Másfél lábbal az akadálypályán: Kercsó nem ismer lehetetlent

A bélafalvi Keresztes Zsolt – akit mindenki csak Kercsóként ismer – legyőzte a rákot, a betegség miatt elveszítette fél lábát, amit viszont nem veszített el az a sajátos humora, illetve az élethez való optimista „ami történt megtörtént, megy tovább az élet” hozzáállása. Sokat elárul a mentalitásáról az, hogy a műtét után, kiírta a közösségi hálóra, hogy „fél lábbal már kint vagyok a kórházból”.

Széleskörű összefogásnak köszönhetően sikerült beszereznie egy csúcskategóriás protézist, amelynek segítségével azóta is aktívan sportol, ParaSpartan-nagykövetként emberpróbáló Spartan-futamokon indul, de másokra is gondol, megalapította a Másfél láb (One and a half leg) Egyesületet, és szüleivel együtt próbál segíteni azokon, akiknek a legnagyobb szüksége van erre.

Erőnlét, elszántság, akarat, kitartás
Fotó: Keresztes Zsolt saját archívuma

Hirdetés

Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott: Trifecta-nap

A jelenleg Budapesten élő parasportoló folyamatosan feszegeti a határait, legutóbbi emberfeletti kihívása a június 21-én Cheile Grădișteien szervezett, ritkaságszámba menő Spartan Trifecta-nap volt, aminek

különlegességét az adta, hogy a szokásos hétvégi időkorlát helyett egy nap állt a versenyzők rendelkezésére, hogy teljesítsék a Beast (+21 kilométeres táv és 30+ akadály), a Super (10 km és 25 akadály) és Sprint (5 km és 20 akadály) futamokat.

Mifelénk inkább a Trifecta-hétvégék a jellemzők, Kercsó ilyet már abszolvált hibátlanul, így emelte a tétet és kipróbálta, hogy ugyanez vajon sikerülne egy nap alatt? Sikerült.

Ez azért is különleges számára, mert, ahogy fogalmaz 2018-ban egy brassói pályán tudta le a legelső Spartan Sprintjét és ezáltal avanzsált amatőr sportolóvá, két éve viszont bokaficam miatt feladásra kényszerült, így úgy érezte van „törlesztenivalója”. Bár maguk a szervezők is azt javasolták, hogy – mivel érthető módon lassabban halad – a hivatalos rajtidő előtt legalább egy órával induljon el a Beasten, de ő legbelül úgy gondolta, nem kér a kivételezésből; ha nem tudja a megadott időintervallumon belül teljesíteni a futamokat, akkor nem is érdemli meg a kitüntetést.

Így beállt a sorba és tette a dolgát. És neki volt igaza: 38 kilométerrel, 2500 méteres szintkülönbséggel, 11 óra 58 perc mankózással, valamint 81 akadály hiba nélkül kipipálásával bebizonyította, hogy képes rá.

„Mérföldkő ez számomra, bárhogy is nézem, történelmi pillanat az én kis sportkarrieremben” – értékelt boldogan.

Kercsó Spartan-nagykövetként is tevékenykedik
Fotó: Keresztes Zsolt saját archívuma

A három mérföldkő: 2016, 2017 és 2018

Hosszú évekig dolgozott Angliában, mígnem 2016-ban fenekestül felfordult az élete, miután a bal lábszárában keletkezett dudort Ewing-szarkómaként diagnosztizálták, és 2017-ben térd fölött amputálták. 2018-ban kezdett el sportolni.

„Február 20. az a dátum, amikor amputáltak. Nem szoktam azon agyalni, mi lett volna, ha... inkább poént csinálok belőle. Valaki épp a múltkor kérdezte, hogy szeretném-e visszacsinálni, mondom neki, tudod, milyen drága Pesten a parkolás? Ingyen parkolok, kell ennél több? Szerintem, ha nem így alakul, 99 százalékban még mindig kint lennék Angliában, főleg úgy, hogy nagyon jó helyen dolgoztam, nagyon jó közösségben, remek karrierlehetőség volt” – idézi fel egykori munkahelyét, ahová a mai napig visszavárják. – „Tényleg sokkal egyszerűbb lenne leülni és simogatni a fejemet, hogy jaj, szegény, Zsoltika, le van vágva a lábad, mennyire rossz neked.

– fogalmaz, hozzátéve, hogy valószínűleg nem szerette volna meg ennyire a sportot és nem lenne ennyire elhivatott.

A legjobb érzés, átjutni a célvonalon
Fotó: Keresztes Zsolt saját archívuma

Az első Spartan-futam

A Warrior Functional Fitness csapatával kezdett edzeni, tőlük hallott valakiről, aki mankóval teljesítette a Spartant. 2017. augusztus 7-én fejezte be a kemót és megfogadta, hogy egy éven belül teljesít egy ilyen jellegű versenyt.

„Úgy voltam vele, ha más megtudta, akkor én is megtudom csinálni. És kínkeservesen, de sikerült. 2018. augusztus 4. Kimaxoltam a dátumot. A mai napig tisztán emlékszem, hogy amikor átléptünk a célvonalon, a feleségem, aki végig ott volt mellettem és támogatott, elkezdett sírni. Nem az örömtől, hanem a megkönnyebbüléstől, teljesen megpusztultunk a pályán, négy óra szenvedés állt mögöttünk. Együtt csináltuk végig. Én meg éreztem azt, hogy azt a csillagát most megérkeztem. És ezt az érzést szeretném még érezni. Nem tudok elég hálás lenni az akkori edzőmnek, Katona Csabának, hogy egyengette az utamat és úgymond pályára rakott” – emlékszik vissza.

Azóta már a 94. Spartan-futamát is kipipálta, de ezenkívül még sok más hasonló jellegű viadalt is teljesített. A specifikus edzések és versenytapasztalatnak köszönhetően minden egyre könnyebb lett.

Sajátos énidő verseny közben

„Az első versenyre úgy vállalkoztam, hogy nem igazán tudtam, mit jelent mankózni másfél óránál többet. Most sem úszom meg vízhólyagok nélkül, de már megtanultam, hogy ez akkor is ott lesz, hogyha jajgatok, meg akkor is, hogyha megyek tovább és csinálom. Magamért csinálom, mert egy-egy versenyen jót tudok leltározni a fejemben. Sokat vagyok egyedül a pályán, nemrég például tizenkét órát töltöttem ott, amelyből legalább nyolcat egyedül haladtam.

– vélekedik.

És hogy szokott átlendülni a holtpontokon? A székely konokságával. „Elég makacs székely gyerek vagyok, és ez a fajta csak azért is megcsinálom mentalitás sokat segít”.

Optimismusa, akaratereje és kitartása hajtja előre
Fotó: Keresztes Zsolt saját archívuma

Protézissel is versenyezhetne, de mankóval gyorsabb

Ennek ellenére úgy érzi, nem készül eleget, nem mankózik annyit, amennyit kéne, szívesebben edz protézissel. Ezzel is versenyezhetne, de ő sokkal gyorsabb mankóval.

„Ezzel a hiper-szuper robotlábbal maratont ugyan nem, de például a medve elől ellehetne futni. Nem tudtam megtanulni vele futni, kényelmetlennek érzem a futás közbeni erős becsapódást, plusz terepen elbotlik ez is, lehet bármilyen csúcskategória. 10-15 százalék előnyöm lenne a pályán, például a cipelős akadályoknál, mert szabad lenne a két kezem, viszont terepen a többi 85 százalék inkább hátrány lenne. Így összevetve elég egyszerű a matek, mankóval sokkal stabilabb vagyok” – jelenti ki.

Külön technikát kellett kidolgozzon a számára legnagyobb kihívást jelentő cipelős akadályoknál, mivel a mankót tartó kezeivel nem tudja megfogni a vödröt és kőgolyót. „Egy olyan 50 kilós egyszerű betongolyót kell elképzelni, amit elcipelsz egy adott távolságig, majd vissza, de nem szabad gurítani. Kitaláltam, hogy leülök a földre, felgurítom az ölembe és rákjárásban úgymond a testemen végig viszem a távon, itt hasznos a csonkom, mert azzal tartom meg.

A homokzsák könnyebben felfekszik a hátadra, de azért rendesen meghajlok alatta a végére” – meséli Zsolt, aki 2020-ban költözött Budapestre, ahol instruktorként és koordinátorként két évig dolgozott a parateqball fejlesztésén. Ezalatt az idő alatt kissé háttérbe szorult az akadályfutás, de mára európai Paraspartan-nagykövetnek mondhatja magát, aki folyamatosan népszerűsíti ezt a műfajt.

Keresztes Zsolt: Az akadályok elvégzése is könnyebben megy, adaptálódtam a feladathoz
Fotó: Keresztes Zsolt saját archívuma

Még mindig sok helyen megbámulják

„Nagyon lényegesnek tartom, hogy legyünk láthatók, vannak kerekesszékes, látássérült versenyzők is. Edukációs folyamat ez mindenkinek, mivel sokszor az a kép él az emberek fejében, főleg itthon, hogy ha amputált lettél, akkor otthon ülsz és egy életre meg vagy nyomorítva, holott sokan bebizonyították, hogy igenis lehet teljes életet élni”.

A mentalitáson kéne változtatni, mondja, miközben elmeséli, hogy Magyarországon elnézést kér a szülő, ha a gyermeke hangosan megállapítja, hogy „a bácsinak műlába van”, ezzel szemben Kézdivásárhelyen például az apuka az, aki felhívja csemetéje figyelmét ugyanerre, mégpedig úgy, hogy „ne milyen lába van”.

„Nagyon jót mosolygok az ilyen megjegyzéseken. Nálunk még mindig azért csodálkoznak rá, mert nem láttak, nemhogy ilyen csúcskategóriás robotgépet, hanem egyáltalán protézist, vagy azt, hogy művégtaggal lehet járni.

És neked mi a kifogásod?
Fotó: Keresztes Zsolt saját archívuma

Neked mi a kifogásod?

A Neked mi a kifogásod? (What is your excuse?) jelszaváról azt hangoztatja, hogy 80 százalékban önmagának, az ő saját kifogásainak szól, de a hátralevő 20 százalékkal másokat szeretne motiválni. „Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy nem vagyok egy Szabó Péter, nincsenek tuti receptjeim, ellenben példa lehetek, amit mindenki beemelhet a saját életébe. Rettenetesen pazarlunk, lehetőséget, egészséget. Sokkal könnyebb kifogást találni, hogy miért ne menjek el edzeni, miért autóval menjek el bevásárolni a 600 méterre lévő boltba, és így tovább. Pedig, ha eredményt szeretnénk elérni, akkor azért tenni kell”.

Ő pedig tesz is, nem másért, magáért. És, hogy meddig? Egyszerű a válasz: amíg élvezi. „Amatőr sportolóként saját magamnak akarok bizonyítani, nem kötnek az elvárások, szerződések, szponzorok. A régiót volt szerencsém körbejárni, ha lenne lehetőség, elmennék máshová is, picit járni a világot is, új kihívásokat keresni” – fűzi hozzá.

Közben a háttérben rendületlenül működik az egyesülete, szüleivel igyekeznek mozgássérülteknek, bajbajutott embereknek segíteni, de az érintettek kérésére inkább a nagynyilvánosság kihagyásával.

Ezt megérti, mivel a műtét után ő is elzárkózott a hírveréstől. „Úgy voltam vele, hagyjanak engem békén, nem nagyon hittem emberségben, segítő szándékban, majd kellemes csalódás volt, hogy annyian mögém álltak, úgymond visszaadta a hitemet az emberekben”.