Hirdetés

Újraindult a csíkszeredai női röplabda utánpótlás-nevelés

Csíkszeredai röplabdázó kislányok a gyergyóalfalvi sportcsarnokban
Fotó: Csíkszeredai Röpisuli

2026. június 10., 12:40

Toborzóval, heti három edzéssel és már két felkészülési tornával indult újra a női röplabda utánpótlás-nevelés Csíkszeredában.

2026. június 10., 12:40

Hosszú kihagyás után ismét szervezett keretek között zajlik a női röplabda utánpótlás-nevelés Csíkszeredában. Az egykor szép sikereket elért csíki röplabdasport két volt játékosa, Bereczki-Kovács Zsuzsa és Sorbán Zsófia 2024 őszén határozta el, hogy újraindítja a sportágat a térségben. Toborzót szerveztek, csapatot alakítottak, termet béreltek, és megkezdték a munkát a legfiatalabb korosztállyal.

Kapcsolódó

Hirdetés

Az azóta eltelt hónapokban a lányok elsajátították a röplabda alapjait, és idén tavasszal pedig már az első mérkőzéstapasztalatokat is megszerezhették.

Májusban Csíkszeredában rendezték az első barátságos tornát, az elmúlt hétvégén pedig Gyergyóalfaluban került sor a visszavágóra.

A Röpisuli Csíkszereda csapatát a 2013 és 2016 között született lányok alkotják. „A gyergyóalfalvi eseményen négy csíki és két helyi együttes vett részt. A mérkőzéseket a négy a négy elleni rendszerben rendezték, csapatonként négy játékossal” – tudtuk meg a szervezőktől.

Az új csíkszeredai röplabdacsapat, edzőik társaságában •  Fotó: Csíkszeredai Röpisuli Galéria

Az új csíkszeredai röplabdacsapat, edzőik társaságában
Fotó: Csíkszeredai Röpisuli

Az A csoportban a Mazsolák, a Hupikék Törpikék és az Alfalu Kék szerepelt, a B-ben pedig a Napocskák, a Csík Rózsaszín és az Alfalu Fehér csapatai mérkőztek egymással. Az első tíz találkozót egyetlen, 15 pontig tartó szettben játszották, míg a helyosztók már 25 pontig tartottak. A résztvevők összesen 13 mérkőzésen léptek pályára.

Bereczki Kovács Zsuzsa szerint a rendezvény legfontosabb célja nem az eredmények hajszolása volt.

Rendes bajnokságot szerveztünk, de nem az eredményeken volt a hangsúly, hanem azon, hogy a lányok megismerjék a mérkőzések, a versenyzés hangulatát, és kapcsolatot építsünk a gyergyóalfalvi csapattal”

– fogalmazott.

A szakember hozzátette, hogy a közel négyórás programra történő utazást a szülők segítségével sikerült megoldani, ami jól mutatja a közösség összefogását az induló kezdeményezés körül.

•  Fotó: Csíkszeredai Röpisuli Galéria

Fotó: Csíkszeredai Röpisuli

A csíkszeredai röplabdás lányok jelenleg heti három alkalommal edzenek. A hosszabb távú cél egyértelmű: benevezni a korosztályos országos bajnokságba.

Ehhez már a szervezeti háttér is adott, hiszen létrejött az Asociația Club Sportiv Röpisuli Csíkszereda, magyar nevén a Csíkszeredai Röpisuli Sportklub Egyesület.

Jelenleg a működés legfontosabb költségeit a szülők támogatása fedezi, elsősorban a terem bérleti díját. Az egyesület ugyanakkor több pályázatot is benyújtott. „Egyelőre nullszaldós a működésünk. Mi ketten, Zsófiával teljesen ingyen, hobbiból végezzük ezt a munkát. Ha sikerül pályázati forrásokat nyernünk és megteremteni a szükséges anyagi hátteret, akkor nagy valószínűséggel ősszel már elindulunk a korosztályos bajnokságban” – mondta Bereczki-Kovács Zsuzsa a Székely Sportnak.

A csíki és alfalvi kezdeményezés azt mutatja, hogy hosszú szünet után ismét van igény és lehetőség a női röplabda újjáépítésére Székelyföldön.

A gyergyóalfalvi tornán részt vevő hat csapat •  Fotó: Csíkszeredai Röpisuli Galéria

A gyergyóalfalvi tornán részt vevő hat csapat
Fotó: Csíkszeredai Röpisuli

Neves szakember irányítja az alfalviakat

A gyergyóalfalvi csapat munkáját egy ismert és nagy tapasztalattal rendelkező szakember vezeti.

Fésűs Erzsébet korábbi magyar válogatott röplabdázó 72 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben.

Játékosként kétszeres magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes, az olasz élvonalban pedig bajnoki ezüstérmeket, Olasz Kupát és CEV Kupát nyert. 1991-ben Magyarország legjobb női röplabdázójának választották.

Edzőként is jelentős sikereket ért el: a Békéscsabai Röplabda SE utánpótlásában több országos bajnoki címet szerzett, dolgozott Kaposváron és Szegeden, 2022-ben pedig a Szegedi RSE NB I-es férficsapatának vezetőedzője volt.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Megváltoztatták a kezdési időpontot, korábban játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.

Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

`
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Ez is érdekelheti

Sörözhetünk a lelátón, engedélyezik a pirotechnikai bemutatókat a stadionokban

Új szabályok lépnek életbe a romániai stadionokban. A legfontosabb változás, hogy bizonyos feltételek mellett ismét lehet sört fogyasztani a lelátókon, emellett szabályozott keretek között pirotechnikai bemutatókat is lehet szervezni.

Dobogós helyezésekkel tértek haza az udvarhelyiek az ország legnagyobb triatlonversenyéről

Remek eredményeket ért el az Udvarhelyi Triatlon Club csapata a Temesváron megrendezett Timișoara Triathlon 2026-on. Románia legnagyobb nemzetközi triatlonversenyén 23 ország több mint ezer sportolója állt rajthoz.

Konferencialiga-selejtező, Tour de France és tenisz – kedden a tévében

A Győri ETO FC a Konferencialiga-selejtezőben lép pályára a luxemburgi Atert Bissen vendégeként, a Tour de France egyéni időfutammal folytatódik, emellett Estorilban, Prágában és Hamburgban is tenisztornákat rendeznek.

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a székelyföldi ökölvívók

Biztató eredményeket értek el Brăilán és Budapesten a székelyföldi ökölvívók: Szőcs Bence ezüstérmet nyert a nemzetközi tornán, Mailát András pedig ötödik lett a magyar felnőtt bajnokságon.

Franciaországba utazik BL-meccsekre a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Az európai szakszövetség elkészítette a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája első körének sorsolását. Az uránban ott volt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK neve is.

Előbb az FK Csíkszereda, azután a Sepsi OSK idénynyitó bajnoki meccse – a hétfői sportműsor

Nekivág a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es szezonjának a két székelyföldi klub. Mindketten idegenben indítják az évadot, a csíkszeredaiak az újonccal, a háromszékiek a fővárosban.

Két ezüstérmet szereztek a székely tandemkerékpárosok az Európa-kupán

Szombaton, a szlovákiai Puhón rajtolt el a 29. European Para Cycling Cup, ahol a székelyföldi Blága Emőke és Péter Ágnes is rajthoz állt. Ruzsa Lehel tanítványai fantasztikus eredményt értek el, két ezüstérmet szereztek a kontinensviadalon.

Új szakosztállyal bővült a VSK Csíkszereda

Látássérült kerékpáros szakosztállyal bővült a VSK Csíkszereda – július közepétől készül és versenyez Blága Emőke és Péter Ágnes, akik Ruzsa Lehel irányítása alatt első női tandemcsapataként világkupán és Európa-bajnokságon is szerepeltek már.

A vb-döntő koronázza meg a vasárnapi sportműsort

A vasárnapi sportműsor csúcspontját a labdarúgó-világbajnokság döntője jelenti, amelyben Argentína és Spanyolország küzd meg az aranyéremért. A finálé mellett Forma–1, Szuperliga-meccsek, Tour de France, tenisz és motokrossz is színesíti a kínálatot.

Rögbivel és tenisszel hangolunk a bronzcsatára – szombaton a tévében

Ma éjfélkor Miamiban rendezik meg a vébé bronzmeccsét Franciaország és Anglia között. Addig is számtalan rögbimeccset nézhetünk, az F1 mezőnyének Belgiumban lesz időmérője, a bajnokságban bemutatkozik a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!