Hirdetés

Mennyire igazságos a futsalbajnokság rájátszásos rendszere?

Ők nyerték az utolsó udvarhelyi futsalaranyat – tíz évvel ezelőtt • Archív

2018. április 19., 11:27

Az amerikai sportvilágból örökölte meg Európa a rájátszást. Megoszlanak a vélemények, hogy mennyire szükséges, igazságos ez a rendszer. Nagyrészt az oda-visszavágókat követi egy újabb bajnokság – amelynek fő szempontja, hogy a végén bajnokot, dobogósokat hirdetnek.

2018. április 19., 11:27

Most a román teremlabdarúgás play-offját vettük górcső alá. Elsősorban azért, mert beléptünk a teremlabdarúgó 1. Liga rájátszásába, másodsorban mert az idei egy új versenykiírás a play-off terén.

A sportág romániai fennállása óta már kísérleteztek jó párral. Hogy ez lesz-e a befutó, még néhány évadon keresztül tesztelni kell, aztán a vezetők levonják a következtetéseket, vagy változtatnak egy újabbra, vagy pedig jön egy régi-új.

Hirdetés

Visszatekintés

Utazzunk az időben, pontosabban az első idényig: 2003-at írunk, ekkor rendezték meg az első teremlabdarúgó-bajnokságot Romániában. Nem volt még teljes kiírás, azaz klasszikus bajnokság. A megyei bajnokok zónadöntőn vettek részt, innen pedig tizenhat együttes jutott az udvarhelyi fináléba.

Csoportmeccsek után egyenes kieséssel jutottak a döntőig, amit aztán a Székelyudvarhelyi Sport Klub nyert meg.

A soron következő idényben már tizenketten alkották az élvonalat, ekkor oda-visszavágók alapján hirdettek bajnokot – tehát a 2003/04-es szezonban még nem volt rájátszás. Egy évre rá már igen, azóta pedig minden egyes esztendőben tartalmazta a versenykiírás a play-offot.

Az első rájátszás szabályzata egyszerű volt, hasonlított az ideire. Vagyis, az alapszakaszt követően hat gárda folytatta a küzdelmeket, a helyezések alapján pontokkal érkeztek ide (egytől hatig), aztán jött még egy oda-visszavágó. A legvégén Székelyudvarhely kapta az aranyérmet.

Még egy évadot élt ez a rendszer – 2006-ban Udvarhely ezüstérmes lett –, aztán következett az, amit évekig már alkalmaztak: az egyenes kieséses.

Az alapszakaszt követően az első nyolc helyezett folytathatta a play-offban. Itt az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, míg a negyedik az ötödikkel nézett farkasszemet. Egy párharc az egyik fél két győzelméig tartott, majd negyeddöntők, elődöntők és a döntő következett.

Egy ilyen formátumú pontvadászatot is elhódított az SK Székelyudvarhely: éppen tíz évvel ezelőtt. Ez az utolsó bajnoki címe a székely futsalcsapatnak.

Tizenegy idény után változtatta meg a szakszövetség versenybizottsága a bajnokság második felének lebonyolítási módját. Idén az oda-visszavágós alapszakaszt követően a rájátszásba az első hat helyezett jutott be.

A helyezések alapján két hármas csoportot alakítottak ki, az együttesek három, egy, illetve nulla pontot vittek a play-offba. Egy újabb oda-visszavágó után a csoportelsők a döntőt, a másodikok a kisdöntőt játsszák.

Nyílt kérdés, hogy ez lesz-e az a rendszer, amely beválik. Az előzőt a csapatvezetők sokáig életben tartották, tehát jónak, igazságosnak vélték.

A mostani versenykiírás annyiban másabb, hogy az alapszakaszban elért eredmények nem annyira döntenek, fontos a formaidőzítés, hiszen a rájátszásban már szinte nem lehet botlani, amennyiben a végső megmérettetésnél, a döntőben is ott szeretne lenni az együttes. Udvarhely mindhárom eddigi formátumban tudott nyerni, talán az újat is sikerrel veszi…

Legközelebb szombaton játszik az udvarhelyi csapat. Ellenfele a Dunărea Călărași lesz. Archív •  Fotó: Pál Árpád Galéria

Legközelebb szombaton játszik az udvarhelyi csapat. Ellenfele a Dunărea Călărași lesz. Archív
Fotó: Pál Árpád

„A rájátszásos rendszerek közül számunkra az volt a legkedvesebb, amikor az első hat csapat jutott tovább, és mindegyik az alapszakaszbeli helyezésétől függően pontokat vitt magával.

Mi akkor harmadikként négy ponttal kerültünk be a rájátszásba, és az első két meccsünkön döntetlent játszottunk, de így is megnyertük bajnokságot.

Azt követően átváltottak az egyenes kieséses rendszerre. Akkor és most is óriási volt a különbség az első és a nyolcadik helyezett között, így az első körnek nem volt semmi jelentősége” – mondta Jakab Zoltán.

Az FK edzője szerint nehéz kitalálni egy olyan rájátszásos rendszert, amely minden csapat számára igazságos legyen, mert hiába nyeri meg az alapszakaszt, ha egy-két meccsen múlik, hogy bejut-e a döntőbe vagy sem.

„Az új rendszert most próbáljuk ki először, de már az alapszakasz végén kiderült, hogy a bajnokság két legjobb csapata, Déva és Temesvár nem játszhatja egymás ellen a döntőt. Valamennyire súlyozták az alapszakaszbeli teljesítményt, így a pontoknak köszönhetően minimális különbség azért van a csapatok között.

Az átigazolási rendszert viszont nem tartom korrektnek, hogy a rájátszás kezdete előtt még lehetett igazolni.

Hiszen aki megteheti, hoz egy sor légióst, és azzal bajnokságot nyer, induljon bármelyik pozícióból is” – véleményezte a jelenlegi helyzetet Jakab.

Az FK Székelyudvarhely egyébként szombaton 18.30-kor lép pályára a rájátszás 2. fordulójában, vendége a Dunărea Călărași lesz a városi sportcsarnokban.

Eddigi futsalbajnokok

2002/03 – SK Székelyudvarhely
2003/04 – Bukaresti Bodu
2004/05 – SK Székelyudvarhely
2005/06 – Dévai CIP
2006/07 – Dévai CIP
2007/08 – SK Székelyudvarhely
2008/09 – Dévai CIP
2009/10 – Marosvásárhelyi City'us
2010/11 – Marosvásárhelyi City'us
2011/12 – Marosvásárhelyi City'us
2012/13 – Dévai Autobergamo Fiat
2013/14 – Marosvásárhelyi City'us
2014/15 – Marosvásárhelyi City'us
2015/16 – Marosvásárhelyi City'us
2016/17 – Dévai Autobergamo
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!