot avatnak hétvégén a romániai jégkorongbajnokságban. A Sepsi Arénában zajló négyes döntőben a Csíkszeredai Sportklub, a Gyergyói Hoki Klub, a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua küzd a trófeáért. A Székely Sport a főszereplőket kérdezte.

Székelyhon

Porig égett egy ház Kézdivásárhelyen – videó

Tűz ütött ki Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utcában. A helyszínre érkezett tűzoltók nem tudták megmenteni a lakóházat.

`
Krónika

Tovább bővülhet az aranyosgyéresi légi támaszpont

Előrelépés történt az aranyosgyéresi légi támaszpont fejlesztésének ügyében: több cég jelentkezett a román védelmi minisztérium által kiírt, csaknem félmilliárd lejes költségvetéssel bíró korszerűsítési licitre.

Krónika

Egyre népszerűbb a hibrid autó, de meddig?

Rossz év volt 2024 az elektromos autók számára, de a hibridek nagyon jól zártak, és a közeljövő is szépen csenghet főleg a teljesen hibrid, részben pedig a konnektoros kategóriának.

Főtér

Szavazz a liliomra, avagy Antonescu és a moghioroc (lásd, magyarok)

Crin Antonescu nem szereti a magyarokat. Crin Antonescu szereti a magyarokat. Crin Antonescu mindenkit (nem) szeret. De ki is az a Crin Antonescu? S mi is az a reálpolitikai szeretet?

Ez is érdekelheti

Beáldozta a bronzmeccset a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub a B csapatát nevezte a jégkorongbajnokság bronzmérkőzésére, így vasárnap kora délután a Sepsi Arénában nem volt kérdés, ki áll fel a dobogó legalsó fokára, a Bukaresti Steaua komolyabb megerőltetés nélkül húzta be a találkozót.

Székely Sportcast: hárman a hokiról, a Sepsi Arénából

A romániai jégkorongbajnokság sepsiszentgyörgyi négyes döntőjének apropóján számos témáról esik szó a Székely Sport elemző podcastjében.

Egyszer került előnybe a Brassói Corona, amikor a legfontosabb volt

A román jégkorongbajnokság második elődöntője is fantasztikus csatát hozott a Sepsi Arénában, szombaton este a Bukaresti Steaua hiába játszott hősiesen és vezetett négyszer is, a Brassói Corona rendre egyenlített és a hosszabbításban eldöntötte a csatát.

„Ez egyfajta szerencsejáték” – az edzők szerint a Fortuna mosolya is kellett a továbbjutáshoz

A Gyergyói Hoki Klub aranygóllal nyerte a székely hokirangadót a Csíkszeredai Sportklub ellen a román bajnokság négyes döntőjének elődöntőjében. A végén mindkét vezetőedző egyetértett abban, hogy ilyenkor leginkább a szerencse dönt.

Aranygól döntött, a GYHK vasárnap újra történelmet írhat

Nagyszerű hangulatot, magas szintű és minden elvárást kielégítő jégkorongot hozott a romániai bajnokság négyes döntőjének első elődöntője. A Gyergyói HK aranygóllal győzte le a Csíkszeredai Sportklubot, vasárnap első romániai bajnoki címét szerezheti meg.

Ezt várják a romániai hokibajnokság négyes döntőjétől a csapatok (videóval)

Bajnokot avatnak hétvégén a romániai jégkorongbajnokságban. A Sepsi Arénában zajló négyes döntőben a Csíkszeredai Sportklub, a Gyergyói Hoki Klub, a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua küzd a trófeáért. A Székely Sport a főszereplőket kérdezte.

Beigazolódott a gyanú, drogozott a Brassói Corona korábbi játékosa

Közel egy hónappal ezelőtt jelentette be a Brassói Corona vezetősége, hogy felbontották Szabó Pál Krisztián szerződését, ugyanis felmerült nála a tiltott szerek használatának gyanúja. Nemrégiben kiderült, hogy a 29 éves sportoló valóban drogozott.

Kopogtatott a négyes döntő kapuján a Háromszéki Ágyúsok, növekszik a hokiközösségük

Hajszállal maradt le a Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapata a bajnoki négyes döntőről, Kertész Zoltán alakulata 18 győzelemmel és 18 vereséggel az ötödik helyen zárta az alapszakaszt. Miklós Ervin klubelnököt kértük, értékelje az idei szezont.

Hokibajnokot avatnak a hétvégén, itt vannak a részletek

A román jégkorongbajnokság négyes döntőjét a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában rendezik a hétvégén. Minden tudnivaló egy helyen.

Kikaptak az Ágyúsok Galacon, nem jutottak be a legjobb négy közé

Befejeződött a 2024–2025-ös román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza. A zárómérkőzésen a Háromszéki Ágyúsok ötgólos vereséget szenvedtek Galacon, és ezzel nem jutottak be a legjobb négy közé, megelőzte őket a Bukaresti Steaua.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!