A csíkszeredai egyesület közel tízéves sporttörténetében ez az első aranyérem országos párosbajnokságon. A bukaresti döntőbe vagy a szerzett mesterpontok alapján, vagy online kvalifikációs versenyeken keresztül lehetett bekerülni.
A döntő három fordulóból állt, 18 pár vett részt. Fordulónként 24 leosztásban mérték össze tudásukat a versenyzők.
Az első fordulóban a csíki csapat a 4. helyen végzett 55,3%-os teljesítménnyel, az első helyen a D. Ungureanu–M. Pârvulescu páros állt 60,6%-kal.
A második fordulót megnyerték 60,9%-kal, és összesítésben, feljöttek a második helyre. A harmadik átlagosra sikerült, de mivel így is megelőzték a listavezetőt, az élre ugrottak, ezzel megszerezve első aranyérmüket párosversenyen. Ők lettek a 2024–2025-ös szezon párosversenyének bajnokai.
Ez pályafutásuk legnagyobb sikere, első aranyérmük ebben a versenyszámban.
Tavaly az országos Butler-bajnokságon bronzérmet szereztek, illetve Simona Darie tagja volt annak a női válogatottnak, amely képviselte Romániát a dániai Herningben megrendezett Európa-bajnokságon.
A bukaresti döntőben indult a csíkszeredai Ördög Ákos is, aki a bukaresti Constantin Teodorescuval játszott; ők a 9. helyen végeztek.
1. Simona Darie – Costache Darie (Csíkszeredai Bridge Over Nations SE),
2. Dan Ungureanu – Lucian Pârvulescu (Bukaresti Locomotiva),
3. Dan Valimarescu – Andrei Florin (Bukaresti Locomotiva).
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!