Gyenes Emánuel 15. alkalommal vett részt a világ leghosszabb és legkeményebb motorsport versenyén, amely január 3-án kezdődött és pénteken fejeződött be a Közel-keleti országban.
Az idei, közel 8000 kilométer Dakaron 14 nap alatt 12 etapot, plusz a prológot kellett teljesítenie a mezőnynek,és a tavalyi eseményhez hasonlóan ezúttal is rendeztek 48 órás megmérettetést.
Gyenes Emánuel a verseny 47. kiadásán a technikai támogatás nélküli kategóriában indult, és visszatért az Original by Motul ranglistájára, miután az előző néhány kiíráson nem engedték neki, hogy pontot szerezzen a 2020-as győzelme és a 2021-es dobogós helyezése miatt.
A tapasztalt motoros uralta a kategóriáját és sokáig az élen állt, azonban az utolsó előtti versenynapon lecsúszott a második helyre.
Az utolsó, alig 60 kilométeres pénteki szakaszon viszont sikerült győznie, így visszaszerezte az első helyet, és megnyerte a kategóriát.
Gyenes Emánuel 58 óra, 25 perc és 42 másodperc alatt teljesítette az összesen több mint 5000 kilométernyi gyorsasági szakaszt, ezzel a motorosok mezőnyében összesítésben a 20. helyen végzett. Az Original by Motul kategóriában mindössze három perc és öt másodperc előnnyel diadalmaskodott a második helyezett, francia Benjamin Melot és a harmadik, cseh Jaromir Romancik előtt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!