Székelyudvarhelyen született, itt is indította pályafutását a 31 éves Bíró Attila. Volt román utánpótlás- és felnőttválogatott, a magyar nemzeti csapat mezét pedig 23 alkalommal ölthette magára.
Játszott a román futsal élvonalban Székelyudvarhelyen, Déván és Csíkszeredában is. Jelenleg az ötödik idényét tölti a magyar NB I-ben, a Kecskemét játékosaként, közel 175 bajnoki mérkőzéssel a háta mögött. Csapatával az elmúlt idényekben döntőt játszott, mindkétszer ezüstéremmel zártak.
A ljubljanai Stožice Arénában, a magyar–portugál Eb-csoportmeccs után beszélgettünk vele.
– A lelátóról nézted a portugálok elleni mérkőzést. Akár a pályán is lehettél volna magyar mezben.
– Most így alakult. Nem szeretnék ebbe mélyebben belemenni. Elfogadom, hogy így történt, mindennek megvan a maga története. Annak viszont nagyon örülök, hogy a magyar válogatott itt van az Európa-bajnokságon. Több olyan játékos is pályára lépett, akikkel korábban együtt futsaloztam, vagy most is klubtársak vagyunk. Jó látni a sikerüket.

A lengyelek ellen remekül kezdtek, a portugálok már más szintet képviselnek. Az utolsó csoportmeccs viszont ki-ki találkozó lesz, ott bármi benne van. Ha sikerülne az olaszokat is meglepni, az új fejezetet nyitna a magyar futsal történetében.
– A lengyelek ellen valóban nagyon együtt volt a csapat.
– Akkor még nem voltam a helyszínen, tévén keresztül láttam a meccset. Agresszívak voltak, szervezettek, egységesek. Ez volt az egyik kulcs.
– A továbbjutás sorsa továbbra is a magyar csapat kezében van.
– Így van. Nem kell számolgatni, nem kell mást figyelni. Ha olyan teljesítményt tudnak nyújtani, mint a lengyelek ellen, akkor meglesz az esélyük az olaszokkal szemben is.
– Térjünk át a klubfutballra. Kecskemét egy nehezebb szezont fut.
– Idén szűkebb a költségvetés, ennek ellenére azért dolgozunk, hogy a felsőházi rájátszásba bejussunk. A sorsolás nem rossz, van esélyünk ott lenni.

Egyénileg jó szezonom van, de csapatszinten kell előrelépnünk, hogy a kulcsmeccseken az erősebb ellenfeleket is meg tudjuk szorítani, le tudjuk győzni.
– Követed a román bajnokságot, azon belül a székelyföldi csapatokat is?
– Igen, főleg a székelyudvarhelyi együttest. Tudom, hogy most nem állnak úgy, hogy a play-off elérhető közelségben legyen, de ez a fiatalítás velejárója. Hiszem, hogy egy-két éven belül ennek meglesz az eredménye.
– Ez azt jelenti, hogy ott is szeretnéd befejezni a pályafutásod, ahol elkezdted.
– Igen. Székelyudvarhelyről indultam, ott szeretném lezárni is. Nem külföldön, hanem otthon.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Csütörtökön rajtol a labdarúgó-világbajnokság. A romániai közvetítési jogokkal az Antena rendelkezik, amely a torna mind a 104 mérkőzését élőben sugározza. Az M4 Sport is nagy dobásra készül, igaz, mi abból valószínűleg nem sokat látunk majd.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!