Hatodik alkalommal rendezik meg a Hargita Hill Climb Challenge autós hegyi gyorsasági versenyt, amely június 12. és 14. között Csíkszereda és Hargitafürdő térségében várja a versenyzőket és a motorsport szerelmeseit. Az országos hegyi gyorsasági bajnokság idei harmadik futamának részleteit kedden délután ismertették.
A csíkszeredai Márton Áron Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a város számára különösen fontos egy ilyen jelentőségű országos esemény befogadása. „Az elmúlt öt kiírás során bebizonyosodott, hogy Csíkszereda sikeresen helytállt házigazdaként, és megfelelt a versenyzők, valamint a szervezők elvárásainak. Egy kisváros számára komoly eredmény, hogy évről évre ilyen rangos autósport eseménynek adhat otthont” – fogalmazott.
A szervezők tájékoztatása szerint eddig mintegy hetven nevezés érkezett, a végleges rajtlista azonban csak péntek este, a hivatalos gépátvételt követően válik ismertté.
A várakozások szerint közel nyolcvan versenyző áll rajthoz.
A hétvége legfontosabb tudnivalója a közlekedők számára az útlezárás. A versenyt a DJ 138A jelzésű megyei úton, a Hármaskereszt és Hargitafürdő közötti szakaszon rendezik.
Szombaton, június 13-án az időmérő edzések miatt 8.30 és 19 óra között lesz lezárva az út, egyetlen egyórás szünettel, 13.30 és 14.30 között.
Vasárnap, június 14-én a versenyfutamok idején 8.30 és 17.30 között érvényes a lezárás, ekkor 12 és 13 óra között nyitják meg ideiglenesen a forgalom számára az útszakaszt.
A szervezők hangsúlyozták, hogy a forgalomkorlátozás elengedhetetlen a verseny biztonságos lebonyolításához, ugyanakkor elnézést kérnek az érintett lakosoktól és a Hargitafürdőre igyekvőktől.
A nézők számára idén is biztosítanak ingyenes autóbuszokat. A Csíki Trans közreműködésével két jármű közlekedik majd a versenypálya mentén, megkönnyítve a kijelölt nézői zónák megközelítését. A buszok a Hármaskereszt és Hargitafürdő között szállítják az érdeklődőket, és a hivatalos nézői pontoknál állnak meg.
A szervizparkban egész hétvégén különböző kiegészítő programok várják a látogatókat.
Nagykivetítőn követhető lesz az élő közvetítés, ételudvar működik majd, a nézők pedig közelről figyelhetik meg a szerelőcsapatok munkáját és a versenyautók felkészítését.
László Róbert, a szervezőbizottság igazgatója szerint a Hargita Challenge mára a romániai autósport egyik elismert helyszínévé vált. Mint elmondta, a csíki verseny olyan városok rendezvényei mellé nőtte ki magát, mint Nagyszeben vagy Kolozsvár, noha a térség lehetőségei jóval szerényebbek.
A szakember szerint a Hargitafürdő felé vezető pálya az országos bajnokság egyik legkedveltebb helyszíne.
– ismertette.
A korábbi négy kilométeres pályát az évek során 3,6 kilométeresre rövidítették, ugyanakkor megőrizte legfontosabb jellemzőit. A szervezők szerint a korszerűsített útszakasz kiváló minőségű aszfaltburkolata és vízelvezető rendszere különösen alkalmassá teszi a pályát a hegyi gyorsasági versenyek lebonyolítására.
A hétvégi futam egyik érdekessége, hogy valamennyi korábbi hargitai győztes rajthoz áll. Ott lesz a mezőnyben Ovidiu Ciovică, Emil Ghinea és a román licenccel versenyző francia Jérôme France is. Mellettük az idei bajnokság egyik legjobb formában lévő pilótája, Julian Răduță is esélyes lehet a végső sikerre.
A helyi szurkolók számára különösen fontos, hogy több csíki versenyzőnek is szoríthatnak.
Rajthoz áll Szabó Botond, Adrian Teslovan és lánya, Alexandra Teslovan, valamint a Sprencz Tamás és Popovics Loránd is.
A nemzetközi mezőnyt két bulgáriai versenyző jelenléte színesíti.
A verseny valamennyi fontos mozzanatát élőben közvetíti a TVR Sport. László Róbert kiemelte, hogy a motorsportban egyre ritkábbak az élő televíziós közvetítések, ezért különösen fontosnak tartják, hogy a Hargita Challenge ilyen szintű nyilvánosságot kapjon.
A szervezők szerint a rendezvény nem csupán sportesemény, hanem jelentős gazdasági tényező is. Becslésük szerint a verseny három-négy napja alatt mintegy 300 ezer euró marad a helyi gazdaságban a szálláshelyek, vendéglátóegységek és egyéb szolgáltatók révén.
A Hargita Hill Climb Challenge vasárnap 18.30-tól a Szabadság téren rendezendő díjkiosztó ünnepséggel zárul.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!