Hirdetés

Nagy esély előtt a Sepsi OSK: akár osztályozó nélkül is megmenekülhet a kieséstől

A kiesés ellen küzdő sepsiszentgyörgyiek az utolsó játéknapon győzelem esetén megőrizhetik helyüket az élvonalban.
Fotó: Pinti Attila

2025. május 12., 21:11

Befejeződött a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának nyolcadik fordulója, a zárómérkőzésen kedvező eredmény született a Sepsi OSK számára. A kiesés ellen küzdő sepsiszentgyörgyiek az utolsó játéknapon győzelem esetén megőrizhetik helyüket az élvonalban.

2025. május 12., 21:11

Hétfőn késő délután a Petrolul Ploiești és a Galaci Oțelul találkozójával zárult a play-out 8. fordulója. A hazai pályán játszó Petrolulnak nagy szüksége volt legalább egy pontra ahhoz, hogy bebiztosítsa a bennmaradását, míg a vendég galaciak az alsóház első helyéért vannak versenyben.

Hirdetés

Kiválóan kezdett a Petrolul, már a 12. percben megszerezte a vezetést, de az előnye rövid ideig tartott, az első félidő közepén az Oțelul kiegyenlített, így döntetlennel vonultak az öltözőbe a csapatok. A Bálint László érkezésével megtáltosodott galaci együttes a szünet után a javára fordította az eredményt, majd húsz perccel a vége előtt újra betalált, és végül 3–1-re győzött.

A Petrolul veresége kapóra jött a Sepsi OSK-nak, amely jelenleg két ponttal van lemaradva mögötte. Amennyiben a hétvégi utolsó fordulóban vasárnap 17 órától

a sepsiszentgyörgyiek megszerzik a győzelmet az Unirea Slobozia vendégeként, bennmaradhatnak az élvonalban, akár osztályozó nélkül is.

A ploiești-i csapat ugyanis éppen a vele azonos pontszámmal rendelkező Jászvásári Poli otthonában játszik, és az eredmény függvényében a Sepsi az egyiküket biztosan megelőzi. Mint ahogyan az FC Botoșani-t is, függetlenül attól, hogy milyen eredményt ér el hazai pályán az FC Hermannstadt ellen.

Kapcsolódó

Azt ugyanis mindenképpen meg kell jegyezni, hogy amennyiben a rájátszás végén pontazonosság alakul ki a csapatok között, akkor

a rangsorolásnál a legelső szempont az, hogy kinek nem kellett felkerekíteni a pontszámát, a második pedig, hogy melyik együttes gyűjtött több pontot az alapszakaszban.

Habár az első kritériumnál a Sepsi OSK hátrányban van, mivel felkerekítették a pontszámát (akárcsak a Jászvásári Polinak és a Botoșani-nak), viszont a másodiknál mindegyik vetélytársa előtt végezne, mivel közülük a legtöbb pontot szerezte az alapszakaszbeli mérkőzéseken.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás, 8. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás, 9. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK: 21 ponttal kezdte a rájátszást
FC Hermannstadt: 21 ponttal kezdte a rájátszást
Petrolul Ploiești: 20 ponttal kezdte a rájátszást
Konstancai Farul: 18 ponttal kezdte a rájátszást
Aradi UTA: 17 ponttal kezdte a rájátszást
Galaci Oțelul: 16 ponttal kezdte a rájátszást
FC Botoșani: 16 ponttal kezdte a rájátszást
Jászvásári Poli: 16 ponttal kezdte a rájátszást
Unirea Slobozia: 13 ponttal kezdte a rájátszást
Gloria Buzău: 10 ponttal kezdte a rájátszást
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csillagászati összegre büntették az FK Csíkszeredát

Ismét pénzbírsággal sújtotta a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága az FK Csíkszereda együttesét. A Szuperligában szereplő Hargita megyei klub ezúttal minden korábbinál magasabb összeget köteles befizetni.

Hét perc alatt szerzett mesterhármast az FK Csíkszereda támadója

Totális támadójátékkal és pazar második félidei teljesítményével az FK Csíkszereda kiütötte a harmadosztályú ellenfelét a Román Kupa csoportkörének zárófordulójában, ennek ellenére kiesett a sorozatból. Eppel Márton hét perc alatt mesterhármast szerzett.

Székelyhon

Közel kétmillió lejjel károsították meg az államot – negyven házkutatást tartottak adócsalási ügyben

A hatóságok szerint megközelítőleg kétmillió lejes kár érte az állami költségvetést egy összetett adócsalási ügyben, amely Maros megyéből indult.

`
Krónika

Több ezer munkásától megválik világszerte a Székelyföldön is sörgyárat működtető multi

Világszerte akár 6000 munkahelyet szüntethet meg a következő két évben a Heineken a sör iránti kereslet csökkenése miatt.

Krónika

Ingatlanfejlesztők a csőd szélén: a vállalkozások több mint 60 százaléka beadhatja a kulcsot

A szakértők szerint 2026 újabb negatív rekordokat hozhat az ingatlanfejlesztési területen, különösen az adóemelések és a lakóházak iránti kereslet folyamatos gyengülése miatt.

Főtér

Magyarellenes incidens Kolozsváron: „A lovak nyelvén Budapesten beszélj!” – vasárnapi hírek

Az Universitatea fociultrái magyar diákokra támadtak a buszon. Újabb súlyos közúti baleset történt a bánsági halálos úton. Mesterséges intelligenciával szövik tovább a dák alagutak összeesküvés-elméletét.

Ez is érdekelheti

Kolozsváron is folytatná menetelését az FK Csíkszereda

Megterhelő sorozat végéhez ér az FK Csíkszereda, amely három győzelemet követően a Kolozsvári U vendégeként folytatja szereplését a labdarúgó Szuperliga 27. fordulójában, abban a párharcban, ahol ősszel megszerezte története első élvonalbeli sikerét.

Döbbenetes: csődvédelem alá került a felsőházra hajtó klub a Szuperligában

Teljesen váratlanul csődvédelem alá helyezték a Galaci Oțelul labdarúgóklubot, miután a helyi bíróság jóváhagyta a csapat volt játékosának kérését egy kisebb összegű tartozás miatt.

Az FK Csíkszereda védelmére kelt a polgármester

Új fejlemény történt az FK Csíkszeredára kirótt súlyos pénzbírság ügyében. Korodi Attila, a város polgármestere hivatalos levélben fordult a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) vezetőségéhez, amelyben a klubot érintő fegyelmi szankciók felülvizsgálatát kéri.

Csillagászati összegre büntették az FK Csíkszeredát

Ismét pénzbírsággal sújtotta a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága az FK Csíkszereda együttesét. A Szuperligában szereplő Hargita megyei klub ezúttal minden korábbinál magasabb összeget köteles befizetni.

Az idegenlégiósok magyarul tanulnak, a fiatalok értettségire készülnek az FK Csíkszeredánál (videóval)

Pályán és tanteremben is fejlődnek az FK Csíkszereda játékosai: a külföldiek magyarul tanulnak, az akadémisták a román érettségire hangolnak.

A felsőházért küzd új csapatával a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda korábbi alapembere

Hosszú évekig meghatározó játékos volt a két székelyföldi labdarúgócsapatnál a szlovák Gál-Andrezly Peter, aki a hazai másodosztályban folytatja, a Nagyváradi Bihar FC-vel kötött szerződést.

Sokba kerülhet a Dinamónak a „Ki a magyarokkal az országból!” rigmus

A fegyelmi bizottság elé hívták a házigazda Bukaresti Dinamo illetékeseit az U Craiova elleni bajnokin történt incidensek miatt. Kovács István megállította a mérkőzést a magyarellenes megnyilvánulások miatt.

Az FK Csíkszereda gólvágója és kapusa is a forduló legjobbjai között

Az élvonalbeli bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) a székelyföldi együttes két játékosát is beválasztotta az alapszakasz 26. fordulójának csapatába.

Megdobták Kovács Istvánt és a magyarokat gyalázták a Dinamo ultrái

Nem a pályán történtek miatt marad emlékezetes a Dinamo és U Craiova közötti fociderbi. A fővárosi ultrák ezúttal sem fogták vissza magukat: megdobálták a mérkőzést vezető Kovács Istvánt, és sokadszorra is kiutasították a magyarokat az országból.

Drasztikus eltiltást is kaphat a Sepsi OSK volt edzője a kolozsvári balhé után

A Kolozsvári CFR 3–2-es győzelmet aratott az U elleni városi rangadón, ám a mérkőzés utóélete beárnyékolta a futballt. Cristiano Bergodi lefújás utáni viselkedése komoly botrányt kavart, az ügynek pedig súlyos fegyelmi következményei lehetnek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!